A svédeket is meglepték a máltai félprofik, a felgyűlt dühöt pedig a Zalgirisen vezették le az Európa Liga selejtező során. Eközben a skótok csak most csatlakoznak be a küzdelmekbe, szóval izgalmas lesz látni, hogy melyik fél is jut be a csoportkörbe. A vesztesnek is jut azért nemzetközi lehetőség, hiszen a Konferencia Liga tárt karokkal várja.

TNS, Klaksvik majd Zalgiris

Kettős győzelemmel jutott tovább a TNS együttesén a Häcken, hiába volt walesi gól az első meccsen, sima ügy volt a svédeknek. Talán már készültek a Ferencvárosra, amikor a máltai segédmunkások meglepetésre legyőzték a Fradit. Szóval jöhetett a Klaksvik következő ellenfélnek a BL-selejtezésben, de ők sem vették komolyan a kiscsapatot.

Idegenben a feöreri műfüves talajon egy döntetlen, majd hazai pályán egy őrületes meccsen 2:2-es döntetlen, hosszabbításban gólváltás, végül pedig büntetőkkel estek ki. Nem erre számítottak, a felgyűlt feszültséget pedig a Zalgiris ellen vezették le. Az első mérkőzésen 3:1-re verték a litvánokat, majd a második összecsapáson, immáron svéd környezetben, 5:0-ás sikert értek el.

Ezzel pedig el is értünk a jelenbe, közben egyébként a svéd bajnokságban is nyeregetnek és második helyen állnak. Szélről ügyesen törnek középre, jól teszik-veszik a zsugát, nagyon bánhatják azt a fiaskót a Klaksvik ellen, mert szerintem jobb csapat az övék. De persze nem papíron, hanem a pályán dőlnek el a meccsek, erről a Ferencváros is tudna mesélni.

Belevág az Aberdeen is a nemzetközibe

A skótok ezen a ponton csatlakoznak be a nemzetközi klubfociba, tehát nekik még újdonság az egész. Meccsformában vannak azért már, mert a skót pontvadászat elkezdődött, eddig két forduló ment le. Ami nem sikerült túl jól az Aberdeen számára, hiszen egy döntetlen mellett, a Celtic látta el a bajukat rendesen. Emellett pedig van még egy skót ligakupában elért sikerük. A forma sem tűnik jónak, valahogy a csapatuk is gyengébbnek látszik, mint a Häcken.

Ahogy a bet365 szorzói mutatják is, talán kicsivel megint jobb a Häcken, mint az ellenfél. Tehát újfent esélyesként kezdenek bele egy párharcba. Az underek és overek piacán inkább a sok gól felé mutatnak az oddsok, én pedig lehet arra teszem majd a pénzem, hogy a svédek legalább kétszer eredményesek lesznek. Erre a fogadási lehetőségre 1.72-öt adnak! Hazai pályán mindig magabiztosabb és veszélyesebb a Häcken, a legutóbbi meccsein sorban hozta a sok gólt saját szurkolói előtt.

augusztus 24., csütörtök

A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 augusztus 21. 10:3 UTC.

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: BK Hacken játékosa (Fotó: Stefan Holm / Shutterstock.com)