Azért szeretne Magne Hoseth ilyen arányban győzni, hogy ne kelljen elutazni a visszavágóra. Ugyanis aggasztó híreket olvasott az ukrajnai Odesszában zajló háborús helyzetről. Tiraspol nagyjából kétórás útra van attól, ahol a párosításnak a visszavágóját rendezik. Szóval a több csodát is végrehajtó félprofik bizony négy gólt akarnak rámolni!

Biztos már a Konferencia Liga csoportkör

Először a magyar bajnokot lepte meg a feröeri félamatőr csapat, a hazai pályán játszó Fradit ütötte ki a Klaksvík. A magyar sajtó gyorsan előásott mindent róluk, gyárban dolgoznak, sírások, volt minden. Valahogy nem juthatott el a küzdőszellemük híre Svédországba, ugyanis az első meglepetést követte egy másik továbbjutás. A feröeri műfüves első meccset követően, ott is idegenben tudott továbbjutást elérni a Klaksvík, szóval a Häcken búcsúzhatott.

Az újabb körben már nem jött össze még egy csoda, de azért megcibálták a Molde bajuszát is. A feröeri meccsen ugyanis 2:1-re tudtak nyerni, a visszavágón viszont már kikaptak 2:0-ra, így kiestek az Európa Liga selejtezőibe. Ezúttal egy moldáv csapatot kaptak, az újabb meglepetés nehéz lesz, mert a Sheriff Tiraspol szeret egy rakás gólt rúgni az ellenfeleknek, ha úgy van. És az utóbbi hetekben általában úgy volt. Ami viszont biztos, hogy a Klaksvik elérte a Konferencia Liga csoportkörét, hiszen kiesés esetén ott folytatja ősszel.

BL-selejtező - Ferencváros TC-Kí Klaksvík 002
Adama Traoré, a Ferencváros és Vegard Forren, a feröeri Kí Klaksvík játékosa. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Hazai pályán akarnak négyet rúgni a feröeriek

A feröeri csapat tart a visszavágó helyszínétől, mellyel ugyan viccelődtek is, de tényleg nem szívesen utaznak majd az ukrán - orosz háború közelébe. Ezért aztán a norvég edzőjük, Magne Hoseth szót ejtett arról, hogy vagy megkérik a külügyminiszter közbenjárását, vagy egyszerűen annyira megverik a Sheriffet, ami után nem kell már odautazniuk.

"Néhány napja azt olvastam, hogy az ukrajnai Odesszában kinyitottak a strandok, majd azt írták, hogy bombázták a várost. Szóval én nem tudom mi zajlik arrafelé, nem voltam még Moldovában, de nem leszünk messze Odesszától. Szóval egyszerűen 4:0-ra kell nyernünk otthon, és akkor nem kell elutazni a visszavágóra. Azt a meccset megkaphatja a Sheriff 3:0-s eredménnyel"

mondta a feröeri csapat vezetőedzője, Magne Hoseth.

Nem lesz azért ez olyan egyszerű, a Sheriff jó csapat, és az utóbbi hetekben többször is nagyarányú győzelmet ért el. A moldávok kiesése a BL-selejtezők során ráadásul nem volt meglepetés, tehát ők komolyan veszik a feröeri ellenfelet. A hétvégén például 5:0-ra győzték le a Dacia csapatát, jól olvastad, van ilyen együttes a moldáv bajnokságban.

Klaksvík - Sheriff Tiraspol fogadási tippek

Simán a gólok irányába mennék el a találkozó kapcsán, mert egyrészt a Sheriff jó formában van, másrészt hazai pályán a műfüves talaj miatt a Klaksvík is érvényesíthet némi előnyt. Szóval a bet365 kínálatában én a mindkét csapat szerez gólt opcióra szavazok 1.90-es oddson, illetve a 2.5 találatnál több is jól hangzik 2.15-ös szorzóért. A bukméker tehát óvatos kezdést vár, én inkább azt mondom, mindkét fél bemondja az all-int Feröeren.

augusztus 24., csütörtök

A cikkben közölt oddsok a(z) bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 augusztus 22. 5:55 UTC.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Adama Traoré, a Ferencváros és Vegard Forren, a feröeri Kí Klaksvík játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája 1. selejtező fordulójában. Fotó: MTI/Illyés Tibor