Míg a katalán óriás az alapszakasz elsőségért küzd, addig a Virtus Bologna szimplán csak be akar jutni a rájátszásba, de ehhez nyerni kéne a Palauban. 

2023 jan 5. 20:30 Közvetítés: Unibet
Tipp: Virtus Bologna 73,5 pont alatt
Bet365
1.83

Mennyire félelmetes idén a Barcelona pályája?

Volt szerencsém megtapasztalni élőben is a Palau hangulatát, ahol a keménymag kifejezetten erőteljes atmoszférát varázsol a csarnokba, de idén még ez sem jelentett minden esetben előnyt, hiszen az ASVEL és az Olympiakos képes volt nyerni Barcelonában. A Virtus Bolognát fogadják a katalánok, ráadásul az olaszok az Euroliga leginkább kiszámíthatatlanabb csapata, hiszen nyertek már Madridban a Real ellen, illetve az olasz riválist is legyőzték, megszorongatták a Panathinaikost és a Zalgirist is, viszont ott az érem másik oldala: brutális vereség Szerbiában és Pireuszban. Az Olympiakos 117 pontot dobott ellenük, míg a szerbek 28 ponttal múlta őket felül. 

Ha őszinték akarunk lenni, akkor ez két olyan csapat meccse lesz, akik a két véglet között mozognak, ráadásul sosem lehet tudni, hogy melyik arcukat veszik elő. A Virtus Bologna a hétfői olasz rangadón 18 ponttal kapott ki, nagyon benéztük azt a meccset. Szó szerint életveszélyes rájuk fogadni, hiszen bármikor benne van egy ilyen blowout, mint amit elszenvedtek a Milano ellen. A derbi érdemi része a félidőben eldőlt, mindezt úgy, hogy az Olimpia játékosai pocsékul dobták a triplákat (25% alatt...), de a Bologna játékosai nem tudtak mit kezdeni a betörésekkel. Scariolo játékosai lassabbak voltak, pozícióból játszottak, míg a Milano folyamatosan pörgött, gyors leindításaik voltak. 

Képes lesz-e Scariolo együttese gyorsabban játszani, magasabb fokozatba kapcsolni Barcelonában? A katalánok ugyanis idegenben nyertek az El Clásicón, ráadásul jobban bírták a meccs végét, mint a fővárosiak. Nem dobtak kiemelkedően, viszont hasonlóan a Milánóhoz, ők is pörgősen játszottak, járt a labda, gyors támadásokat vezettek, megvolt a dinamika a játékukban. A Real Madrid csak hero pontokkal tudott életben maradni, míg a katalánok több könnyű pontot is szereztek, miután darabokra szedték a madridiak védekezését. Ebből kiindulva sok jó nem vár a Bolognára. Minket ez azonban annyira nem foglalkoztat, inkább a dobott pontok.

A határt 156,5 pontnál húzták meg, ami ideális lenne egy overre, figyelembe véve a Bologna idegenbeli teljesítményét. A Barcelona azonban hazai környezetben képes olyan feszes védekezésre, amivel 70, de olykor 60 pont alatt tartja az ellenfeleket. Mindössze három olyan csapat dobott 75 pont felett a katalánoknak, akik amúgy is kiemelkedő támadójátékukról ismertek idén. A Virtus Bologna idén nincsen ezen a szinten, ezért is választjuk inkább a 73,5 pont alatti opciót az olaszok pontjára, mintsem az összesített piacot. 

  • FC Barcelona - Segafredo Virtus Bologna tipp

    Virtus Bologna 73,5 pont alatt
    Bet365
    1.83

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés