A Stade de Reims a kiesés elől menekül, míg a Montpellier próbál felzárkózni az élmezőnyhöz.
Hazai pályán erős Der Zakarian csapata
Aki követi a francia ligát, azok számára már jól ismert Michel Der Zakarian: jól védekező csapatokat rakott össze a múltban is (Nantes). A Montpellier edzőjeként azonban vannak periódusok, mikor "előtör" a támadófoci, ahogyan idén a csapat hazai meccsein. Sok gólt szereztek, négy meccset nyertek az ötből. Idegenben megint egy másik arcát mutatta a Montpellier, de ezt már megszokhattuk.
Hétvégén a tavalyi év egyik meglepetéscsapatát, a Stade de Reims-t fogadják. A Videoton kapcsán egy ország megismerhette őket, David Guion szintén a defenzív foci híve, ellenfél támadásait már a középpályán megállítják, abból indítanak gyors kontrákat. Ehhez kidolgozott egy tökéletes rendszert, viszont homokszem került a gépezetbe: nyáron elvitték két fontos védőjét. Az újonnan érkező fiataloknak időbe kerül megtanulni a rendszert, így pedig folyamatosan jönnek a vereségek.
A kiesés fenyegeti David Guion együttesét, néha vannak jobb meccseik, de összességében akad probléma náluk bőséggel. A helyzetüket jól jellemzi a legutóbbi meccsük, amikor a Lorient csapatát fogadták. Egy hatalmas góllal megszerezték a vezetést, eldönthették volna a meccset az első félidőben. A második félidőben olyan irányt vett az események láncolata, amire Guion sem számított: VAR segítségével megadott gól az ellenfélnek, majd egy buta kapushiba, ami büntetőhöz vezetett. Pár perc alatt fordított a Lorient.
Valószínűleg a káosz és a Lorient játékosok érdekes gólöröme miatt, túlcsordult a feszültség a hazaiakban, jött két kiállítás, illetve egy újabb bekapott gól. Donis esetében már látszódott, csak le akarja rúgni a Lorient játékosát, nincs más célja az életének. Ezt sikerrel abszolválta, Reims szétesett, mint ahogyan idén már nem először. Ez eddig mind szép és jó, de akkor mi a baj?
Van ahol már nem lehet fogadni a meccsre
A Montpellier szorzója 2.00 környéke. Könnyű duplázós szorzó. A hazaiak legutóbb a Monaco otthonában emberhátrányban szereztek vezetést, majd egy büntető kellett a Monaco egyenlítéséhez. Mentálisan ég és föld a két csapat, ebből profitálnánk. A gond az, hogy a csapatból 12 fő beteg, illetve a Monaco ellen kiállított Savanier eltiltott. A bet365 levette a szorzót, több irodánál csökken a Reims oddsa, de vajon realitás egy vendég pontszerzés? Te mit csinálnál? Nagyobb a pánik a bukik és a fogadók szemszögéből, így is simán nyernek a hazaiak?
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig
Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Sportfogadas.org
Hozzászólások 8
chabialonso
Annyi felvetést, és feltevést leírtál Bence, hogy ne fogadjunk rá.
grof19
Nagyon kiszámíthatatlan mérkőzéseket játszanak egymás ellen,hogy nem lehet semmi eredményt biztosra venni. Szerintem hagyni kell ezt a mérkőzést.
curpy82
Ez a meccs nekem is kihagyós, de majd a napján lapokra lehet megnézem.
sunik29
Nincs sok értek a hazaiban , de en rajuk voksolok.
Powell
A Montpellier ha a Remist nem tudja legyőzni el is áshatja magát.Sok a hiányzó ahogy írtad.Kiváncsi leszek erre a meccsre és valószínű én is megteszem.Köszi a Tippet!
Anyuci123
Reims egy golra jo.Esetleg többre?
Hentesáru
Nem ismerem a csapatot inkább az ilyeneket kihagyom
curpy82
A meccset egy napja lejátszották. Megint képben vagy Hentesáru!