Franciaország kvalifikálta magát a 2024-es Európa-bajnokságra, mindössze az a kérdés, hogy melyik nemzet végez mögöttük a második helyen? A hollandok ugyan eggyel kevesebb meccset játszottak, de Görögországból kéne pontot rabolniuk, ha biztosra akarnak menni.

2023 okt 16. 20:45

Görögország újból az Európa-bajnokságon?

Az elmúlt tíz évben nem igazán remekelt a görög válogatott, utoljára 2014-ben jártak világbajnokságon, míg 2012-ben Európa-bajnokságon. Egy sikeres generáció után egy komoly holtidőszak következett, ami a válogatott mellett a klubcsapatokra is érvényes volt, erősen hanyatlott a görög első osztály színvonala is. Botrányok rázták meg a labdarúgást, országban pedig komoly gazdasági válság volt. Többször jártam az elmúlt években náluk, beszélgetve helyiekkel még ők is kiemelték, mennyire gyenge most a válogatott, még az idei Eb-selejtezők során sem vártak tőlük semmit, bár azt hangsúlyozta mindenki, Gustavo Poyet érkezésével változtak a dolog. 

Az uruguayi szakember másfél éve irányítja a görögöket, mindössze négy vereséget szenvedtek el tizenhét mérkőzésen, de ami ennél is fontosabb, egyetlen meccset sem veszítettek hazai pályán (5 győzelem, 1 döntetlen és 15-2-es gólkülönbség). A két legnehezebb mérkőzés viszont most vár rájuk, hiszen az utolsó két fordulóban Hollandiát és Franciaországot fogadják, minimum a hollandokat le kéne győzni, ha ki akarnak jutni a németországi Európa-bajnokságra. A gondok itt kezdődnek, ugyanis a Poyet-féle válogatott képes hatékonyan védekezni (franciák is mindössze egyetlen büntetővel tudtak ellenük nyerni), viszont támadásépítésben jelentős problémáik vannak. 

Hogy lesz ebből gólszerzés?

Hollandiában és Franciaországban 0.25 alatt maradt az xG-mutatójuk, ami azt jelenti, hogy igazán értékelhető helyzetük nem volt, kaput eltaláló lövésük is a két találkozón összesen három darab, inkább a védekezéssel voltak elfoglalva. Úgy kéne nyerni Hollandia ellen, hogy ehhez nincsenek meg az embereik, de az Írországban elért 2-0-s siker kicsit reményt adhat. Ott is leginkább csak az eredmény, ugyanis a mutatott játék messze nem volt kiemelkedő. 

Az írek az első 5 perc során már két gólt szerezhettek volna, előbb Smallbone közeli lövését kellett bravúrral hárítania a görög kapusnak, majd Ferguson távoli bombájánál csak a kapufa mentette meg Vlachodimost. A mérkőzés legjobbjának ugyan a Liverpool játékosát, Kostas Tsimikast választották, de ha megnézzük, hogy támadójátékban a két gólt Georgios Giakoumakisnak köszönhetik, akkor azért látható, hogy kitől kellett extra teljesítmény a győzelemhez. 

Hollandia is bajban

Ronald Koeman együttese újfent kikapott Franciaországtól, megint jött a korai bekapott gól, de legalább most csak egy 2-1-es zakó lett belőle, nem 4-0. Nem játszottak alárendelt szerepet, pedig ez is benne volt a mérkőzésben, hiszen eléggé tartalékos a jelenlegi holland keret, több kulcsjátékos is sérüléssel bajlódik. Kylian Mbappé eldöntötte a találkozót, de a hollandoknak több lehetősége is volt, megdolgoztatták a francia védelmet. 

Hollandia ezt a mérkőzést nem veheti félvállról, egy esetleges vereséggel nehéz helyzetbe sodornák magukat. Az írek ellen ők sem mehetnének biztosra - Gibraltál biztos győzelem -, így megeshet az is, hogy a sorsuk a görögök kezében lenne. Egyelőre azonban még Koemanék irányítanak, valószínűleg a biztos védekezést választják majd, ahogyan az látható volt, görögök egy jól szervezett védelemmel szemben nem tudnak mit kezdeni. 

  • Görögország - Hollandia tipp

    2,5 gól alatt
    Unibet
    1.77

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Anastasios Bakasetas (Fotó: Marco Iacobucci EPP / Shutterstock.com)