Budapesten gondoltak egy merészet a válogatott mérkőzések kapcsán, és két tipp került fel a szelvényre. Egészen konkrétan két pontos végeredmény, ami milliókat hozott végül, írják a SzerencseMix legújabb számában.
Valószínűleg több szelvényt is játékba küldhetett a fővárosi játékos, több végeredményt is megjátszva, de mivel erről nincs információ, nézzük a nyertes tippeket. A teljes szorzó 1400-as lett, köszönhetően annak, hogy a szlovákokra adott 14-es odds mellé egy igen magas, 100-as szorzó került a Törökország - Lettország mérkőzés kapcsán. Mennyit kellett izgulnia? Nem keveset, de a sikert nem adják ingyen.
A szlovák meccsen a 2:1-es eredmény a 74. percben állt be, és úgy is maradt. Pedig az oroszoknak Artem Dzyuba révén volt egy nagy helyzete, de az kimaradt, illetve a szlovákok is elronthatták volna a bulit, a 90. perc után kerültek gól közelébe, de blokkolták a lövésüket. Mozgalmasan alakult a török-lett összecsapás, de a szelvényen erre is tippelt a budapesti játékos. Vezettek a törökök 3:1-re, aztán a 79. percben 3:3-ra alakult az eredmény. Igazán veszélyes szituáció ezután nem volt már, a nyeremény így 2000 forintos tétre 2.8 millió lett! Gratula!
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig
Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 2
curpy82
Még a magyar-lengyel 3:3-at hozzá rakhatta volna, bár lehet az nem ugyanazon a napon volt:)))
brand_boy
De szerencsére nem tilos különböző napokon lévő eseményeket megjátszani ! :)
Azért így is gyönyörű !