HJK_Molde HJK-Molde. Forrás: sportfogadas.org

HJK - Molde: A finn bajnok már az első meccsen hátrányba kerülhet

Foci tippek Bajnokok Ligája HJK

A második selejtezőkört rendezik a Bajnokok Ligájában, ahol a magyar bajnokkal ellentétben, az északiak szép számban képviseltetik magukat. Rendeznek többek között feröeri - svéd és finn - norvég párharcot is. Most ebben az írásban utóbbival fogunk foglalkozni, mivel értéket találtunk a szorzókban.

2023 júl 25. 18:00 Közvetítés: Bet365
Tipp: Mindkét csapat gólt szerez/Igen
Unibet
2.08

HJK Helsinki: Nem finnek való terep a második kör már

Ami nekünk a Ferencváros, az a finneknek a HJK (4.50), miután az elmúlt hat finn bajnoki kiírásból ötöt is megnyertek a fővárosiak. Viszont a koefficiensük nem magas, így a második körben már nem lesznek kiemeltek. Ráadásul az első körben szenvedtek az észak-ír Larne ellen, miután a hazai 1-0 után idegenben csak egy 96. percben szerzett öngóllal tudták kiharcolni a továbbjutást. Ezek után nem is csodálkozhatunk rajta, hogy a bukik sima norvég továbbjutást várnak ebben a párharcban.

Ettől függetlenül abban biztosak lehetünk, hogy a finnek nem adják könnyen magukat és otthon legalább megpróbálnak előnyt kiharcolni. Tavaly is a hazai szerepléseket nyomták meg főleg és ez sikerrel is járt. A lett RFS-t az első körben 1-0-ra verték meg, majd a másodikban a Plzen ellen csak egy szoros vereséget szenvedtek a fővárosban (1-2). Ez viszont nem vette el az északiak kedvét és mind a Maribort, mind a Silkeborgot legyőzték hazai pályán és ez nagyban segítette a csoportkörbe jutásukat az Európa Ligában. Ott igaz a csoport utolsó helyén végeztek, azonban csak a Real Betis húzta ki ellenük kapott gól nélkül Helsinkiben és ez jó kiinduló alap lehet a keddi meccsre is.

Molde: Gyenge kezdés, erős folytatás

A Molde (1.75) borzasztóan kezdte a szezont és könnyen lehet, hogy a 2023-as év végén ez a bajnoki címébe is fog kerülni, miután a hátránya a norvég bajnokságban jelenleg kilenc egység. Az már más kérdés, hogy a bajnokság egyik legjobb formában lévő csapata már és ezt jól jelzi, hogy a hétvégén 5-1-re kiütötték a Sarpsborgot az Aker Stadionban.

A norvég bajnok egyébként ebbe a körbe száll be a Bajnokok Ligája-selejtezőjébe, azonban ez nem lesz hátrány, miután a bajnokságban és a hazai kupában is lejátszottak már temérdek tétmeccset tavasz óta. Miután a tavalyi bajnokról beszélünk, így nem meglepő, hogy a liga egyik legtöbb gólját szerezték (38) és mindössze két fordulóban maradtak gólképtelenek eddig 16 forduló alatt. Egyébként ez is jellemezte az utolsó években a Moldét, hogy elől bármikor képesek egy-egy gólra, azonban hátul meg tudnak könnyen inogni. Nem kell messzire mennie a magyar szurkolóknak, hogy egy ilyen példát találjanak, miután tavaly Kisvárdán is nehezen vették az akadályt és most sem számítok egyszerű idegenbeli találkozóra.

Gólokban gazdak kedd estét kívánok

Miután a finnek szépen szórják otthon a gólokat és nem éppen egy bunker focit játszó ellenfél érkezik én így a gólokra mennék rá. Egyetlen finn találat sem fizet már rosszul (1.63), de ami talán ennél is vonzóbb az a mindkét csapat gólt szerez/igen opció (2.08). Tudják a finnek, hogy otthon mindenképpen be kell találniuk, azonban a norvég bajnok is orrnehéz. A támadójátékukkal nem igazán volt gond és lehet azért látni, hogy egy-egy kombinatív támadójátékot az utóbbi másfél szezonban nem igazán tudtak levédekezni a finnek.

  • HJK - Molde tipp

    Mindkét csapat gólt szerez/Igen
    Unibet
    2.08

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: HJK-Molde. Forrás: sportfogadas.org



Hozzászólások 1

szumi0411
szumi0411
2023 júl 25. 17:56

Magabiztos vendég győzelemre számítok.

Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

  • Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Bajnokok Ligája 2023/24 selejtezők

SPF Infó hozzászólt
2023 aug 30. 16:52
PSV Eindhoven - Rangers   (szerda, augusztus 30, 21:00CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten

A hazai csapat nyer és Luuk de Jong gólt szerez 3.00

Johan Bakayoko gólt szerez  3.50

A hazai csapat nyer vagy döntetlent ér el & Mindkét csapat gólt szerez  2.25

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón
SPF Infó hozzászólt
2023 aug 30. 16:49
AEK Athens - Royal Antwerp   (szerda, augusztus 30, 21:00CET) - Megnövelt oddsok az Unibeten

Vincent Janssen gólt szerez 4.00

Vendég csapat nyer vagy döntetlen, és mindkét csapat szerez gólt 3.75

Fogadj te is megnövelt nyereményszorzón
Karola hozzászólt
2023 aug 30. 09:27
bet365 - Fogadás fokozó (szerda, augusztus 30.):

AEK Athens vs. Antwerp

Mérkőzés eredménye AEK Athens lesz
Több mint 2 gól
Mijat Gacinovic - több mint 0.5 kapura tartó lövés

4.00 -> 4.25

PSV vs. Rangers

Mérkőzés eredménye PSV lesz
Több mint 3 gól
Luuk de Jong bármikor gólt szerez

4.20 -> 4.50

Fogadj te is magasabb szorzókon: bet365 Regisztráció

Még több Foci