Alig, hogy kihirdtették az Emmy-díj idei jelöltjeit, egyből megérkeztek a szorzók is, ami alapján elkezdtünk kicsit merengeni, melyik sorozat és színész sikereibe érdemes fektetni. Lehetnek olyanok, akik tarolnak majd a gálán?

Ha egy üzlet beindul

Az Emmy-díj a legjobb televíziós (és streaming) sorozatoknak járó elismerés, amelyet minden év szeptemberében adnak át. Az idei lesz a 74. gála, így azért már megtapasztalhattunk pár trendet, amikre érdemes figyelni idén is. Az egyik ilyen a tarolás, amely esetében egy-egy sorozat (drámai és vígjáték) elvisz jó pár díjat, gyakorlatilag, amelyik fő kategóriában indulnak, ott nyernek. A másik, hogy a kifutó ikonikus alkotásokat (utolsó évadukat élik) szintén elhalmozzák díjakkal, ha korábban nem tették. A fent említett két trendre volt példa a Schitt's Creek (mint kifutó sorozat), illetve olyan alkotások taroltak, mint a Succession és a Ted Lasso, hogy csak az elmúlt két évet említsük. 

Búcsúzik az Ozark

Utóbbi kettő a csúcsponton van, messze még a lezárás nekik, ráadásul idén rengeteg jelölést gyűjthettek be: Succession 12 (1. helyezett), míg a Ted Lasso 10 jelölést szedett össze (3. hely) a fő kategóriákban. Ebben a szezonban az egyik nagy búcsúzó az Ozark, mely eléggé megosztó befejezést kapott, viszont hiába a négy évad, eddig mindössze 3 Emmy-díjat kaptak, amiből kettőt Julia Garner. Az Ozark jelölt a legjobb drámasorozat kategóriában (7.50), de ha őszinték akarunk lenni, akkor a Succession évről évre emeli a szintet, ezt pedig nehéz tartani, hiszen elképesztő az HBO sorozata (2.25). 

Az Ozark valószínűleg így sem marad díj nélkül, hiszen a szereplők egyenként kiemelkedőt hoztak, még akkor is, ha a sztori a végére kissé elfáradt. A Byrde-család több tagja is díjazott lehet, valószínűleg Wendy (Laura Linney) végre megkapja a neki járó trófeát. Laura Linney kiválóan hozta négy évadon át a hatalomért mindenre hajlandó édesanyát, akinek a legfontosabb a pénz, illetve, hogy végre arra a társadalmi szintre jusson, ahová saját magát pozícionálta korábban. Ezért bármire képes volt, ha kellett, akkor emberek haltak meg miatta, miközben a gyermekei a drogkartellek játékszereivé váltak. 

Ellenfelei a díjért az Euphoriában remeklő Zendaya - igaz, hogy ő már tavalyelőtt megkapta a szerepért az Emmy-díjat -, illetve a Killing Eve két főszereplője (Jodie Comer és Sandra Oh) és a The Morning Show sztárja (Reese Witherspoon), utoljára, de nem utolsó sorban, Melanie Lynskey (Yellowjackets). A Killing Eve főszereplői nem remekeltek, kissé elfogyott a sorozat, ráadásul Jodie Comer már díjazott volt. Reese Witherspoon esetében a befolyás segíthet, míg Lynskey igazi outsider, nagy meglepetés lehetne ilyen erős mezőnyben, de valószínűleg Linney fog nyerni, amire kiváló szorzót kapunk (4.50). 

Jason Bateman rendezésre már kapott Emmy-díjat, de főszereplőként még nem értékelték, pedig a mindig kompromisszumokra törekvő, visszahúzódó, de mégis rendkívül ravasz férj szerepét kiválóan hozza. A mezőny azonban erős itt is, hiszen a Succession két szupersztárja - és egymással való acsarkodása - olyan szintet képvisel, amihez önmagában kevés Bateman játéka. Nem hiába óriási favorit Brian Cox, aki utoljára 21 éve kapott Emmy-díjat. Ha ez nem lenne elég, akkor Batemannek még ott van ellenfélként Bob Odenkirk és a szintén búcsúzó Better Call Saul, amely 44 Emmy-jelölést kapott az évek során, de egyetlen alkalommal sem nyert! Egyetlen reális esélyük Odenkirk (11.00). 

Legendák összecsapása

A dráma kategóriák után átevezünk a vígjátékokhoz, ahol ugyan megoszlanak a jelölti helyek nyolc alkotás között, de négy kiemelkedőt találhatunk a listában: Ted Lasso, Barry, Hacks és a Only Murders in the Building. A Ted Lasso tavaly tarolt, Barry 2018 és 2019-ben, Hacks és az Only Murders in the Bulindig az újonc. Nehéz választani, mert mind fantasztikus sorozat, érződik a szorzókon is, hogy kiegyenlített a mezőny, ahogyan a szereplőikre kínált oddsok esetében is. Bill Hader (Barry) és Jason Sudeikis (Ted Lasso) fej-fej mellett, de ott van még a jelöltek között Donald Glover is az Atlantával, akik a legjobb vígjáték főszerepére pályáznak. 

Ha mindenképp dönteni kell, akkor szubjektív vélemény (összes szereplőt láttam), de Bill Haderre esne a választásom (1.85). Kiemelkedő színész, olyan arcjátéka van, amire csak nagyon kevesen képesek, míg Jason Sudeikis szerepe kissé egysíkú, addig Bill Hader bármikor képes gyilkológépből egy unalmas papucsférjjé avanzsálni. A nőknél már más a helyzet, hiába Rachel Brosnahan vagy Kaley Cuoco remeklése, Jean Smart (Hacks) egész más szintet képvisel, kiemelkedő alakítás, mintha az egész sorozatot miatta csinálták volna, valószínűleg megkapja a díjat (1.25). 

Hulu vs HBO

Ha jobban megnézzük a jelöltlistát, akkor körvonalazódott egy HBO - Hulu háború, utóbbi nálunk a Disney+ keretein belül érhető el. Meglepetésre, mert sokkal inkább számítottunk egy Apple vs HBO csatára, de akár még az is kerekedhet belőle, de a Hulu meglepően sok sorozattal képviseltette magát. A minisorozatok között szinte egymással és az HBO kissé túlértékelt drámájával versenyeznek. A The White Lotus egy olyan sorozat, amely 5-10 éve nagyot ütött volna, most viszont annak köszönhette a sikert, hogy a járvány után elsők között tudtak lépni, gyorsan bemutatták az alkotást. 

A sztori nem kiemelkedő, színészi játékok sem, viszont a hype körülötte még mindig óriási, így nem meglepő az 1.85-ös szorzó, mindezek ellenére erősen kérdéses, hogy bármilyen díjat is kapjon. A Hulunak három jelöltje is van, amiből kimagaslik a Dopesick, melynek készítője a kétszeres Emmy-díjas Danny Strong. Főszerepben Michael Keaton, mellette pedig olyan színészek remekelnek, mint Will Poulter, Kaitlyn Dever és Peter Sarsgaard. Egyből a top150 legjobb sorozat között nyitott, kiemelkedően számító 8.6-os értékeléssel az IMDB-n, szakma imádta, nézők is, van érték a 2.25-ös szorzójukban. 

  • Díjátadó tippek

    Legjobb női főszereplő (dráma): Laura Linney
  • Legjobb minisorozat: Dopesick

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Ted Lasso