Egy héten belül immáron harmadik fellépésükre készülnek az OTP Bank Liga csapatai. A hosszú téli szünetet követően igen sűrű a menetrend, s a 20. játéknap szombati nyitómeccsén két olyan együttes találkozik, akik igen gyatrán rajtoltak a 2024-es naptári évben.

febr 10. 12:30

Fogy a remény a Kisvárda háza táján

Téli sereghajtóként roppant fontos volt, hogy a Kisvárda sűrűn gyarapítsa pontjait a tavasz során. A hosszú ideje hazai pályán szereplő szabolcsi alakulat azonban egyelőre képtelen megfelelni a klubvezetés, illetve a szurkolók elvárásainak. Ötvös Bencéék előbb az év első tétmeccsén még elfogadható vereséget szenvedtek a mezőnyből kimagasló Ferencvárossal szemben (1:3), ám a hétközi Fehérvár elleni fiaskó már sokkalta nehezebben emészthető a szimpatizánsok számára.

Labdarúgás - Magyar Kupa - Budafoki MTE - Kisvárda Master Good 007
Danijel Petkovic kisvárdai kapus szerdán kétszer is kapitulált a Fehérvár ellen. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Pláne annak tükrében, hogy a tavaszi nyitányt megelőzően Révész Attila szerint a szezon második felének eredményei alapján 4. helyre várja a csapatot, mely a sportigazgató szerint minden idők legerősebb Kisvárdája. Nos, a Fehérvár elleni meccsen látottak alapján egyelőre kérdéses, hogy a szakember a realitások talaján mozog-e? Egy-egy elvétve kialakult veszélyesebb pontrúgást leszámítva gyakorlatilag teljesen veszélytelen volt a várdai alakulat Tóth Balázs kapujára. Sőt kijelenthető, hogy egy viszonylag haloványan játszó Videotonnal szemben maradtak alul.

Aki követte a mérkőzést, minden bizonnyal nem élete legjobb 90 percén van túl, hiszen a 60. perc környékéig alig-alig történt érdemleges momentum a pályán. A második félidő derekán aztán hátrányba került a Várda Gradisar fejese révén, amit az Inter Miamitól érkező Stefanelli duplázott meg. Az 1:2-es végeredményhez hozzátartozik, hogy még a szépítő találatot sem kisvárdai játékos érte el, hanem Larsen szerencsétlen csúsztatása folytán bekövetkező öngól született. A látottak alapján nagyon komoly mentális, illetve motivációs gondban van ez a gárda, így nem volt meglepő, hogy szurkolótáboruk központi magja, a Várkerti Vitézek tüntetőleg kivonultak a lelátóról a 82. perc környékén.

Két pofonba is belefutott a Puskás Akadémia

Kevesen gondolhatták előzetesen, hogy a dobogós helyekre pályázó Puskás Akadémia együttese két vereséggel nyitja a 2024-es évet. Hornyák Zsolt legénysége előbb a bajnoki címért versenyben lévő Pakssal szemben kapitulált (2:1), majd abszolút váratlanul, hazai pályán a Zalaegerszeg tréfálta meg őket szerda este (0:1). Érdekesség, hogy a Felcsút mérlege milyen botrányos hazai környezetben. Nagy Zsolték eddigi tíz Pancho Arénás fellépésükön nyolc alkalommal képtelenek voltak otthon tartani a három pontot. Ennek okán akár jó ómennek tűnhet, hogy ezúttal idegenben kell szerepelnie a PAFC-nak.

Labdarúgó NBI - Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC 004
A várakozásokkal szemben eddig alulmarad a Puskás Akadémia eredményessége. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Annak ellenére, hogy egyelőre nem jönnek a kulcsfontosságú pontok, a Puskás játéka messze nem tűnik annyira kilátástalannak, mint az aktuális Kivárdáé. Hornyák fiai az eltelt két bajnokijukon egyaránt dominálni tudtak a pályán, más kérdés, hogy mezőnyfölényüket, helyzeteiket képtelenek voltak gólokra váltani. Most minden bizonnyal alapelvárás számukra, hogy elhozzák a három pontot a Várkertből.

A Puskás Akadémia pontszerzésére fogadunk

Látva két együttes mérkőzéseit messze nem meglepő, hogy a bukik a jobb pozícióban, minőségibb kerettel, illetve alapvetően domináns játékkal előrukkoló Puskás Akadémiát favorizálják. Mi sem vagyunk ezzel másképpen, hiszen a Kisvárda jelenleg inkább tűnik egy hitehagyott együttesnek, semmint meglepetésre képes csapatnak. Sokat elárult, hogy törzsszurkolóik abszolút borúlátóak a jövőt tekintve. A közösségi médiás felületeiken volt olyan szurkoló, aki a Puskás ZTE elleni vereségének egyáltalán nem örült, révén, hogy a felcsútiak két zakó után biztosan nekimennek majd a Kisvárdának.

Nem mellesleg sokatmondó volt Driton Camaj mérkőzés utáni nyilatkozata, ahol a montenegrói csatár kritizálta magát és csapatát. Erősen kérdéses, hogy három nap alatt össze tudják-e szedni magukat, avagy sorozatban idei harmadik vereségét is összeszedi a sereghajtó? Ugyan egy pontosztozkodás beeshet hazai szempontból, ám jelenlegi helyzetéből fakadóan a Kisvárda győzelmében nem igazán hiszünk.

Fogadási szempontból végül arra jutottunk, hogy a szintén két vereséget összeszedő Puskásba sem helyeznénk túl nagy bizodalmat a sima kimeneteles győzelmet illetően. Mindazonáltal a draw no bet piacon már lapul némi érték a felcsútiak pontszerzésében (1.64). Mi egyértelműen ezen opció mellett tesszük le a voksunkat a TippmixPro kínálatában.

  • Kisvarda - Puskás Akadémia tipp

    Puskás Akadémia DNB
    TippmixPro
    1.64

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: A felcsúti Luciano Slagveer és a kisvárdai Enes Alic a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt