Eldőlni látszik a döntősök kiléte a második számú európai kupasorozatban. A törökök egy magabiztos hazai győzelemmel nyitottak a Canaria ellen, míg a Trento idegenben lepte meg a Strasbourg csapatát. Visszavágók nagy kérdése, hogy a vesztes gárdák mennyire tudják majd magukat felszívni.
Gran Canaria - Galatasaray
Úgy kell kezdeni egy odavágót, ahogyan azt tették a törökök hazai pályán. Rengeteg fanatikus szurkoló a párharc első meccsén és kiváló hangulat. Ez kicsit meg is törte a spanyolokat, hiszen 14 ponttal kaptak ki. Első félidőben még tartották magukat, de a másodikban megroppantak és húsz pont közelében is volt a hátrányuk. Palánk alatt dominált a török csapat, köszönhetően Stephane Lasme és Chuck Davis jó játékának. Utóbbi nagyon sziporkázott, szép zsákolással vétette magát észre az első játékrészben és utána is jól dolgozott a palánk alatt. A spanyolok védekezése eléggé szellős volt. A Galata jól bontotta meg a védelmüket, okos passzokkal és elzárás-levállásokkal operáltak. Davist nem tudom ki állítja meg a visszavágón, mert láthatóan nem volt rá embere Canariának. Micov jó passzokkal és szép tempókkal vétette magát észre. Spanyolokról próbálnék jót írni, de nehéz lesz.
Vladimir Micov. Fotó: Pavel Shchegolev/Shutterstock.com
Esetleg annyit lehet a pozitív oldalon megemlíteni, hogy nem estek szét és nem futottak bele egy sokkal nagyobb vereségbe. Támadásaik akadoztak, a védekezésükről pedig már volt szó. Spanyolok előnye lehet, hogy idén a Galatánál sokszor akadozott idegenben a gépezett, de az első meccs alapján szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy 10 pontnál többel verje meg a Gran Canaria Micovékat. Emiatt is látok fantáziát egy 8-10 pont körüli Galata hendiben. Eléggé megtörtnek tűnt a spanyol csapat az első mérkőzés után.
Trento - Strasbourg
A milánói sikerek után lehet azt gondoltuk, hogy csak szerencséje volt a Trentónak és majd a Strasbourg helyreteszi őket, de ez az olasz gárda bizony erős. Kiváló a csapategység, emellett jól és magabiztosan játszanak. Nyoma sincsen annak, hogy egy Eurocup újoncról van szó. Szóval az első meccsen meglepték a franciákat. Hiába játszott hazai közönség előtt nagy favoritként a Strasbourg, végül nagy koppanás lett a vége. A Trento szinte végig kontrollálta a mérkőzést, így kiharcolva a hat pontos előnyt a visszavágóra. Az elején kiválóan védekeztek és jól tripláztak. Az érdekes dobómozdulattal rendelkező Julian Wright két triplája révén 13-5-re vezettek az első negyedben és utána kisebb megszakításokkal, de folyamatosan tudták tartani ezt az előnyt. A Trento bátran játszott és nem illetődött meg a francia közönség előtt. Wright igazán elemében volt, főleg a meccs elején. Pascolonak sikerült hozzá felnőnie, így kettejük teljesítménye elengedhetetlen volt a sikerhez. A Strasbourg részéről Fofana próbálta összefogni a társaságot, ami egy ideig működött is. A meccs képét elnézve abszolút megérdemelten nyertek az olaszok.
Periméter játékuk kiváló és jól bontják meg a palánk alatti védekezést is. A Strasbourgnak nagyon nehéz dolga lesz, ha tovább akar jutni. Pláne annak fényében, hogy kezd elfogyni az erő a szezon végére. Hétvégén kikaptak a Nanterretől hazai pályán, így a bajnokságban csak másodikok a Monaco mögött. Collet mester próbálta rotálni a csapatát hétvégén, de túl sokra nem mentek vele. Hiába van a franciáknál az egykori NBA-bajnok Rodrigue Beaubous, ez közel sem jelent garanciát a sikerre. Visszavágó előtt kiegyenlítettek az oddsok, a Trento sikere véleményem szerint csak azon múlik, hogy mennyire fognak izgulni a tét nagysága miatt. Az első meccs alapján jobbak, mint a franciák és összeszedettebbek is. Ha Wrightot nem tudja kikapcsolni a francia csapat, akkor akár kettős vereséggel is búcsúzhatnak az európai kupaporondtól.
-
Eurocup tipp
Gran Canaria - Galatasaray: Galatasaray +9,5 pont
Superbet üdvözlő bónusz
Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org