A hölgyeknél nem sok kérdőjel maradt így a szezonvégén, de azért mindenkinek az a célja, hogy versenyt nyerjen. A férfi lesiklás után következnek majd a hölgyek a schldadmingi világkupadöntő első napján.
Ahogy az összetettben, úgy a szakágiban is toronymagasan vezet Vonn (231 ponttal). A dobogó többi fokáért azonban még nagy a harc, ugyanis Riesch, Görgl és Weirather 9 ponton belül helyezkednek el. Közülük Weirathernek jelentene a legtöbbet egy második helyezés, messze ez lenne a legkiemelkedőbb eredménye a felnőttek között. Junior világbajnoknak mondhatja magát, az idei szezonban azonban már a legjobbak között versenyzett a 22 éves lichtensteini lány, és nem egy jó eredményt tud felmutatni. Minden alkalommal a 10-ben tudott végezni, több dobogós helyezése is volt. A keddi tréningen ő bizonyult a leggyorsabbnak. Én azt mondom ott lesz a 6 között. Vonnt nem lesz könnyű megverni, nyert idén 4 versenyt is lesiklásban. Bombaformában van, és arra hajt, hogy elérje a 2000 pontot ami eddig nem sok mindenkinek sikerült. Pár napja Are-ban ismét világkupát nyert óriásban, ami elvileg a leggyengébbik száma, hihetetlen amit művel. Ha nem hibázik, nem fogják tudni megverni. Egyszerűen olyan íveken megy, és olyan sebességgel amire nincs válaszuk a többieknek, persze ebben benne van a hibázás lehetősége... 1.9-ért hiba lenne kihagyni. Rieschnek felemás szezonja volt, hol jobb periódusban volt hol rosszabban. Így elég kiszámíthatatlan, de elsősorban slalomban hozta a jó eredményeket. Így teljesen fekete ló, így tippem sincs rá. Görgl hazai pályán versenyez, de ő nem az a fajta aki győzelemre született. Idén is számtalan dobogós helyezést feltud mutatni, de mindössze egy versenyt nyert meg.
Tippek:
FortunaWin
Weirather 1-6 között végez (odds később)
bet365
Vonn győzelem 1.90
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org