Mire számíthatunk egy olyan párharc visszavágóján, ahol az első mérkőzésen több büntető lap és szabálytalanság volt, mint kapura lövés és gól? A Boca Juniors és a Nacional párosítása inkább a tét okozta feszültség szól, mintsem a fociról. 

Valakinek egyenes útja lehet az elődöntőig?

A Boca Juniors és a Nacional könnyű ágra kerültek, olyannyira, hogy kis szerencsével az elődöntőig menetelhetnek. A negyeddöntőben ugyanis valószínűleg a kolumbiai Atlético Nacional lehet az ellenfél, akik szintén nem legyőzhetetlen csapat. Az ág egyértelműen legerősebb klubja a Palmeiras, a brazilok így könnyedén juthatnak döntőbe, de épp arra készül a Nacional és a Boca Juniors, hogy megtréfálják őket. 

A Nacional otthonában megrendezett odavágón azt gondoltuk, hogy már az első meccsen lerendezi a továbbjutás kérdését a Boca Juniors. Az utóbbi hetekben ugyanis jobban teljesítettek az argentin ligában is, javult a formájuk, na pont ez volt az, ami nem látszott a Libertadores-kupában. Ha az ember nem tud hajnalban fennmaradni egy meccs miatt, akkor összefoglalókat néz, ott általában a szép megoldásokat vágják össze, fontos helyzeteket és gólokat.

Szenvedésünk története

Mivel kezdődött a Nacional - Boca Juniors összefoglalója? Egy szabálytalansággal. Nem volt belőle kiállítás, sérülés viszont igen, de ez jól megmutatja, milyen találkozó is volt valójában. Az első 30 percből ugyanis egyetlen lehetőséget mutattak meg, amiből Nacional majdnem gólt szerzett. Valószínűleg, ha még Luis Suárez a csatáruk, akkor ez gól, viszont Ramírez a kapufára kotorta a labdát, onnan fogta meg a Boca Juniors kapusa. 

Miért érdemes megnézni ezt az összefoglalót? Azért, mert nem hiszed el, amit látsz. Ezek ugyanis a mérkőzés legjobb jelenetei voltak, köztük az a bohózat, ami a 60. percben történt. Értelmezhetetlen, hogy egy ilyen jelenetet minek raknak összefoglalóba, de az is, hogy a 93. percben történt beívelés is csak azért kerülhetett be, mert annyira gyenge mérkőzés volt az odavágó, hogy egyszerűen nem volt mit mutatni. 

Boca Juniors vagy Nacional?

Ha lehetne választani, mindkét csapatot kiejtenénk a sorozatból. Kár, hogy labdarúgásban nincsen heti rendszerességel az NBA-ből ismert Shaqtin' A Fool sorozat, mely humoros vagy röhejes jeleneteket gyűjti össze, mert ez a meccs egy az egyben bekerülhetett volna. Ezek után vagy ez lesz a világ legjobb visszavágója, vagy ami reálisabb, hogy a szabálytalanságok fognak dominálni. 

Az odavágó is eléggé durva mérkőzés volt, aprították egymást a felek rendesen, de a bíró nem igazán osztott büntető lapokat. A szorzók egyelőre még nem jelentek meg a szabálytalanságokra vagy a lapokra, de előbbi esetében 17-18 környékére adják a határt, akkor az már jó lehet overezésre, ahogyan lapoknál is a 3,5-es vagy 4,5-es határ. Megeshet, hogy a kínálat ezekkel nem bővül, akkor viszont érdemes maradni a kevés gólos meccsnél (2,5 gól alatt: 1.64). 

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Frank Fabra (Fotó: Spotlight Images Agency/Shutterstock.com)