Kiélezett mérkőzés várható az OTP Bank Liga szerdai programjának első mérkőzésén. A továbbra is sereghajtó pozícióban tanyázó Kisvárda azt a Fehérvárt látja vendégül, akik ellen a közelmúltban rendre eredményesen szerepeltek a Várkertben.

febr 7. 17:45

Fradi utáni vereséget követően javíthat a Kisvárda

Nem sikerült összehoznia a bravúros pontszerzést szombaton a Kisvárdának. A Feczkó Tamás által dirigált szabolcsi csapat azt a Ferencvárost látta vendégül, akik nyolc szezont követően első ízben nem tudtak az NB1 tabellájának élén telelni. Ahogy az várható volt, a játék nagy részében a fővárosiak domináltak, s a Kisvárdának érdemben nem sok sansza mutatkozott arra, hogy reális esélyekkel otthon tartsa mindhárom pontot.  A Fradi a második félidő elejére két gólos előnyre tett szert, s a szabolcsiak ügyeletes gólfelelőse, Jasmin Mesanovic találata révén kis időre úgy tűnt, hogy talán visszajöhet a meccsbe a sereghajtó, ám Aleksandar Pesic 69. percben szerzett dugója mentálisan végleg megtörte a hazaiakat, beállítva ezzel az 1:3-as végeredményt.

Labdarúgó NB I - Kisvárda Master Good-Ferencvárosi TC 005
A Kisvárda 3:1-es vereséget szenvedett a tavaszi szezonnyitón a Ferencvárossal szemben. (MTI/Czeglédi Zsolt)

Természetesen jelen helyzetében a Kisvárdának elsősorban nem a Ferencváros ellen kell szállítania a győzelmeket a bennmaradáshoz, így Révész Attiláék minden bizonnyal számoltak a pont nélkül maradással a tavaszi nyitányon. Most azonban a hétközi fordulóban abszolút pontszerzési elvárásokkal meccselhetnek az ellen a Fehérvár ellen, akik kisebb meglepetésre simán kikaptak szombaton Zalaegerszegen.

Új igazolások hozhatnak színt a Fehérvár játékába

Hétvégi meccs-beharangozónk kapcsán már kiemeltük, milyen nagy érvágás érte a Fehérvár FC csapatát Kenan Kodro Ferencvárosba való igazolásával. Ennek ellenére úgy véltük, hogy az ősz második felében feltámadó piros-kékek abszolút pontszerzési esélyekkel utaznak a kiesési zónában tanyázó Zalaegerszeg otthonába. Sajnos megérzésünk tévesnek bizonyult, köszönhetően Antonio Mance kimagasló játékának. A horvát csatár duplájával már az első játékrészben megágyazta a ZTE végső sikerét. Ugyan Csongvai révén a második félidő derekán szépíteni tudott a Videoton, a csereként beálló Yohann Croizet a 89. percben beállította a végeredményt. Érdekes módon a Fehérvár totálisan megegyező forgatókönyv szerint szenvedett vereséget, mint aktuális ellenfelük, a Kisvárda (1:3).

Kíváncsian várjuk tehát, hogy a Zalaegerszeg elleni fiaskó pusztán egy kisebb kisiklás volt Bartosz Grzelak együttesénél, avagy az őszhöz hasonlóan a tavaszi szezon elejét szintén pocsék formában indítja a Fehérvár? Ahhoz, hogy ez ne így legyen az átigazolási piacon serényen tevékenykednek. A hétvégén bejelentették, hogy az Inter Miamiból leigazolták Lionel Messi csapattársát, Nicolás Stefanellit, illetve hétfőn robbant a hír, hogy a Ferencvárosból távozó Sigér Dávid is aláírt a Fehérvárhoz. Véleményünk szerint ezek a szerződtetések jó hatással lehetnek a vendégekre nézve, melyek pozitív hozadékai akár már a Kisvárda elleni mérkőzésen meg is mutatkozhatnak.

Labdarúgó Kl-selejtező - Ferencvárosi TC - Hamrun Spartans 008
Sigér Dávidot (zöld-fehérben) akár már szerdán fehérvári mezben láthatjuk újfent a pályán. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Mindkét félnek sürgősen javítania kell

Fentebb leírtakban részletezettek alapján mindkét gárdának fontos lenne, hogy megszerezze első pontjait a 2024-es naptári évben. Helyzetéből fakadóan kettejük közül természetesen inkább a Kisvárdának lenne életbevágó az egységek otthon tartása, ám fehérvári szempontból is félő lehet, hogy egy újabb zakó az ősz elejéhez hasonlóan ismét megtépázza a csapat önbizalmát. Esetükben egyébként pont a lehető legrosszabbkor jött a hosszú téli szünet, hiszen nagyon jó periódusban zárták az óévet Schön Szabolcsék.

Mivel a győzelemre motiváció mindkét oldalon bőségesen akad, így nem meglepő, hogy a meccs fogadási kínálatában fő tippünket a gólok piacáról néztük ki. Mind a jelenlegi előzmények, mind pedig az egymás ellen játszott eredmények többsége arra sarkall bennünket, hogy szelvényünkön a találatok mennyiségét illetően inkább over mellett tegyük le voksunkat. Az utóbbi időben egyetlen 0:0-lás kimenetelt leszámítva szép számmal potyogtak a gólok ezen párharc kapcsán. Reményeink szerint a felek szerda késő délután is megőrzik jó szokásukat.

  • Kisvarda - MOL Fehérvár tipp

    gólok száma 2.5 over
    Unibet
    1.83

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés