Hétfőn este nem lesz csúcsfoci az angol bajnokságban, viszont felrúghatják párszor egymást. Erre is tippelek, a legalább három lapot 1.68-as szorzóért kínálják.

Valami nem stimmelt a kicsi David Coote-tal már 16 éves korában sem, miközben mindenki focizott, tanult, esetleg csajozott, ő valamiért bíráskodott labdarúgó mérkőzéseken. Addig fejlődött a vakság terén, hogy végül élvonalbeli játékvezető lett Angliában. Ebben az idényben többnyire PL-meccseken fújja a sípját, de feltűnt a másodosztályban is néhányszor. Az élvonalban hozza a 3.06-os lapátlagot, míg a Championshipben kerek 4 lapot oszt ki az egyes találkozókon átlagosan. Ha azt csinálja, amit eddig is, akkor jó lehet a tippem.

Fotó: Maxisport/Shutterstock

A bírón talán nem múlik, jöjjenek a csapatok. Teljes mezőnyt figyelembe véve a Fulham követi el a legtöbb szabálytalanságot, ami persze nem marad büntetlenül. Csak a Sheffield kapott több lapot, a Fulham 60 sárgát és 3 pirosat gyűjtött be. Nem mondhatjuk hasonlónak a Burnley-t, mely az előbbi két szempontból középmezőnyben tanyázik, nem olyan agresszív a játékuk. Kiesési rangadónak is mondhatnánk, hiszen pont a vonal alatt és felett vannak a csapatok, de kevés forduló van hátra az előzéshez a Fulhamnek. A rivális bennmaradása szülhet frusztrációt szülhet, szóval valami ilyesmi összkép miatt várok lapokat.

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Dziurek/Shutterstock