A sportfogadók életében is fontos szerepet játszik a függőség. Csak még egy meccs, ez most biztosan jönni fog. Mi ezt magunkon alig látjuk, de a környezetünk észreveszi. A Még egy kört mindenkinek című dán film ebbe a témakörbe enged betekintést, hogyan reagál a "célzott" alkoholizmusra a négy barát. 

A zseniális dánok

A '80-as években kezdődött az Oscar-gálákon a dán filmek térnyerése, rögtön egymás után kétszer is taroltak a legjobb idegen nyelvű filmeknél. A soron következő fontos dátum 1995, amikor létrejött Lars von Trier és Thomas Vinterberg avantgárd filmes mozgalma, a Dogme 95. A cél: vissza a "hagyományos" filmezéshez. A rendezői indivídum ellen harcoltak, inkább a színészi játékot, a film történetét és mondanivalóját helyezték középpontba. 

A mozgalom hatása nem rekedt meg a két rendező szintjén, hatott dán alkotókra (illetve külföldiekre is), köztük a 2010-ben Oscar-díjjal jutalmazott Susanne Bierre. A dán filmek aranykorát hozta el Bier filmjének, az Egy jobb világnak a sikere. Az elmúlt 10 évben sorra kapták a jelöléseket a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriában, 2021-ben pedig újabb győzelemnek örülhettek a Még egy kört mindenkinek c. film révén. 

Thomas Vinterberg, Mads Mikkelsen és Thomas Bo Larsen második közös filmje. Az első a Jagten / A vadászat volt, mely sokak számára lehet ismerős. A filmet Oscar és Golden Globe-díjra jelölték, míg a cannes-i fesztiválon két díjat is nyert, köztük a legjobb férfi főszereplőjét. Mads Mikkelsen egy pedofíliával hamisan vádolt óvobácsit alakít, aki pillanatok alatt a közösség gyűlölt személyévé válik. Vinterberg jól érzékelteti a hazugság tömeghisztériájává dagadását, hogyan lehet tönkre tenni egy ember életét. 

A vadászat rendkívül erős drámai hatásokkal operál, ami Thomas Vinterberg filmjeinek egyik fő jellemzője. Az egyén és a társadalom interakciója és egymásra gyakorolt hatása szintén fontos eleme alkotásainak, ahogyan olyan élethelyzetek vizsgálata is, amely bárkit érinthet, legyen az hamisan megvádolás erőszakkal vagy épp a függőség, ami Vinterberg legújabb filmjének középpontjában áll. 

Mads Mikkelsen ismerős lehet azok számára is, akik kevésbé jártasak a filmek körében, ugyanis ikonikus főgonoszak alakított, köztük a James Bond filmekből ismert Le Chiffre, vagy épp három évad erejéig Hannibal Lectert. Mikkelsen azonban Jagten főszereplőjeként hozta eddigi legerősebb alakítását, ez pedig bizakodásra ad okot, hogyan sikerült a legújabb közös filmjük?

Ez csak egy kísérlet

Martin (Mads Mikkelsen) egy kiégett tanárt alakít, aki egykor ugyan az iskola legjobbja volt, de kiüresedett az élete, párkapcsolata ellaposodott, diákjai semmibe veszik. Klasszikus életközépi válság, amivel kollégái és barátai is küzdenek. Egy baráti születésnapi vacsorán felszínre kerülnek a problémák, elsősorban az alkoholnak köszönhetően. Ekkor Martin barátja, Nikolja előáll a norvég pszichiáter, Finn Skårderud elméletével:

Az emberek a szükségesnél sokkal kevesebb alkohollal a vérükben születnek, tehát az állandó 0,5 ezrelékes véralkoholszint fenntartásával elérhető az optimális életminőség: szociálisabbá, nyitottabbá, muzikálisabbá, egyszersmind kiegyensúlyozottabbá válnak ily módon.

A négy barát úgy dönt, hogy szigorúan kísérleti jelleggel, de igyekeznek a véralkoholszintjüket a "normális" tartományban tartani, mindezt úgy, hogy munkaidőben dokumentáltan inni fognak. 

Nem mi vagyunk az elsők a történelem során, akik napközben isznak. 

A kezdeti stádiumban kiváló eredményeket produkálnak, életerősek lesznek, mintha újból fiatalok és motiváltak lennének. Azonban a sikerek mögött már látszódik a baj, egyrészről, hogy nem bírják magukban tartani az évek alatt felgyülemlett problémákat, másrészről, hogy a folyamatosan emelt adagok függőséget szülnek.

A film az érzelmeinkkel játszik, mi is italt ragadnánk, de tényleg ez a megoldás? A függőség, amely átszövi az életünket, az alkohol esetében felszínre hozza a mélyben elfojtott személyes problémákat. Hiába vannak vidám jelenetek, ez nem vígjáték, nem is akciófilm, ez kőkemény és intelligens dráma, olyan emberekről, akiknek bőrébe mi is bele tudjuk magunkat képzelni, ez pedig arcon csapja a nézőt. 

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Mads Mikkelsen (forrás: shutterstock.com / Denis Makarenko)