Elvégezte a piszkos munkát Sean Dyche, bennmaradt az élvonalban az Everton. Hiányosságok továbbra is vannak, nehéz dolga lesz a szakembernek. Eközben az állandóságra szavazna Mikel Arteta, aki a győztes csapaton ne változtass elven halad. Gyenge formában lévő hazaiak, győzelemre esélyes vendégek találkozása.
1.53
Hiányosságok az Everton csapatánál
Az előző idényben Sean Dyche végül megcsinálta a feladatot, az elődök által ásott gödörből kijött az Everton. Látszott az utolsó fordulókban, hogy a rossz teljesítmény egyrészt lehetett korábban szakmai okokból, másrészt a keretnek is bőven vannak hiányosságai. Első lépésként Dyche egységet kovácsolt fegyelemmel, ami hozta is az eredményeket kezdetben. De aztán sérülések és formahanyatlások jöttek, jelezve a játékosállomány gyengeségét.
Leigazolták például jó pénzért Vitaliy Mykolenkót még 2022-ben, aki mostanra már teljesen kikerült a kezdőcsapatból, csereként sem számít rá a mester. A középpályán csak Alex Iwobi révén van kreativitás, előre pedig mindenképp kellett csatár, mert Dominic Calvert-Lewin sérülékeny. Meg is szerezték Betót, aki talán megoldás lehet erre a problémára. Igazoltak a középpályára, Arnaut Danjuma személyében, aki már gólt is szerzett. De nem oldották meg a gondokat, az eddigi fordulók alatti 3 vereség, a 2:8-as gólarány és az egyetlen szerzett pont erről tanúskodik.
Arteta állandóságot hozna az Arsenalhoz
A középszerből ugyan kivezette a gárdát, de a spanyol szakvezetővel képtelenek ennél is feljebb lépni. Írtuk nemrég az Arsenal - Manchester United mérkőzés kapcsán, hozzátéve, hogy papíron erős a keret, de látszanak a korlátai. Az előző idény végén rendesen eldobták a gyeplőt, tavasszal nem szokták elbukni a bajnokságot, még talán van is erre vonatkozó statisztika. Azok a csapatok, melyek vezettek a karácsonyi hajtás után, nagy százalékban be is húzták a bajnokságot. Tavasszal viszont nagyon mellément valami az Ágyúsoknál.
Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Manchester City olyan győzelmi sorozattal helyezett rájuk nyomást, amire csak Pep Guardiola alakulata képes. Valószínűleg így gondolhatja Mikel Arteta is, olyan sokat nem változtatott a névsoron, felálláson és taktikán. Fontos szerzemény a nyár legkeresettebb focistája, Declan Rice a középpályán. Eredményes volt már, de a feladata inkább védekezéshez és stabilitáshoz köthető. A védelemnek mindenképp javulnia kell, minőségibb támadók tudják mattolni az Arsenal hátsó alakzatát.
Everton - Arsenal mérkőzés tippek
Legutóbbi két meccsén is hátrányba került, majd felállt az Arsenal. Ez mutatja a védelem gyengeségét, ugyanakkor azt is, hogy tudnak gólt szerezni nyomás alatt. Eközben az Everton meglehetősen harmatos, néhány lyukat befoldoztak a keretben, de rosszul kezdték a szezont. Vendég győzelemre szavazok, ami a bet365 kínálatában 1.50-ös szorzó, illetve nekem tetszik hasonló értéken az Arsenal legalább 2 gólja 1.53-as oddson. Ez utóbbi egy Ágyús védelemtől független megoldás.
szeptember 17., vasárnap
- 17:30 Everton - Arsenal
A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 szeptember 15. 5:0 UTC.
-
Everton - Arsenal tipp
Legalább 2 gólt szerez az ArsenalBet365
1.53
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig
Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Everton címere a Goodison Park Stadionon (Fotó: Giancarlo Liguori / Shutterstock.com)