A válogatott szünetet követően, egy nagyon izgalmas összecsapásra van kilátás Pep Guardiola és Roberto De Zerbi csapatai között. Mindkét mester labdapárti és sok passzos dominálásban látja a labdarúgást, ezért aztán jó lenne, ha valaki bedobna majd még egy labdát. Mindkét csapat hullámvölgybe került a válogatott szünet előtt, vajon kijönnek belőle?
1.53
Ritka rossz formában a Manchester City
Annyira hibátlan és tökéletes gépezet a triplázó Manchester City, hogy szinte hihetetlen látni, hogy legutóbbi négy meccsükből hármat elvesztettek. Ebből azért a Newcastle United elleni ligakupa találkozót mindenképp kérdőjelessé tenném olyan szempontból, hogy arról a sorozatról elég mostohán szokott nyilatkozni Pep Guardiola. Feleslegesnek tartja, nem hozza lázba és addig rotálja a csapatot, míg ki nem esnek onnan. Viszont a Wolves és Arsenal elleni zakók már fájhatnak a mesternek.
Sérülések és túl nagy óvatosság volt az Arsenal ellen, igazából oda-vissza féltek egymástól a mesterek. Így aztán nüanszok döntöttek, ezúttal az Ágyúsok javára. Az viszont látszik, hogy a Manchester City életébe is be tudnak kavarni a sérülések, különösen ha a középpályát érintik a hiányzások. Kevin de Bruyne és Rodri hiánya és pótlása visszavetette a City együttesét, ami leginkább középpályán erős csapatokkal szemben jelentkező gond.
Kettős terhelés lenne a Brighton gondja?
Pont ilyen domináló és labdapárti együttes a Brighton, szóval akár megint bajba kerülhetne a bajnoki címre favorit Manchester City. Ehhez persze kellene egy jó formában lévő Brighton, de őket meg az eligazoló alapemberek és a kettős terhelés lökte rosszabb formába. Legutóbbi két meccsük egyaránt 2:2-vel zárult, míg előtte 6:1-es vereség volt soron az Aston Villától. Ez így három találkozón összesen 10 kapott gól, ami rengeteg és nem lehet ellensúlyozni támadásban.
Mert hogy a Brighton támadásban nem esett annyira vissza, szeptemberben még simán rúgtak hármat a Manchester Unitednek és a Newcastle Unitednek is. Kicsit rátérve a cikkben tárgyalt párosításra, tavasszal találkoztak utoljára, akkor Enciso és Foden góljai után 1:1-es döntetlennel zárult az összecsapás. Roberto De Zerbi ezen kívül még egyszer nézett szembe Pep Gaurdiolával, 2022 őszén egy 3:1-es vereség során. Talán fogadási konklúziónak jó lehet, hogy gólok azért voltak a mérkőzéseken.
Manchester City - Brighton fogadási lehetőségek
Alapból azt mondanám, hogy a Manchester City nyerni fog, de minden vereségük előtt ezt gondoltam. Szóval a torz esélymegítélésem miatt, inkább gólok irányába megyek. Mégpedig hogy mindkét csapat szerez gólt, de emellett említsük meg hogy a bet365 kínálatában a hazai győzelem 1.36-ért játszható. Illetve az over és under lehetőségeknél elmentek a szorzók a gólok felé, például a 2.5-nél többre 1.36-ot adnak.
október 21., szombat
A cikkben közölt oddsok a(z) Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 október 17. 14:48 UTC.
-
Manchester City - Brighton tipp
Mindkét csapat szerez góltBet365
1.53
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig
Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Kyle Walker (Fotó: Ververidis Vasilis/Shutterstock.com)