Korszakos hálóőre volt a Manchester United csapatának a spanyol David de Gea, aki most elhagyja a klubot. Az utóbbi idényben azért már sokszor De Gea hibáiról szóltak a hírek, ami nem feltétlen a tehetség hiánya, lehet elfogyott a motiváció a klubnál. Néhány napja bejelentette, hogy máshol szeretné folytatni a pályafutását.
Biztos fal Madridban és Manchesterben
De Gea az Atlético Madrid csapatában kezdte meg pályafutását, 2009-ben, mindössze 18 évesen mutatkozott be a felnőtt csapatban. Azt követően, hogy a fővárosi csapat első számú kapusa lett és megnyerte színiekben az Európa-ligát, felhívta magára a Manchester United figyelmét, akikhez 2011 nyarán csatlakozott 18,9 millió fontért, ami akkor brit rekord volt egy kapusért. Foglalják össze nagyon jól, a játékos Wikipédia oldalán a karrierjének jelentősebb részét.
Ikes Casillas utódjának tekintették Spanyolországban, nagyon jól védte az Atletico Madrid, majd a Manchester United kapuját. Utóbbi csapatnál azért a végén már bőven voltak motiválatlan rossz teljesítmények, olyan hibák, amiken meccsek mentek el. A szurkolók haragja részben érthető, de több mint 400 meccsen szolgálta a Manchester United együttesét, néha miatta volt esély győzelemre. Fájdalmas búcsú, a motiváció szűnhetett meg, a kapus tehetsége biztosan nem múlt el ilyen gyorsan.
David de Gea rekordok a Manchester Unitednél
Nem tudok pontosabb lenni a Wikipédiánál, ezért onnan idézve jön a folytatás. 2022. október 16-án a tizenegyedik játékosként a csapat történetében 500. alkalommal lépett pályára. 2023 február 13-án 400. alkalommal szerepelt a Premier League-ben, amivel az első külföldi játékos lett, aki átlépte ezt a mérföldkövet egy csapat színeiben. Hat nappal később beállította Peter Schmeichel United-rekordját, lejátszva 180. kapott gól nélküli mérkőzését. 2023. február 26-án döntötte meg a rekordot, a Newcastle United elleni ligakupa-döntőben.
2023 februárjában két védését is jelölték a hónap védése díjra a Premier League-ben. Ugyanebben a szezonban megnyerte második Premier League-aranykesztyűjét pályafutása során. 2023. július 1-én lejárt a szerződése a csapattal, tizenkét év elteltével. 2023. július 8-án a játékos hivatalosan is bejelentette, hogy elhagyja a csapatot. Ő volt az egy évtizeddel korábbi bajnokcsapat utolsó tagja, aki elhagyta a Unitedet és ezzel az utolsó, aki játszott Sir Alex Ferguson alatt.
Hol folytatja David de Gea?
Az átigazolásokra fogadhatunk mind az Unibetnél, mind a bet365-nél, de a kínálat egyelőre nem tartalmazza a spanyol kapus jövőjét. A hírek arról szólnak, hogy talán megunva az európai topfocit, követi a Ronaldo által megnyitott szaúdi csapot, és már rögtön két szaúdi klub is megkörnyékezte. Ez nem kizárt, nehéz elképzelni, hogy a levezetés valamiféle kisebb spanyol csapatban történjen a mai világ anyagias vonzatában.
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig
Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: David De Gea (Fotó: Alizada Studios / Shutterstock.com)