Az Olasz Kupában csaphat össze a két gárda, ahol a tét az elődöntőbe való jutás lesz, ott a Milan - Atalanta párharc győztese várja majd őket. A Fiorentina tavaly döntőzött a sorozatban, idén megismételné, de nem lesz egyszerű dolga, már az Intert kiejtő Bologna is nehéz dió lehet számukra. A győztes nagy lépést tehet a kupadöntő felé, két klub pedig merőben eltérő taktikát alkalmaz, ami a tippelést is megnehezíti. A II. világháború előtt, komoly rangadónak számított a Fiorentina - Bologna mérkőzés, most talán kezd visszatérni ennek a rangja!

jan 9. 21:00 Közvetítés: Unibet
Tipp: Bologna vagy döntetlen
Unibet
1.68

A dicső múlt és a rangadó státusz

A Fiorentina - Bologna rangadós írásunkból szemezgetünk, ahol egy olyan mérkőzésre tekintettünk vissza, mely korábban derbinek számított Olaszországban. Az országot átszeli az Appeninek-hegység, amely elválasztja egymástól többet között Bologna és Firenze városát is. Utóbbi Toszkána székhelye, míg előbbi Emilia-Romagna régióé. A két város közötti távolság a 100 kilométert sem éri el, összeköti őket a La Direttissima (az 1934-ben épült vasútvonal, bár azóta már épült egy sokkal korszerűbb). 

A firenzei klubot egy olasz fasiszta alapította, hogy a tartománynak is legyen egy kiemelkedő csapata. Monumentális stadiont építettek, Stadio Artemio Franchi, vagy ahogyan becenév hívták, Comunale. Míg a Bologna akkoriban már Olaszország legerősebb csapata volt, addig a Fiorentina kisebb ligákban szenvedett, de a befektetések hamar megtérültek. A gárda felnőtt a Bologna szintjéhez, egymással vetélkedtek a bajnoki címekért, majd a háború kettészakított mindent. 

Molotov-koktél Firenzében: 1989. június 19-ét írunk, Fiorentina csapatában Roberto Baggio - aki később a Bologna játékosa lesz -, készül a Fiorentina - Bologna mérkőzésre. A firenzei Rifredi állomásra befut a vonat a mérkőzésre érkező sok-sok Bologna szurkolóval. Négy firenzei fiatal várja őket, felfegyverkezve, ők az Alcool Campi szurkolói csoporthoz tartoznak, revansra készülnek. Korábban ugyanis a Bologna drukkerei támadták meg a firenzeiek vonatát, de ott nem sérült meg senki. Az Alcool Campi tagjai azonban nem tévesztették el Molotov-koktéllal a célt, a lángoló vonatban többen is megsérültek. Az egyikük a 14 éves Iván volt, akinek teste majd 80%-ban megégett, sosem tudott normális életet élni, elkövetők közül pedig többek büntetését csökkentették, mondván fiatalok és nem járt halálos áldozattal a robbantás. 

A II. világháború után a Fiorentina bevásárlást tartott, brazil csillag mellett (Julinho) sikerült megszerezni a rutinos svéd támadót a Milantól (Gunnar Gren). A hőn áhított bajnoki cím pedig végre összejött, ráadásul első olasz csapatként eljutottak a Bajnokok Ligája elődjének számító BEK-döntőbe is, de szerencsétlenségükre a korszak legerősebb csapata, a Real Madrid várta őket. A döntőbeli vereség sem törte meg a csapatot, annál is inkább, mivel sikerült leigazolni egy újabb kiváló svéd labdarúgót. 

Kurt Hamrin vezére lett a később KEK-győztes csapatnak, olyan társakkal, mint Dino da Costa és a legendás kapus, Enrico Albertosi. Velük a trófeák sem maradtak el. Ehhez persze kellett, hogy Hamrin mellett egy olyan edző legyen, mint Hidegkuti Nándor. Ebben az időszakban a Fiorentina mindent visszaadott, amit korábban a Bolognától kapott, előfordultak 6-3-as megsemmisítő győzelmek, de Bolognában is nyerni tudtak 4-0-ra, Hamrin ezeken a meccseken megállíthatatlan volt. 

Évtizedeken át tartó gyötrődés, de most elkezdődik egy jobb időszak?

A '70-es évek elején mindkét klub hanyatlásnak indult, Bologna a '80-as évek elejére már megjárta a második vonalat is, míg a Fiorentina rossz átigazolási politikájának köszönhetően nem tudott újból a csúcsra jutni. Sokatmondó, hogy az utóbbi 50 évből egy tragikus sztorit tudunk csak kiemelni erről a derbiről, miközben olyan játékosok léptek pályára ezen időszak alatt, mint Gabriel Batistuta vagy Roberto Baggio. 

Az éveken át tartó vegetálást követően, valami elinduld 2021 után, ami elsősorban az új szakmai stáboknak volt köszönhető. Firenzében új elnökség úgy érezte, változtatni kell, ha sikereket akarnak elérni, Vincenzo Italiano érkezett edzőnek, akivel egy teljesen más szemlélet költözött a városba. Addig a játékosok vesztesként tekintettek magukra, de Italiano elhitette velük, hogy képesek a legjobbakkal is felvenni a versenyt. 

