Két mérkőzést választottam ki a pénteki ír bajnoki fordulóból, mert ezek az írek bizony nem pihennek. 2003-ban döntöttek úgy, hogy feladják az őszi - tavaszi lebonyolítást, és egyetlen naptári éven belül megy végbe a bajnoki idény. Februárban kezdtek idén, és úgy néz ki hogy novemberig tart a pontvadászat.
Bohemians - Shamrock Rovers tippek a meccsre
Vezeti az ír élvonalat a Shamrock, az eddig fordulók során 6 pontos előnyt gyűjtött. Az igazán demoralizáló talán inkább a gólok száma, 44-szer voltak eredményesek, miközben például a második Derry City 28 alkalommal vette be az ellenfelek hálóját. Ugyanennyi gólja van a Bohemiansnak is, tehát a támadásban jobb csapat mindenképp a vendég együttes.
Ha figyelembe vesszük a fogadás során az egymás elleni meccsek alakulását, akkor a Shamrock győzelmeiről számolhatunk be. Inkább náluk szokott lenni a labda, és több helyzetet alakítanak ki, melyeket hatékonyan váltanak gólokra. A labdarúgásra történő fogadás során jó előjelnek számíthat még a forma, a Shamrock sorra nyeri a meccseit az utóbbi hetekben.
Jó idegenben a Shamrock, nem elveszett hazai pályán a Bohemians, szóval nehéz jól tippelni, hiába húznak kissé a bet365 szorzó a vendégek felé. Én azt mondom, hogy sok gól nem lesz, és különböző fogadási típusok közül, azt választanám hogy 2 vagy 3 gól lesz a találkozón 1.95-ös szorzóért.
UC Dublin és Sligo Rovers összecsapása
Teljesen utolsó helyen áll a UC Dublin, ezért nem csoda, hogy a bet365 kínálatában a Sligo győzelme az esélyesebb opció. Erre egyébként 1.44-es kínálnak, az utóbbi egymás elleni meccseik alapján még akár be is jöhet. Nincs jó formában a dublini csapat, április vége óta folyamatosan vereségeket szenved. John Russell vezetőedző ennek ellenére még mindig nem került menesztésre, 2022 májusa óta irányítja az együttest.
Szerintem jelenleg nem találja az ellenszert a zuhanásra, ezért bőven lesz keresni valója a Sligo Roversnek, mely egyébként is kiesés elől menekül. Ez olyan motiváció, ami ilyen meccsekhez pontosan jól jön. A párosításban rendre a Sligo dominál, gólokat is szerez, de ugyanakkor kapni is szokott, ezért az over irányába fordulnék. Például a 2.5 gólnál többre 2.00-es oddsot adnak! Hozza majd az alapjátékot a Sligo Rovers, amihez próbál alkalmazkodni a Dublin és találhat gólt a meccsen. Nekik ez már tét nélküli, a kiesésük szinte borítékolható tényként kezelhető!
A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 június 22. 13:20 UTC.
Superliga 23+24 bónusz
24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 1
grof19
UC Dublin - Sligo Rovers mérkőzést ma már "csak" (1.95) odds lehetett megtenni meg is tettem és szerintem jönni kell az eredménynek. Köszönöm az ajánlást.