Az Anadolu Efes négy vereséggel rajtolt az Euroligában, de nincs megállás a címvédő számára, török bajnokságban sem tudnak pihenni, hiszen a Fenerbahce otthonába látogatnak.
1.85
Kellemetlenkedő rivális
Az Anadolu Efes óriási gondban van, ezt most már ki lehet jelenteni, ennyi vereség nem lehet a véletlen műve. Megpróbáltuk az elkényelmesedés számlájára írni, de az Euroliga címvédője képtelen felállni a padlóról. Kétségtelen, hogy nehéz sorsolásuk volt, de legalább 1-2 győzelmet hozni kellett volna, azonban még az ASVEL-től is kikaptak. A csapat vezére, Shane Larkin kisebb sérüléssel is, de 63 percet töltött a pályán a dupla forduló során.
Micic szintén keveset pihent, kulcsjátékosok többsége minimum 50 percet volt a parketten. Ezek után hétfőn a Fenerbahce otthonában kéne bizonyítani a török rangadón, majd az Euroligában egy kötelező győzelem következik (Unics Kazany). Kérdem én, mi számít mostantól kötelezőnek? Az Efes keretébe tényleg kéne egy kis vérfrissítés, mert nincs meg a lendület, amely tavaly jellemezte őket.
A Fenerbahce otthonába látogatnak, ahol ilyen 2.00 körüli szorzón simán lehetne húzni a vendég sikert, de nem ilyen előzmények után. Az Anadolu pocsék formája mellett érdemes megemlíteni, hogy a Fenerbahce 39 ponttal verte az Unics Kazanyt. Ha máshol nem, de legalább a hazai meccseiken dominálnak, ráadásul a tavalyi bajnoki döntőben elszenvedett 27 pontos vereségért, vissza lehetne vágni az Anadolunak.
Ellentétben Larkinékkal, Nando de Colo és társai szinte pihentek a héten, francia játékos 37 percet töltött a pályán, de a többiek sem szakadtak bele. Az Alba Berlin elleni idegenbeli találkozót az utolsó negyedben elengedték, míg az Unics ellen sem koncentráltak sokáig (igaz, ott győzelem lett a vége). Mentálisan biztosan jobb állapotban van a Fener kerete, ez pedig ilyen kiegyenlítettnek ígérkező találkozó sokat jelenthet.
-
Fenerbahçe Beko - Anadolu Efes tipp
Fenerbahce győzelemUnibet
1.85
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org