A magyar válogatott két mérkőzést követően négy szerzett ponttal harmadik helyen áll a 2022-es világbajnoki selejtezősorozat I csoportjában! Marco Rossi fiai a tavaszi hadjárat utolsó állomásán Andorrába utaznak, hogy revansot vegyenek a 2017-es lebőgésért, illetve, hogy továbbra is tartsák a lépést az angol-lengyel duóval! A meccs kapcsán a lentebb található podcastben hallgathattok rövidebb eszmefuttatást (23:00 perctől kezdődően)! 

2021 márc 31. 20:45
Tipp: 1. félidő gólok száma 1.0 felett
Bet365
1.82

Több kulcsember is távozott a kerettől

A lengyelek elleni múlt heti összecsapáshoz képest látványosan kezd "tartalékos" lenni a magyar válogatott kerete. Ugyebár Szoboszlaira egyáltalán nem számíthatott most Marco Rossi, majd a 3:3-mal végződő csütörtöki meccset követően már Gulácsi is visszautazott Lipcsébe. A San Marino elleni győztes párharcot követően pedig Orbán és Sallai szintén távozott a kerettől. Mindenesetre nincs okunk kétségbe esni, hiszen Andorra válogatottja ezúttal nem jelenthet gondot a fiainknak, bármennyire is hiányzik pár alapember!

Véleményem szerint a tavalyi év sikerei után is egy szerethető, küzdeni akaró és tudó válogatottat láthattunk ez eltelt két meccsen! Úgy tűnik, hogy az általam előzetesen remélt minimum hét pontot jó eséllyel le tudjuk majd szállítani. Ugyan kissé keserű az ember szájíze, ha a lengyelek ellen elherdált két gólos előnyre gondolok, de nem érdemes ezen keseregni! Továbbá picit bosszant, hogy San Marino ellen a góljaink többségét messze nem akciógólokból szereztük, hanem két 11-es is kellett a 0:3-as siker eléréséhez, úgy hogy egy harmadik büntetőt ráadásul Sallai még el is hibázott! Andorra ellen reményeim szerint az úgymond "peremjátékosokkal" is meggyőzőbben fogunk szerepelni, s ezúttal jönnek majd az akciógólok is!

Már az elején el kell dönteni a három pont sorsát

A legfőbb cél, hogy elkerüljük azt a világraszóló blamát, amit 2017-ben sikerült produkálnunk, amikor megégtünk a mini-állam ellen 1:0-ra. A mostani keretben számos olyan játékos lesz ott a pályán vagy a kispadon - pl. Szalai Ádám, Lang Ádám -, akik szerepeltek azon az ominózus mérkőzésen! Úgy vélem, hogy Andorra magasabb játékerőt képvisel San Marinonál, s fontos lenne, hogy a lelkesedésüket, kedvüket igen gyorsan elvegyük egy-két góllal, nehogy az idő múlásával elhiggyék, hogy lehet keresnivalójuk esetleges pontszerzés tekintetében ezen az összecsapáson!

Ami az elmúlt napokban zajlott két meccsüket illeti, előbb az albánok ellen kaptak ki otthon 0:1-re, majd vasárnap este Varsóban kaptak egy hármast Lewandowskiéktól. Szerintem ezek teljesen vállalható eredmények szempontjukból, bár örömmel látom, hogy a tétmeccsen való góllövés továbbra sem megy nekik, így őszintén bízom benne, hogy nem pont ellenünk lesznek ezen a téren sikeresek!

Lövünk legalább egyet az első félidőben

Ahogy fentebb is írtam, kiemelten fontos lenne korán megszereznünk a vezetést, mellyel magunk válláról is picit levennénk a terhet, továbbá hátrányban talán jobban kinyílhat idővel az andorrai hátsóalakzat! Mind a lengyelek, mind pedig San Marino kapuját sikerült bevennünk az első 45 percben, s talán ez a sorozat most sem fog megszakadni! Kellemetlen meccsre lehet számítani, hiszen a magaslati terepen fekvő, ráadásul műfüves pálya nem biztos, hogy a mieinknek kedvező, ám olyan mértékű játéktudásbeli, illetve minőségi különbség van a playerek között, hogy egyszerűen ilyen külső tényezők ezúttal nem játszhatnak érdemleges szerepet! A 2017-es blamánktól eltekintve pedig azelőtt sosem tudott gólt lőni nekünk Andorra, így joggal bízom benne, hogy a világ visszazökken a rendes kerékvágásba, s ha nem is rendezünk gólfiesztát, magabiztos, több gólos győzelemmel átvesszük a második helyezést a csoportban!

  • Andorra - Magyarország tipp

    1. félidő gólok száma 1.0 felett
    Bet365
    1.82

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sportfogadas.org