Akár a szezonvégi ezüstérem sorsát is befolyásolhatja a vasárnap délutáni Puskás Akadémia - Kisvárda mérkőzés! Az elmúlt hetekben sűrűn botladozó együttesek esélye a bajnoki címre jórészt elszálltak, s mivel a negyedik pozícióban lévő Zalaegerszeg kis túlzással fényévekre van a két dobogós gárdától, így óriási csoda kellene ahhoz, hogy ne a szóban forgó felek végezzenek a 2-3. hely valamelyikén! Azonban az utóbbi időszak rossz teljesítményei miatt mégis komoly téttel bír ez a rangadó!
1.55
Három remi zsinórban
Az elmúlt hetekben elfelejtett nyerni a Puskás Akadémia! Hornyák Zsolt együttese a legutóbbi öt bajnokin mindössze a Paks gárdáját tudta legyőzni, s az Újpest elleni zakót leszámítva három döntetlent játszott zsinórban! Ugyan a két héttel ezelőtti Fradi elleni iksznek még inkább a felcsútiak örülhettek, a kiesés elől menekülni igyekvő Gyirmót elleni 1:1-ről mindezt már nem lehet elmondani. A felvidéki származású tréner a meccsről szóló nyilatkozatában el is ismerte, hogy nem az ő napjuk volt, s általánosságban véve sem az ő időszakuk ez a mostani! Mindazonáltal a közvetlen rivális Kisvárda botladozásainak köszönhetően, valamint a mezőny többi részének komoly lemaradása miatt a nemzetközi kupaszereplést érő dobogós hely bizonyára meglehet.
Annak ellenére, hogy hazai pályán lépnek gyepre a Kisvárdával szemben, Hornyák rendkívül óvatos, hiszen a közelmúltban a szabolcsiak többször is borsot tudtak törni a Puskás orra alá még a Pancho Arénában is! Legutóbbi két egymás elleni felcsúti meccsük közül egy esetben sem sikerült otthon tartaniuk a három pontot! Szeptemberben például Claudiu Bumba első félidei találatával 0:1-es kisvárdai győzelem született! Így nem csoda tehát, ha a felcsúti tréner tart a vasárnap délutáni csörtétől!
Mi történik Kisvárdán?
Aligha vonja bárki is kétségbe, hogy a kisvárdai labdarúgás történetének legsikeresebb szezonját futja a Klub a jelen pontvadászatban! A pár éve még NBIII-ban található szabolcsi gárda a tervszerű, fokozatos építkezésnek köszönhetően mostanra odáig jutott, hogy a szezon végén akár a nemzetközi kupaporondra is kvalifikálni tudja magát! A dobogó harmadik fokán tanyázó piros-fehéreknek jelenleg meggyőző előnnyel rendelkeznek az üldözők előtt, s egy esetleges felcsúti sikerrel akár a tabella második helyére is felkapaszkodhatnak!
Ez idáig szép a történet, azonban az utóbbi hetek eredményei, illetve a különböző hírportálokon megjelenő cikkek, no meg az SPF fórumán olvasható hozzászólások alapján úgy tűnik, hogy a Klub háza táján mégis problémák tapasztalhatóak, melyeknek kihatásuk van a csapat teljesítményére! S való igaz, hogy mostanság érdekes eredményeket produkál a gárda, főleg ami a Fehérvár elleni 5:3-as zakót illeti, ahol gyakorlatilag egy megnyert meccset engedett ki a kezéből Erős Gábor legénysége! Különösen fájó pedig a múlt heti hazai vereség lehetett a Mezőkövesd ellen (1:2).
A győzelem most kiváltképp fontos mindkét fél számára
Ez a fejezetcím ugyan jó nagy közhely, viszont mi most mégis élünk vele, hiszen két olyan dobogós várja a vasárnapi, egymás elleni hatpontos rangadóját, akik a legutóbbi három bajnokijukon egyaránt képtelenek voltak a három pont bezsebelésére! Olybá tűnik lassan, hogy nem is az ezüstéremért folyó csata izgatja jelenleg a két trénert, sokkal inkább, hogy együtteseiket egy győzelem segítségével ki tudják húzni a mentális gödörből!
Bár az utóbbi időben a Felcsút-Kisvárda mérkőzésekre a nagy taktikai harc, s igen kevés gól volt jellemző, úgy véljük, hogy most ezen a meccsen fordulhat a kocka. A csapatok közösségi oldalain mind Hornyák Zsolt, mind Erős Gábor támadó focit ígér, ami egyértelmű üzenet, hogy mindkét gárda a három pont megszerzését tűzte ki célul! A nyílt focit pedig ezúttal alátámaszthatja, hogy dobogós helyük még messze nem forog veszélyben, pláne úgy, hogy szintén vasárnap Újpest-Zalaegerszeg meccset rendeznek a 4-5. helyen. Sokgólos meccset prognosztizálhat az a tény is, hogy a Kisvárda védelme az utóbbi hetekben kissé átjáróház lett, pedig a szabolcsi alakulatra az utóbbi években a szervezett, masszív hátsó alakzat volt jellemző. A Puskás pedig azért ritkán hagyja érintetlenül az ellenfelei hálóját, különösen hazai környezetben! Úgy véljük, hogy a körülmények folytán igazi adok-kapok meccsre számíthatunk vasárnapi szieszta gyanánt!
-
Puskás Akadémia - Kisvarda tipp
gólok száma 2.0 overBet365
1.55
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig
Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 4
Várda64
Már annyiszor játszottunk rosszul 2022-ben, hogy egyszer véletlenül még az is előfordulhat, hogy jól játszunk, bár kevés esélyt látok rá. A BOSS mentálisan teljesen leépítette ezt a csapatot...
robmiller
Én szorítok nektek Pisti! Anno a Vácnál nagyon kiskoromban óriási lépés volt kilépni a nemzetközi porondra! Most nálatok van ott a küszöbön egy ilyen lehetőség, s remélem, hogy nem a pályán kívül dől majd el a dolog! Kitartás!
Várda64
Robikám! A remény hal meg utoljára. :)
Várda64
Így a mérkőzés után: erről beszéltem. Nincs játékunk. Egyszerűen hétről-hétre nézhetetlen amit csinálunk. Sajnos a BOSS személyeskedése és személyes bosszúja felülír minden csapatérdeket.