A játéknap talán legnagyobb rangadójára kerül sor ma a Sinan Erdem Arénában, ahol a középdöntőbe igyekvő hazaiak fogadják a csoportot vezető, ám több kulcsjátékosát nélkülözni kényszerülő görögöket. Az Efesnél szinte minden évben ugyanaz játszódik le, nagyon vastag pénztárca, nagy nevek igazolása, aztán csúfos bukás az Euroligában. Ezt a rossz sorozatot szeretnék most megtörni a törökök. Annyit már sikerült előrelépni, hogy a hazai meccseiket gond nélkül behúzzák, de idegenben még mindig súlytalanok. Mivel most ez egy hazai meccs, így az idegenbeli szereplésükre kár is lenne szót fecsérelni. Hiába azonban a hibátlan hazai mérleg, a csoport kiegyensúlyozottságából adódóan azonban még könnyen ki is eshetnek Rakocevicék, ha nem verik a Batiste-ot és Maricot nélkülöző görög elitgárdát (akiknek beleférne ez a vereség, mert akkor is csoportelsőként zárnának, ha itt kikapnának és az utolsó fordulóban hazai pályán megvernék a Milanot). Batiste és Maric távollétében minőségi center nélkül maradt a Pana, ami óriási érvágás a domináns centerjátékára is nagyban építő Panának, akiknél az eddig átlagban 7 percet játszó és 3 pontot átlagoló Vougioukas maradt az egyetlen center, így Fotsis vagy Tsartsaris is játszhat majd ezen a poszton, de ők sem fogják tudni megoldani ezt a posztot. Márpedig a Roberts, Vujcic, Raduljica trió ezesetben szabadon fickándozhat majd a palánkok alatt, eldöntve ezzel a mérkőzés sorsát a törökök javára. Valószínűleg a külső posztokon próbálja majd a maga javára fordítani a mérkőzést a Pana, azonban a Nicholas, Tepic, Diamantidis, Calathes négyesnél semmivel nem tartom rosszabbnak a Wisniewski, Rakocevic, Thornton, Tunceri, Arslan ötösfogatot, sőt...
Tehát főként a centerposzton meglévő különbségekre, a hibátlan hazai mérlegre és fanatikus török közönségre alapozva én az Efes Pilsen sikerét várom ezen a rangadón.
Tipp: Efes Pilsen -1,5 pont
Odds: 1.85
Iroda: Unibet
Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig
A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org