Miért fogadnánk egy olyan csoportra, ahol minden játéknap után teljesen más a favorit? Minek erőlködni? Mert ez a kihívás! Négy rendkívül ingadozó csapat, akik a végsőkig kiélezett harcot fognak vívni a két továbbjutó helyért!

Bárki továbbjuthat

Az utolsó fordulóhoz érkezve az a ritka eset áll fenn a D csoportban, hogy még mind a négy klubnak van esélye a továbbjutásra. Öt forduló után egyik csapat sem tudta kiharcolni a továbbjutást, akadtak jobb szériák csapatoknál, de ez rövid ideig tartott, inkább adok-kapok alakult ki, előfordult olyan is, hogy egy csapat magának nehezítette a dolgát, míg mások nem hitték el sokáig, hogy itt tényleg lehet keresnivalójuk. Most ott tartunk, hogy az adott napi forma fog dönteni arról, ki végez az első két helyen. 

Nehéz megítélni, kinek lehet a legkönnyebb dolga, ugyanis a Marseille a Tottenham csapatát fogadja, míg a Sporting a Frankfurtot, bárhol lehet meglepetés. Itt súlyos eurómilliók a tét, kis szerencsével még a továbbjutó könnyű ellenfelet is kaphat a legjobb tizenhat között, szóval nem mindegy, hogy csapat elvisz 15-20 milliót a kasszából, esetleg 50-60 millióval gazdagodnak, amellett ráadásul a játékosaikat is jobban el lehet adni, ha azt mondhatják, ott volt a BL egyenes kieséses szakaszában. 

Ezért várunk óriási csatát, ahol nem kímélik egymást a felek. Érdekes lehet a Tottenham idegenbeli szereplése, ugyanis Antonio Conte hagyományos gyenge az ilyen BL-meccseken. Esett már ki a Juventusszal Törökországban az utolsó csoportmeccsen, szóval hiába papíron favorit az angol csapat, illetve viszonylag gyengébb kerettel rendelkezik az OM, itt most sokat jelenthet a hazai pálya. A feszültség is a tetőfokára hághat, 5,5-nél húzták meg a büntető lapok határát. A játékvezető az a Szymon Marciniak lesz, aki idén három BL-csoportmeccsen két büntetőt fújt be, szóval nem lennénk meglepve, ha kiélezett helyzetben is a tizenegyes mellett döntene. 

A Sporting - Frankfurt meccsen az a Slavko Vincic lesz a bíró, aki korábban már ült börtönbe rövidebb ideig, benne volt egy kábitószeres buliban is, ahol rajta kívül csak a maffia emberei vettek részt. Vinciccsel korábban csak a gond volt, de ez senkit sem érdekelt a FIFA berkein belül, Európa-bajnokságon vezethetett meccset, illetve most is fontos BL-találkozót kapott. Legyünk óvatosak, mert lehetnek furcsa ítéleket, amik áthúzhatják a fogadásunkat. 

  • Bajnokok Ligája tipp

    Marseille DNB-vel

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Antonio Conte a Sporting Lisszabon elleni BL-meccsen a Tottenham vezetőedzőjeként. Fotó: Maciej Rogowski Photo/Shutterstock