A franciák reménysége lesz a Roland Garroson Fiona Ferro, aki az újraindítás óta még veretlen, miután Palermóban már nyerni tudott salakon. Watson és Rybakina legyőzése után egy másik tornagyőztes áll vele szemben, a román Tig.
1.55
Nézzük az adatokat először
Két nappal ezelőtt már beszámoltam nektek a szervapontok/-játékok arányáról, ami azt mutatja meg, hogy lassú a borítás és a nagy adogatók hátrányban vannak. Igazából alig találunk már erős szervával rendelkező játékost. Megnéztem a WTA statisztikáit és leszűrtem a top 10 játékosra, akik a legmagasabb arányban hozták az adogatójátékaikat 2020-ban és legalább 10 meccsük van. Ha tovább szűrünk a Garroson indulókra, akkor azt vehetjük észre, hogy a hét legjobb játékos már búcsúzott is. Utánuk következik három, még versenyben maradt teniszező (Bouchard, Collins, Kenin), akik közül mindenki megszenvedett a harmadik körért.
A torna meccseinek háromnegyedét már lejátszották, így már mérvadó, hogy az isztambuli számokat hozza a párizsi salak, tehát az év leglassabb borítását okozzák a körülmények. A fent említett bennmaradó remek adogatók szenvedhetnek, míg az olyan spílerek, mint Simona Halep brillírozhatnak. Igazából, nehéz elképzelni, hogy ilyen körülmények között ki tudná megállítani a román bajnoknőt.
Ferro beindult
Fiona Ferro (1.55) számomra egy üde színfolt volt egyből az újraindítás után, mivel behúzta a palermói tornát. Az egyik meccs után nyilatkozta, hogy a leállás alatt végig tudott dolgozni, mivel a kertjükben van egy salakos pálya, így felváltva voltak erőnléti és pályás edzései. Ami kicsit zavart, hogy az augusztus elején játszott olasz torna után sehol sem indult. Simona Halep is két tornát vállalt (Prága és Róma), így sérülésre gyanakodtam, azonban a Watson és a Rybakina elleni meccseken bebizonyította Ferro, hogy nagyon is jól sikerült a formába hozása.
Következő ellenfele román Tig (2.48) lesz, aki tavaly tért vissza egy hosszabb szünetről (sérülés és szülés kombó) és tavaly Karlsruhéban, míg idén Isztambulban nyert tornát. Utóbbi azért is fontos, mivel szintén lassú salak volt a borítás, így nem meglepő, hogy mind ő, mind a döntős ellenfele (Bouchard) még versenyben van a Garroson. Azonban van egy bizonyos tempó, amit Tig nem bír el, mivel nem annyira robbanékony, mint pár honfitársa (Halep, Bara). Ezzel meggyűlt a baja a prágai salakon, ahol simán verte őt Krejcikova. Belenézve a Ferro - Rybakina meccsbe, a francia kemény ütésekkel fogja ide-oda küldeni a románt. Tig ettől függetlenül több labdát fog visszaadni, mint Rybakina, viszont a szervája irtózatosan gyenge. A meccs fő problémája, hogy Tig adogatásait egyből támadni fogja Ferro, így a hazai játékosnál borítékolható egy rakat break. Ezek után Tignek fogadóként valami irtózatosan nagy teniszt kell kiadni ahhoz, hogy itt esélye legyen a győzelemre.
-
Ferro, Fiona - Tig, Patricia Maria tipp
Ferro nyerUnibet
1.55
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Roland Garros - Court 1 pálya (Fotó: Jimmie48 Photography / Shutterstock.com)
Hozzászólások 5
Powell
Ez nálam is egyértelmű.Ilyen szorzón kár lenne otthagyni.
csabax
Alaposan "beindult" a lány. :-)
grof19
Igen jó formában van Fiona.
curpy82
Én szembe megyek a tömeggel. 17 nyertes meccs után vereségre teszem Ferrót.
chabialonso
Leírtak alapján sima 2:0 -nak kellene lennie.