A szombati játéknappal elérkeztünk a PDC darts-világbajnokság karácsonyi szünetéhez. A program végéhez érvén kialakul a legjobb 32 mezőnye, melynek mérkőzéseit az ünnep után bonyolítják le. A hétvége első napján a nagyobb nevek közül érkezik például Stephen Bunting, Daryl Gurney, illetve az idei World Matchplay-győztes, Nathan Aspinall.

Callan Rydz - Ricardo Pietreczko 

Feltörekvő, fiatal titánok összecsapásaként is felvezethető lenne az alább délutáni csörte, viszont Callan Rydz utóbbi időben nyújtott teljesítményei nem engedik használni ezeket a jelzőket. Az angol srác pár évvel ezelőtt többször hívta fel magára a figyelmet jó eredményeivel. A két évvel ezelőtti VB-n például úgy menetelt a negyeddöntőig, hogy addig még csak szettet sem vesztett a meccsei során. Mostanra viszont alaposan megtorpant a fejlődése, s a közelmúltban inkább a komolyabb párharcok alatti mentális megingásai maradtak meg bennünk. Elképesztően feszült tud lenni, ha nem jönnek neki a dobások, s komoly probléma nála, hogy a fejbeli megingásain többnyire képtelen keresztül lendülni a mérkőzések alatt.

A párharc legnagyobb kérdése, vajon a Mikuru Suzukit könnyedén búcsúztató Pietreczko mennyire tud nyomást gyakorolni Rydzre? A fiatal német nagy tehetségnek ígérkezik, s meglepne minket, amennyiben sima vereséget szenvedne. A mérkőzés fogadási kínálatát látva pedig a bukik - nem alaptalanul - egyenesen őt tartják az ütközet favoritjának (1.65).

Daryl Gurney - Steve Beaton

Az utóbbi évek TOP10-et megjárt játékosai közül Daryl Gurney játéka zuhant vissza a leginkább. A 2010-es évek végén major-tornákat is nyerő észak-ír dartsos teljesítménye igencsak visszaesett az elmúlt időszakban. Nem tudjuk a hosszú ideje tartó formahanyatlás okát, mindazonáltal az bizonyos, hogy magas színvonalat nem képes meccseken át fenntartani. Bár az Unibetnél a Steve Beaton elleni mérkőzésének ő a favoritja, bevalljuk őszintén, nem igazán bízunk Superchinben.

Már csak azért sem, mert Beaton rutinos öreg róka, aki ugyan messze nem verhetetlen ellenfél, viszont ritkán kifogott jobb napjain szinte bárki dolgát megnehezítheti a pályafutását idén befejező Bronz Adonisz. Mindazonáltal a meccs kapcsán nem kimenetelre, hanem 180-akra tennénk a voksunkat. Feltűnt, hogy Beaton az első megmérettetésén Nijman ellen hajított 5 db maximális értéket, ami a mezőnyt tekintve átlag feletti mennyiség. Ezúttal minimum hármat várnánk tőle 1.65-ös szorzóért, ami érzésünk szerint bőven benne lehet a pakliban.

Josh Rock - Berry van Peer

Abszolút meglepetés számunkra, hogy Berry van Peer jutott tovább a csütörtök délutáni, Woodhouse ellen vívott párharcból (3:1). Nagyon úgy tűnik, hogy a holland játékos mindamellett, hogy átlendült korábbi dartitisén, a teljesítményén is meredeken változtatni tudott a novemberi eleji Grand Slamen nyújtott produktumához képest. Mindezen formajavulást muszáj lesz fenntartania, ha óriási bravúrral búcsúztatni szeretné Josh Rockot.

Az észak-írek fiatal reménysége tavaly nagyot robbantott élete első világbajnokságán. Ellenállhatatlanul menetelt a srác, kiütötte például Nathan Aspinallt is, ám végül Jonny Clayton tudta megállítani rutinjának köszönhetően. Az idei évben ugyanakkor az általunk elvártaktól némiképp elmaradt Rocky performansza, mindazonáltal van Peer legyőzése alapelvárás irányába. Fogadási szempontból nálunk az a legnagyobb kérdés, hogy a pozitív meglepetést okozó holland riválisa képes-e legalább egy szettet lopni Rocktól? Ha igen, az 1.50-szeres nyereményt hozhatna a konyhára.

Stephen Bunting - Ryan Joyce

Nagyon komoly színvonalat hozhat az esti program során sorra kerülő Bunting-Joyce párosítás. Mindkét angol játékos az utóbbi időben igencsak jó formának örvend. Bunting több nagy torna végjátékáig is elmenetelt, mindamellett, hogy a tavalyi VB-n ott volt az elődöntőben is. Úgy tűnik, hogy Bullet pár évnyi lejtmenetet követően mintha lassacskán kezdene visszakapaszkodni a PDC elitjátékosai közé.

Ryan Joyce szintén kiváló teljesítményeket nyújt mostanság. Példának okáért elődöntőzött a november végi Players Championship Finalsön, ahol a későbbi nyertes, Luke Humphries tudta megállítani. Továbbá a mostani VB első körében 100 feletti átlagon zárt az amerikai Alex Spellman ellen. Buntingra, és Joycera egyaránt jellemző, hogy jobb napjaikon, kiélezett csaták során futószalagon képesek dobni a 180-akat. Mindketten nagy sószórók, így meglepne minket, amennyiben ilyen nagy téttel bíró összecsapás alatt csődöt mondana ez a képességük. Joggal elvárható tőlük, hogy ketten legalább összehozzanak 8-9 db maximális értéket, melyek oddsai 1.50-1.83 közötti skálán mozognak a fogadóirodáknál.

Nathan Aspinall - Ricky Evans

A nap végén érkezik természetesen a legnagyobb név Nathan Aspinall személyében. Az angol dartsos a közelmúltban egymást követő két alkalommal is elmenetelt a VB-k elődöntőjébe, míg tavaly kissé idejekorán Josh Rock búcsúztatta őt a versenytől. A mostani kiíráson abszolút verhető ellenfelet kapott Ricky Evans személyében. A PDC mezőnyének leggyorsabb kezű nyíldobálója ugyan magabiztosan nyert Simon Adams ellen (3:0), Aspinall már teljesen más dimenzió a dél-afrikai riválishoz képest.

Ugyan legutóbbi egymás elleni mérkőzésüket Evans nyerte egy kisebb tornán, ezt megelőzően kivétel nélkül Aspinall távozhatott elégedettebben a tábla elől. Major-tornákon eddig egyetlen alkalommal mérték össze erejüket. A 2020-as Grand Slamen nagyon laza, 5:1-es Asp-győzelem született. Most valami hasonlóan nagyobb differenciájú sikert várunk, így ehhez képest meglep bennünket, hogy a meccs fogadási kínálatában az általunk előzetesen várt 1.20 körüli szorzó helyett 1.40-es értéken tehetünk tétet sima győzelmére.

Hol lehet élőben nézni a darts-vb meccseit?

Amennyiben rendelkezel Unibetes számlával, és egyenleged nagyobb, mint nulla, akkor tudnod kell, hogy a fogadóiroda élőben közvetíti a 2024-es PDC darts világbajnokság összes mérkőzését.

Regisztrálj, töltsd fel a számládat, és élvezd a 2024-es torna összes pillanatát az Unibeten.

Hagyományos dobozban (TV-ben) a mérkőzéseket a Sport 1 csatornán követhetjük élőben.

  Unibet élő közvetítés

  • Tippek

    S. Bunting - R. Joyce (180-ak száma 8.5 felett)
  • N. Aspinall - R. Evans (Aspinall nyer)

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés