Nagy meglepetésnek számított Roman Safiullin két játszmás párizsi győzelme Carlos Alcaraz ellen az idényzáró Mastersen, de az orosz játékos az újév elején is reflektorfénybe került egy újabb hangzatos sikerrel.
1.78
Safiullin szervája jobb volt a Shelton szervájánál
A 2024-es év első napján, a huszonhat éves Roman (ATP 39.) az ígéretes Ben Sheltont szomorította, akit három játszmában búcsúztatta. A több, mint két és fél órás küzdelem során egyszer sem veszítette el adogatását és kétszer vette el az amerikai ellenfeléét, ugyanakkor közel kétszer annyi nyerő ütést gyűjtött mint ki nem kényszerített hibát (34/18). Ha az eddigi pályafutására tekintünk, akkor észre vehetjük, hogy Safiullin a kemény borításokon szokott a legjobban teljesíteni. Mind a négy Challenger bajnoki címét ezen a típusú játékfelületen szerezte, a legértékesebbet ezek közül a tavaly nyerte Koblenzben. A Brisbane-i nyolcaddöntőben egy ausztrál ellenféllel néz szembe, akit vert hasonló kemény borításon, de kikapott tőle salakon.
Részletek Safiullinnak a Shelton elleni győzelméből
Popyrin halványan zárta a tavalyi idényt
Az ausztrál szurkolók hazai játékosnak szurkolhatnak, mivel Safiullin ellenfele a huszonnégy éves Alexei Popyrin (ATP 40.) lesz. A 2017-es Roland Garros junior bajnoka 2023-ban az Umag-i salakon szerezte pályafutásának második ATP bajnoki címét, miután az elsőnek 2021-ben a Szingapúr-i kemény borításon örvendhetett. Mindkét típusú felületen képes jól szerepelni és ezt a tavaly is bizonyította. Az Australian Openen Tylor Fritz-et verte, a római Mastersen nyolcaddöntős volt, a Cincinnatiban zajlott 1000-es kategóriájú tornán pedig a negyeddöntőig menetelt. Az évzárója viszont elég eredménytelen volt, mivel ez említett Ohió-i szereplése után, csak két ATP-meccset nyert összesen a 2024-es idénykezdésig.
Brisbane-i nyitómeccsén sem tűnt a legmagabiztosabbnak, ugyanis három óránál hosszabb időtartamú, döntő szettes csatát vívott Christopher O'Connell-el, amely két tie-breaket is igényelt, de csak egyszer veszítette el adogatását és 35/21 volt a győztesek és ki nem kényszerített hibáinak mérlege.
Mire fogadhatunk a Safiullin - Popyrin mérkőzésen?
A két játékos kétszer csapott össze mostanáig és az egymás elleni mérleg 1-1. Az első meccsük két tie-breaket igényelt és Safiullin a döntő felvonás után nyert a Marseille-i kemény borításon 2022-ben. A második meccsük is szoros volt, a tavaly a római salakon Popyrin 7-5, 7-5-ös győzelemmel vágott vissza. Az orosz játékos jobb formában volt az utóbbi időben és esélyesebbnek látszik, de ebből a mérkőzésükből is szoros csata kerekedhet, ezért megérheti a gémek számára tippelni.
18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org. A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2024 január 2. 9:19 UTC.