Kezdetét vették a Bajnokok Ligája selejtezői, még alig tudtuk le a tavalyi sorozatot, Jack Grealish még továbbra is ünnepel, de néhány csapatnak már el kellett kezdenie az újabb szezont, köztük a kazah állam csapatának, az Astanának, illetve a grúz Dinamo Tbilisinek. 

2023 júl 12. 16:00 Közvetítés: UnibetBet365
Tipp: Mindkét csapat gólt szerez
Unibet
1.89

Azért küzdenek, hogy a következő körben kiessenek?

Furcsa dolog a BL-selejtező, hiszen sok esetben már előre lehet tudni, mely csapatot kapják a következő körben a klubok, így amellett, hogy az aktuális párharcukra is figyelnek, kissé előre is tudnak tekinteni. Az Astana és Dinamo Tbilisi alapjáraton nem rossz csapat, de egy fordulóval később a Dinamo Zagreb lesz az ellenfelük, amelynek a keretét világbajnoki bronzérmes labdarúgók erősítik. Azért a zágrábi csapat merőben jobb, mint a kazah és a grúz bajnok, mondhatni más kávéház, az elmúlt hat szezonban rendre vagy a Bajnokok Ligája, vagy az Európa-liga főtáblájára kerültek, könnyedén vették a selejtezőket is, minden bizonnyal kiejtik ezen párosítás továbbjutóját is. 

A kazah állam kirakatcsapata, az Astana

Kazahsztán hosszú évekkel ezelőtt kidolgozott egy programot, melynek keretein belül megerősítették a sportcsapataikat. Így került a kerékpáros élmezőnybe az Astana, mely egyben az ország újdonsült fővárosát is jelöli, gyakorlatilag az Astana egyben egy brand is lett. A kerékpár mellett, labdarúgásban, jégkorongban és kosárlabdában is az elit közelébe akartak kerülni, ennek megfelelőn nem maradtak el az állami támogatások sem. 

Nem véletlen, hogy kezdetben az ország egyeduralkodója, Nurszultan Nazarbajev volt a klub tiszteletbeli elnöke. Óriási pénzt öntöttek a sportokba, úgy vélték, ezzel a turizmus is majd fellendül, mindenki a sikersztorit, Kazahsztánt akarja látni. Voltak főtáblások a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában, majd 2020 környékén elkezdett fogyni a pénz. A szponzorok utalásai elmaradtak, légiósok távoztak, időközben Nazarbajev is elköszönt a hatalomtól, sőt, 2022 év elején még egy mini polgárháború is volt. 

Astana Dinamo Tbilisi
Marin Tomasov (Fotó: Alexander Ishchenko / Shutterstock.com)

Az Astana egy kirakatcsapat volt, mint ahogyan a többi diktátor hasonló klubjai is. Amint elfogyott a pénz, nemzetközi téren már egyáltalán nem voltak tényező, jelenleg a stáb és a keret jelentős részét kazah és délszláv játékosok alkotják, de ők sem kiemelkedő tehetségek. Általában az első körben kiesnek a nemzetközi kupa selejtezőiben. Mivel az új vezetés nem kíván nagyobb összeget áldozni a sportra - örülnek, hogy a hatalmukat megtarthatják -, ezért az Astana-projektnek vége. 

Dinamo Tbilisi, a szovjet korszak letűnt csapata

Az 1970-es és első sorban az 1980-as években a grúz klub a Szovjetunió egyik legjobbja volt. Nemzetközi kupát is tudtak nyerni, korszakos tehetségeik voltak, akikre többek között a szovjet válogatott is épült. A csapat egyik legnagyobb tehetsége - és sztárja -, Vitaly Daraselia azonban tragikus hirtelenséggel elhunyt egy autóbalesetben mindössze 25 évesen a sikerek csúcsán, ez pedig kettétörte a klub életét is. Ha nincsen Daraselia halálesete, akkor minden bizonnyal megvédik első helyüket a KEK-ben (így is elődöntőig jutottak), illetve másképp alakulhatott volna az 1982-es világbajnokság is.

A Dinamo Tbilisi a Szovjetunió felbomlása után dominálta a grúz bajnokságot, de nemzetközi szinten már nem tudott olyan eredményeket elérni, mint a '80-as években. A keret jobbára grúz játékosokból áll, nagyon messze vannak játékerőben még a Ferencvároshoz képest is, szóval nem lesz egyszerű dolguk Astanában. Küzdelmes mérkőzésre számítunk, ahol nem feltétlenül a lapok dominálhatnak, hanem az adok-kapok játék, mi pedig ennek kapcsán a gólváltásban bízunk, hogy mindkét csapat gólt szerez

  • FC Astana - Dinamo Tbilisi tipp

    Mindkét csapat gólt szerez
    Unibet
    1.89

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Astana játékosok öröme (Fotó: Alexander Ishchenko / Shutterstock.com)