A magyar kosárlabda barátok nagy örömére a Szolnoki Olaj lesz a házigazdája az Eurochallenge sorozat Final Fourjának.
A játékosok által is a kosárlabda ünnepének tartott rendezvény lebonyolítását ugyan a tiszaligeti csarnok mérete nem teszi lehetővé, de Kósa Lajos debreceni polgármester felajánlotta erre célra a Főnix Csarnokot, így ezzel a helyszínnel pályázott és nyert a magyar együttes.
Ha nem is 100%-ig hazai pálya ez Báderéknek, de a több ezer magyar szurkoló buzdítása, és az tény, hogy az esélytelenek nyugalmával léphetnek pályára, növelheti az esélyeiket. Azért nem árt rögtön az elején leszögezni, itt a Besiktas a topfavorit, már az is szép lenne a magyar bajnoktól, ha pariban lenne az igen komoly játékoskeretet magáénak tudó törökökkel. Nagy bravúr, hogy ideáig elmasíroztak Poór Péter fiai, kijelenthetjük, hogy senki sem várt tőlük ilyen eredményt 2. nemzetközi szezonjukban. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy 1-1 idegenbeli bravúr mellett, otthon még a rendre esélyesebb, nagyobb játéktudással rendelkező csapatokat is megverték a tiszaligeti katlanban. Remélhetőleg a debreceni Főnixet is sikerül gyorsan "magukévá tenni", bár Poór mai nyilatkozatában külön kitért rá, hogy fura még nekik az új helyszín, mert teljesen más a térhatása, mint amit megszoktak. Azt hiszem a Szolnokot nem kell különösebben már bemutatni. Trotter irányító játéka vagy a bolgár Rambo, Nikolov teljesítménye meghatározó lesz most is. Nagyon kellenek majd Horváth Ákos triplái (aki vezeti ezt a statisztikai mutatót az Eurochallenge sorozatban), és, hogy a szezon elején érkező Mills és Gay is a szebbik arcát mutassa majd.

Már ez sem kevés kívánság, de mindezek teljesülése esetén sem lesz reális esélyünk a győzelemre centerjáték nélkül. Márpedig Báder mióta aláírta az új szerződését, csak árnyéka önmagának, nagyon gyengén teljesít önmagához képest mostanában. A cseréi Trepák és Grebenár, pedig súlytalan lesz a palánkok alatt az NBA-s múlttal rendelkező Mensah-Bonsu, az Olympiakostól szerződtetett Erceg, vagy az amerikai-török kettős állampolgárságú, a többek között az Efes Pilsenben is pattogtató Dagli ellen. Hozzá teszem, még egy jó Báder is az lesz valószínűleg... Perszenehogy azt higyjük, hogy csak a palánk alatt erősek a törökök. Az irányítójuk a több, mint 600 NBA meccset magáénak tudó Carlos Arroyo, aki már ugyan túl van pályája csúcsán, de azért itt még sokat tud segíteni. A 2-3-mas posztokon sem kis nevek pattogtatnak. David Hawkins az Armani Jeans Milano sztárja volt évekig, sőt a Montepaschi Sienában sem volt kiegészítő ember. Marcelus Kemp szintén Olaszországból tette át székhelyét Isztambulba, előtte a CS Bologna egyik kulcsembere volt. Mellettük a török válogatottba is beférő Cetin vagy Akin csak percember. Rengeteg pénz áll a klub rendelkezésére, a Final Fourt is borítékolhatóan ők kapták volna, csak idén a női és férfi Euroliga végjátékát is Isztambulban rendezik, így nem akarták ezt is nekik adni, pedig hajlandóak lettek volna 40 milló ft-nak megfelelő összeget rászánni. Összehasonlításképpen: ez az összeg a Szolnok teljes idei szereplésének a költségével azonos. A Besiktas volt az egyetlen európai klub, amely képes volt NBA sztárt Európába csábítani Deron Williams személyében. Tavaly pedig a csúcson már jócskán túl lévő, de még mindig rendkívül népszerű Allen Iverson is náluk játszott néhány hónapig, 'A Válasz"-t gondolom senkinek sem kell bemutatni. Szó volt még Kobe Bryant vagy Kevin Durant leigazolásáról is, sőt Odommal már előrehaladott tárgyalások folytak, mikor végetért a lockout. Ezekből a dolgokból is látszik, hogy ezt a csapatot nem az Eurochallengere hozták össze, de ha már úgy alakult, hogy itt kell lenniük, akkor kötelező azt megnyerniük. Erre nagyon jó esélyük van, úgy gondolom, hogy ha nem történik valami csoda, akkor simán átlépnek a Szolnokon, a döntőben pedig szintén ők lesznek a favoritok a francia Chalon vagy az orosz Triumph ellen, akik egymást gyilkolják majd a másik elődöntőben.

A gyors tempójú, lendületes kosárlabdát játszó, klasszisokat felvonultató törökök valószínűleg most is sok könnyű kosarat szereznek majd, és egyszerűen bedarálják a magyar bajnokot. Más szintet képviselnek, mint a Szolnok, amely mellett egyedül a hazai pálya szól, de sajnos ez kevés lesz. Ajándékszagúnak érzem ezt a handicap határt, de remélem, hogy rám cáfolnak majd Trotterék.

 

Tipp: Besiktas  -6,5 pont

Odds: 1,83

Iroda: Bet365

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés