Lassan véget ér az amerikai kemény pályás szezon, azonban még egy utolsó tornát rendeznek San Diegóban a US Open után. Miután 500-as tornáról van szó, így jól fizet pontokban és pénzben is, így pedig nem is fura, hogy az év utolsó Grand Slam tornája után közvetlenül egy elég jó mezőny jött össze.
2.20
Borzasztó formában érkezik Vero Kudermetova
Az utóbbi hónapokban elég gyenge formában játszik az orosz játékos és ezt a US Openre se tudta megfordítani. Hollandiában még döntőzött füvön, azóta azonban két egymás követő győzelmet sem hozott össze a ranglista 16. Az mondjuk elfogadható, hogy Wimbledonban a későbbi győztes Vondrousova ellen esett ki a második körben, de azóta azért szerzett pár meghökkentő vereséget.
A gyors wimbledoni vereség után elég hosszú US Open Seriest tart Kudermetova, miután már egy hónapja az Államokban játszik. Kezdett a 43 éves Venus Williams ellen Cincinnatiben, ahol sima kétszettes vereséget szenvedett. Venus 4 éve nem vert meg top 20-as ellenfelet, így ez a skalp gyorsan bejárta a világsajtót. Ettől függetlenül ne gondoljunk valami hirtelen fellendülésre az amerikai veterántól, miután ez volt az egyetlen győzelme az egész amerikai túra során.
Ezután sem lendült be az orosz, miután bár a teljesen salakos Podoroskát megverte Clevelandben nagy csatában, után sima vereséget szenvedett mind Sorribes Tormótól, mind Bernarda Perától. Ezek a vereségek azt is jelentik, hogy mostanában Kudermetova ellen jöttek a nagy szorzók és így láthatunk fantáziát abban, hogy megint az underdogra fogadunk a meccsén.
Visszatérne Kenin a legjobbak közé
Pár éve még Australian Open sikernek örülhetett az amerikai Sofia Kenin, aki azonban a nagy siker után kicsit kiégett mentálisan és ez sérülésekben is megmutatkozott. A 2023-as szezonban kezdi újra gyüjtögetni a világranglista pontokat és idén már volt neki egy-egy jobb menetelése is. A salakos szezont egyértelműen a legalacsonyabb prioritásra tette, így ott volt két hónap kvázi pihenője, miután ebben az időszakban összesen hét meccset játszott három tornán.
Nyár óta volt neki egy felkvalizása Wimbledonban, ahol a később szintén nagyon menetelő Svitolina állította meg, de az öt győzelem nagyot szólt, főleg úgy, hogy a US Open döntős Gauffot is búcsúztatta. Ezután megint jött egy kis leállás, majd főtáblázott a US Openen. Ana Bogdant simán ejtette ki, majd a top 20-as Kasatkina ellen nagy csatában búcsúzott a küzdelmektől. Nem produkálta a legnagyobb menetelést, de miután a Grand Slam torna előtt látványosan nem játszott, ezért könnyen lehet, hogy így is volt tervezve: a csúcsformája nem a legfontosabb tornára volt irányítva, hanem az utána lévő pontszerzésre és a világranglistán való feljebb lépésre.
Amire biztos nem fogadnék
A jelenlegi szorzók alapján ennek egy viszonylag sima Kudermetova győzelemnek (1.66) kellene lennie, miután ő egy top 20-as játékos, míg ellenfele ebben a szezonban kezdi magát összeszedni. Azonban lássuk be, hogy az orosz rettentő gyenge formában van, így semmi áron sem vállalnám be rá ezt az alacsony szorzót. Egyszerűen semmi sem indokolja, hogy itt a favoritot támogassuk az underdoggal szemben.
Kenin (2.20) jelenleg a top 100 határán van és ilyenkor egy versenyző célja, hogy biztosítsa a 100-on belüli helyet, hogy majd az év elején az Australian Openen főtáblás legyen. Korábbi győztesként kaphatna szabadkártyát is akár, de hosszabb távon mindenképpen kell faragnia a világranglista helyén. Másfél hónapot hagyott ki és láthattuk, hogy nem volt rossz formában a US Openen. Nála szerintem ez a két torna volt beépítve a naptárba, míg Kudermetova végig tolta az egész US Open Seriest. Az orosznál inkább az lehet az indulás oka, hogy hátha ki tud kerülni ebből a negatív spirálból. Szerintem itt a záró szorzóknak közelebb kell esniük egymáshoz a jelenlegi álláshoz képest és éppen ezért most az érték Kenin oldalán van.
A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 szeptember 9. 17:24 UTC.