A Brøndby az első három mérkőzésen mindössze egy pontra volt képes, nem szereztek gólt, minek innentől nagyobb energiát az Európa Ligába feccölni?
2.95
1.95
Most kell a jó védekezés Gerrard!
Az Európa Liga egyik, ha nem a leggyengébb támadójátékát produkálja a Brøndby. A három eddigi csoportmeccsen mindössze egyetlen kaput eltaláló lövést tudtak felmutatni, de a próbálkozásaik sem verdesik az eget. A Sparta Prague ellen hazai pályán nem tudtak gólt szerezni, akkor érték el egyetlen kaput eltaláló lövésüket, maradjunk annyiban, hogy ez pocsék teljesítmény.
Azért is érthetetlen ez, mert Niels Frederiksen mesternek ez a második Európa Liga kalandja, első alkalommal az Esbjerg kispadján ért el sikereket. Akkor francia és belga csapatokat oktattak, de a Fiorentinát is meglepték a hazai meccsükön. A mostani eredményeket ezért fogadtuk kétkedve, ugyanis egyáltalán nem tükrözik Frederiksen kvalitásait, de talán nem is benne van a hiba, hanem a csapatban.
Megeshet, hogy mindössze ennyi van a dánokban, nincsenek kiemelkedő támadóik, ráadásul hogyan jutottak az Európa Ligába? Úgy, hogy kikaptak a Salzburgtól a BL-selejtezőben. Idén, még nem nyertek mérkőzést a nemzetközi kupaporondon. Ezért is gondolom úgy, hogy a Rangers győzelem idegenben is reális, de meglátásom szerint abban is lehet fantázia, hogy a dánok megint nem szereznek gólt. Először olyan 1.70-1.80 körüli szorzóra gondoltam, de mikor megláttam, hogy közel triplázón hírdetik, akkor meglepődtem. Ebben már önmagában is van érték, ez inkább egy 50-50 körüli tipp, nem 66-70% esély van arra, hogy gólt lő a Brøndby.
-
Brøndby IF - Rangers FC tippek
Brøndby nem szerez góltUnibet
2.95 -
Rangers győzelemBet365
1.95
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 1
mityuka
Gólt lő a BRONBY és megnyeri a mérkőzést.