A hét utolsó napján kerül sorra a szezon második Derbije, melyen a Ferencváros a Groupama Arénában fogadja az Újpest gárdáját. Az őszi mérkőzésen az FTC alaposan elverte a Lilákat, revansot véve a 2010-es 6:0-lás vereségért. Vajon ezúttal lesz esélye legalább az egyik pont megszerzésére Milos Kruscic gárdájának?
Félgőzzel is hozza a meccseket a Ferencváros
A vasárnapi Derbi lesz az idei évben a Ferencváros negyedik tétmérkőzése. A bajnoki címvédőnek futószalagon kell játszania a bajnokikat, hiszen a nyáron a nemzetközi kupameccsek miatti halasztást valamikor be kellett pótolnia Cherchesov legénységének. Mostanra a zöld-fehérek behozták lemaradásukat a mérkőzések számát tekintve, s jókora, pontosabban 12 pontos előnnyel magabiztosan vezetik az OTP Bank Liga tabelláját.
Legutóbb Pakson volt jelenésük Botka Endrééknek, s akárcsak az előző bajnokikon, Tolna megyében is igencsak év eleji formát produkált a fővárosi rekordbajnok. Az unalmas első félidőt követően egy pontrúgás után váratlanul vezetést szerzett a kapura addig teljesen veszélytelen Paks. Amennyiben pedig az atomvárosiak koncentráltabbak lettek volna, könnyen megduplázhatták volna előnyüket. A hátrány tudatában Cherchesov jól nyúlt bele a meccsbe, s pályára küldte a Marquinhos-Zachariassen-Owusu triót, akik gyakorlatilag eldöntötték a három pont sorsát. Az utiolsó 20 percben mutatott eredményes játéknak köszönhetően magabiztosnak látszó, ám mégsem olyan magabiztos győzelmet aratott a Fradi (1:3).
A hétvégi győzelem lendületet adhat az Újpestnek
Fontos sikerrel nyitotta a 2023-as naptári évet a Újpest gárdája. Milos Kruscic fiai kvázi hatpontos kieséses rangadót nyertek meg a Honvéd ellen (2:1). Az első félidőben még csak lézengtek a Lilák a pályán, aminek eredménye az lett, hogy a fővárosi rivális Lukic büntetője révén meg is szerezte a vezetést. A második játékrészre azonban feljavult az UTE, s előbb Kastrati révén egalizáltak, majd a feljavuló Csoboth Kevin remek szólózása után kapott 11-esből Antonovnak köszönhetően a győzelmet jelentő találatot is megszerezték a Megyeri útiak.
Ez a siker a Ferencváros elleni Derbi szempontjából is fontos lehet, hiszen kellő motivációt adhat nekik a Groupama Arénában. Természetesen egy Fradi jelenleg teljesen más kategóriát képvisel, mint a Kispest, ám - ahogy fentebb írtuk - egyelőre nem tűnik olyan élesnek az FTC, mint mondjuk ősszel, amikor kvázi egy félidő alatt bedarálták a teljesen súlytalan Lilákat. Most valamivel összeszedettebbnek tűnnek Simon Krisztiánék, ám még ígyis meredek lenne kijelenteni, hogy valós győzelmi esélyekkel érkeznek a IX. kerületbe.
Nincs igazán érték az standard fogadási piacokban
Szokás mondani, hogy a Derbiken nem számít a tabellán elfoglalt helyezés, továbbá az aktuális formák sem mérvadóak, ám gyakorlatban mostanság ezt nem lehet állítani egy Ferencváros - Újpest rangadóra. Az utóbbi években sokszor nem is a kimenetel volt a legfőbb kérdése ezen összecsapásoknak, hanem, hogy a Lilák vajon meg tudják-e zörgetni egyáltalán Dibusz Dénes hálóját?
Amennyiben a mérkőzés fogadási kínálatát átböngésszük, tapasztalhatjuk, hogy nem igazán hagytak az irodák értéket a párosításban. A Ferencvárost természetesen komoly favoritként tüntetik fel, amire rásegít a hazai pálya előnye is. Ilyen esetben az ember elgondolkodik, hogy érdemesebb-e inkább az underdog Újpest oldalán keresni kövérebb szorzót, s megkockáztatni esetleg egy meglepetés-pontszerzést? Sajnos a közelmúlt alapján erre nem igazán látunk esélyt.
Gólok terén hasonlóan nehéz a mezei fogadó helyzete. A 2.5 overre adott érték nagyon nyomott, ugyanakkor egy Derbin nehezen képzelhető el egy under, pláne ha a két csapat között komoly tudásbeli különbség rejlik. A mutatott játék alapján akármennyire is takaréklángon égett eddig a Fradi, az Újpest elleni kiemelt fontosságú rangadóra általában felszívják magukat a zöld-fehérek, s ahogy az őszi példa mutatta, könnyen lehet, hogy ismét alaposan helybenhagyják a vendégeket.
A speciális kínálatban, illetve az élő fogadásban látunk rációt
Mindazonáltal érdemes alaposabban átböngészni az Unibet fogadási kínálatát, hiszen a standard piacokon túl számos más lehetőségünk van arra, hogy profitra tegyünk szert. Aki szerint elfajulhat a Derbi a felfokozott hangulat miatt, annak érdemes lehet a büntetőlapok piacát célba venni. A statisztika bulvároknak ajánlott lehet a szögletek számát fontolóra venni, de a góllövők piaca is rejthet értéket magában. Például Kristoffer Zachariassen rendre fontos meccseken képes találatokat szerezni. Rendkívül jó szezont fut a norvég, a Paks elleni beállását követően rögvest felélénkült a Fradi támadójátéka, ráadásként pedig ő szerezte a fővárosiak második gólját is.
Aki pedig a kezdősípszőt megelőzően nem igazán talál számára kecsegtető fogadási opciót, annak az élő fogadás lehetőségére hívjuk fel a figyelmet. Egy-egy meccsen sokszor alakul úgy a forgatókönyv, hogy az előzetesen túlfavorizált együttes váratlanul hátrányba kerül. Ilyenkor kellő türelemmel és odafigyeléssel alaptipp lehet mondjuk a gól-overezés, reménykedve abban, hogy a meccs lefújása előtt még esik további találat valamelyik oldalon. Továbbá szintén jó forgatókönyv lehet a gólokra való élőzés, ha például sokáig 0:0-ra áll a párharc. Egészen 2018-ig kell visszalapoznunk a Derbik történetében, hogy gól nélküli döntetlenre végződő eredményt találjunk, ez pedig jó ómen arra nézve, hogy várhatjuk majd a találatokat.
100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig
Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org