Ez egy olyan mentális lökést adott, amivel 2023-ban két kupadöntőt is játszottak, visszatértek a nemzetközi porondon a fináléba, igaz, hogy nem nyertek semmit, illetve több kulcsjátékosuk is távozott, de a mentalitás megmaradt. A Fiorentina talpra tudott állni a nyári mercato után is, Italiano játékrendszere pedig kis változtatásokkal, de újra elkezdett működni, pedig a keretet sérülések tizedelték. 

A Bolognánál szintén lecserélték a szakmai stábot, érkezett néhány évvel ezelőtt egy bizonyos Giovanni Sartori. Róla keveset hallunk a médiában, pedig, ha még emlékszünk, akkor a legendás Chievót is a munkája emelte fel, majd távozott és a klub pillanatok alatt összeomlott. Sartori a régi vágású ember, nincsen közösségi média, nincsen WhatsApp, személyesen vagy telefonhívás után lehet elérni. Felfedezi a tehetségeket, lehetőséget ad olyan játékosoknak és edzőknek, akik máshová nem kellettek. 

Thiago Motta és Vincenzo Italiano csodája

Az egyik oldalról már szóba került Vincenzo Italiano, akinek felállása sokáig a 4-3-3 volt, majd 2023-ban elkezdett a 4-2-3-1 felé nyitni, aminek jó oka volt. Egyrészt, így az irányító jóval szabadabban mozoghat, felzárkózhat a támadásokkal, míg 4-3-3-ban kissé kötött a mozgástere. A korábbi rendszerben a támadójáték emiatt nem volt kiemelkedően hangsúlyos, támadásépítés sem volt meg a megfelelő tempó, Italiano szereti a gyorsan levezényelt akciókat. 

A Bolognánál Thiago Mottát választotta Sartoriék szakvezetőnek, ami egy kiváló döntés volt. Talán még emlékezhetünk rá, hogy Mottának milyen unortodox döntései voltak, mikor elkezdte az edzőszakmát, amit a PSG utánpótlásánál próbált ki, már itt felfigyeltek rá a szakemberek. Coverciano tanítványa, aki azt vallja, hogy a labdatartás rendkívül fontos, mint ahogyan az is, hogy a felállásnak szinte semmi köze a taktikához. 

A mozgás számít. Lehetsz támadó 3-5-2-ben és védekező 4-3-3-ban. Ez a játékosok képességeitől és hozzáállásától függ. 

Ennek kapcsán pedig érdemes megemlíteni, hogy míg Italiano a szélek irányába tolódik és az oldalvonal melletti támadásépítést preferálja, addig Motta a pálya közepén szeret létszámfölényes helyzeteket kialakítani. Ez biztosítja csapata számára, hogy a labdás játékosnak mindig van kinek passzolni, tud haladni a támadással, nincsen korlátok közé szorítva (oldalvonal mellé). Motta olyan nézetek is vall, miszerint egy csatár is tud védőt játszani, hogy a kapus is mezőnyjátékosnak számít. 

Kinevették, most tőle tanulnának

Amikor Thiago Motta megjelent a 2-7-2-es elméletével, miszerint a kapus is mezőnyjátékos, felléphet utolsó embernek a védelemben, illetve túl akarja tölteni a középpályát, sokan nevettek rajta. Genoában elbukott, kigúnyolták őt, élcelődtek rajta, majd jött Sartori és a Bologna. A sikerek pedig szép lassan jöttek, ehhez pedig sokáig nem használt klasszikus középcsatárt, de idén ott van a keretben Joshua Zirkzee, akiért már több sztárcsapat is sorban áll, mióta kiváló formának örvend Bolognában.

Motta nem szereti a klasszikus középcsatárokat, akik csak állnak, várják a labdát, illetve csak offenzív feladatokat látják el. Szerencséjére, hogy Zirkee nem ilyen, visszalép a középpályára, hiába 193 centiméter, mozgékony és jól bánik a labdával, részt vesz a passzjátékban is. Kontextusba helyezve, egy hasonló felépítésű Marcus Thuram vagy Romelu Lukaku 16-20 passzt ad meccsenként, addig Zirkzee 25 felett átlagban, amolyan Serhou Guirassy-féle nagy munkabírással rendelkező játékos. Tökéletesen beleiillik Thiago Motta elképzeléseibe, aki így egy hatékony taktikát tudott összerakni, nem véletlen, hogy a Bologna rengeteget passzol egy meccsen. 

Fiorentina - Bologna tipp és információ

Két merőben különböző stílus csaphat össze, ahogyan az ősz folyamán is, amikor a Fiorentina 2-1-re nyert hazai pályán a Bolognával szemben. A firenzeiek valószínűleg a széleken akarnak támadásokat vezetni, gyorsabb játékkal, míg a Bologna többet fog passzolni, pálya közepén vezeti az akcióit, ahol a hazaiak tömörüléssel és a passzsávok lezárásával próbálják meg ezt megakadályozni. Idegenben Thiago Motta csapata törekszik a vereségek elkerülésére, sok döntetlent játszottak (9 mérkőzésből 6 alkalommal), emiatt pedig a gólok piaca helyett, inkább a dupla esélyben a vendégeket választjuk. 

  • Élő közvetítés: Sport1 (21:00)
  • Fiorentina - Bologna tipp

    Bologna vagy döntetlen
    Unibet
    1.68

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Luca Ranieri, a Fiorentina játékosa ünnepli gólját a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában játszott Ferencvárosi TC - Fiorentina mérkőzésen a Groupama Arénában 2023. december 14-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás