Izgalmasan alakul a B csoport a Libertadores-kupában, hiszen három csapatnak van reális esélye a továbbjutásra az utolsó forduló előtt. Elsőre a brazil Internacional helyzete nem tűnik rossznak, de ha jobban belegondolunk, ők vannak a legnagyobb bajban. 

2023 jún 29. 00:00 Közvetítés: UnibetBet365
Tipp: Internacional győzelem + Internacional 1,5 gól felett
Unibet
1.81

Nacional hozza a kötelezőt?

Néhány hónappal ezelőtt még Luis Suárez is a Nacional tagja volt, majd Brazília felé vette az irányt. Mondhatni ez is, de inkább a sérülések törték meg az uruguayi klub lendületét, hiszen a támadósorból többen is kidőltek az elmúlt hetekben, ráadásul a védelem sem úgy muzsikált, ahogy kellett volna. Suárez távozása ellenére, ez a Nacional továbbra is egy jó csapat, viszont az is igaz, hogy jelenleg nincsenek a csoport két másik csapatának, az Independiente Medellin és az Internacional szintjén. 

Ellenük rendre alárendelt szerepre kényszerülnek, viszont annyi a szerencséjük, hogy az utolsó fordulóban a kvartett leggyengébb csapatát fogadják hazai pályán. A venezuelai Metropolitanos eddig mindenkitől kikapott, viszont tették ezt általában egy góllal. Meccsben voltak, megnehezítették az ellenfelek dolgát, ez a meccs viszont a Nacional számára kötelező győzelemmel ér fel.

Annak ellenére, hogy nincs a keretben a Venezuelában gólt szerző Gigliotti - sérülés miatt -, viszont a 26 éves Ignacio Ramírezben bízhatnak. Igaz, hogy a Libertadores-kupában még nem szerzett gólt, ellenben az uruguayi pontvadászatban 9 meccsen 9 találatot ért el áprilistól számítva. Ha Ramírez nem képes villanni, akkor bajban lehet a Nacional, ezért nincsen érték a győzelmükben. 

Az Internacionalnak küzdenie kell

Ezt a helyzetet a brazil klub magának kereste, megnyert meccseken adták le a három pontot, már rég tovább kellett volna jutniuk, ehelyett az utolsó fordulóra úgy készülhetnek, ha nem győzik le a kolumbiai riválist, illetve a Nacional megcsinálja a kötelezőt, akkor kiesnek. Elég nagy teher ez az Internacional számára, hiába játszanak hazai pályán, tisztában vannak vele, hogy a Medellinnek jó az egy pont is. 

Mano Menezes rutinos edző, elvileg egy ilyen szituációt meg kéne oldania, főleg úgy, hogy a csapata játékerőben jóval erősebb a riválisnál. Elhelyezve az erőviszonyokat, egy-két játékosa majdnem annyit ér a braziloknak, mint a komplett kolumbiai keret. Ez azonban nem jelent semmit, mint ahogyan az sem, hogy a Medellin edzője egy 36 éves tapasztalatlan egykori játékos, akinek ez lesz a 12. mérkőzése a felnőttek között szakvezetőként, csak beugrott helyettesíteni május elején. 

A Copa Libertadores keretein belül, Menezes korábban még egyetlen csapatával sem esett ki a csoportkörben. Ahogyan elkapták a fonalat az elmúlt hetekben a brazil ligában, úgy kellenek most a gólok hazai pályán is, nem elégedhetnek meg azzal, ha egyetlen találatot szereznek. A Medellin ugyanis szokott találni a semmiből gólokat, így overt várunk a 1,5 gólos határon az Internacional találatait illetően. 

  • Internacional-RS - Independiente Medellín tipp

    Internacional győzelem + Internacional 1,5 gól felett
    Unibet
    1.81

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Internacional játékosa (Fotó: A.PAES/shutterstock.com)