Egy olyan olasz mérkőzéssel foglalkozunk a vasárnapi kínálatból, ami valószínűleg nincsen szem előtt, pedig nem ártana. A Scafatira érdemes lehet figyelni a következő időszakban, ugyanis egy jó átigazolással megváltoztathatják a teljes szezonjukat. 

2022 dec 18. 20:30 Közvetítés: Unibet
Tipp: Scafati győzelem
Bet365
2.35

Okoye érkezése mindent megváltoztathat

Nagyon lelkesek vagyunk, mert két héttel ezelőtt belenyúltunk két olasz bajnokiba, így profitot termeltünk. Azt gondoljuk, hogy a bab is hús, ilyenkor jön általában a pofára esés. A kiszemelt csapatunk a Givova Scafati. Nem meglepő, ha nem igazán hallottál róluk, hiszen sokáig a második és harmadik vonalban voltak. Mindössze két ismertebb játékosuk volt, de ők is alig pár hónapot töltöttek el a csapatnál: Luigi Datome és Anthony Carter. Ennek már több, mint 10 éve, igaz, hogy a csúcsidőszakuk épp a két játékos idejére esett még a 2007-es szezonban. Azóta nem remekeltek, idén viszont úgy néz ki, hogy összeállt egy kiváló amerikai-nigériai mag a kezdőben. 

Stan Okoye talán ismerős lehet a 2010-es évek végéről, amikor meghatározó játékosa volt előbb a Varesének, majd a spanyol Zaragozának. A formája utána visszaesett, majd alig pár hete (december 6-án) Franciaországból a Scafatihoz igazolt. Nem túl gyakori, hogy szezon közben igazolnak játékosokat a csapatok, az pedig még kevésbé, hogy első éles meccsük a liga egyik legjobbja ellen lesz. Okoye a Virtus Bologna ellen mutatkozott be, fantasztikus játékkal. A csapata nyert, ő pedig 15 pontot, 10 lepattanót és 4 szerzett labdát szedett össze, mindezt 57%-os hatékonysággal mezőnyből és csak 19 perc alatt. Elképesztő mérkőzése volt. 

A Scafatinál már alapjáraton voltak jó amerikai játékosok, hiszen Kruize Pinkins erőcsatárként átlagolt 13 pontot és 7 lepattanót, Doron Lamb bedobóként hozta a 10 pontot, míg David Logan jól irányított. Az erőcsatár posztja viszont nagyon üres volt, szinte tökéletesen illik a rendszerbe Okoye. Rossato kezdett ugyan a Bologna otthonában, de mikor jött Okoye és 19 perc alatt látványosan jobb volt vele a Scafati, akkor valószínűleg a stáb is megértette, hogy ő kell a kezdőbe. Vele +14 ponttal ment a gárda, ráadásul egy Euroliga csapattal szemben!

A hétvégén az Tortona látogat hozzájuk, akik ugyan a harmadik helyen vannak a bajnokságban, de azért kisebb hullámvölgybe kerültek. Akadtak nem várt vereségek, ráadásul idegenben gyengébbek jóval, ott tényleg csak a kötelező győzelmeket húzzák be. A Scafati ráadásul már Okoye érkezése előtt is jól teljesített hazai közönség előtt, nagyon csak az Olimpia Milano tudta őket megverni (9 ponttal), de ők azért más szint. Ennek fényében ajánlunk egy hendikepet 3,5-es határon a Scafatira (1.83), míg a bátrabbaknak egy hazai győzelmet, mert arra is nagyon kecsegtető a szorzó. 

  • Givova Scafati - Bertram Tortona tipp

    Scafati győzelem
    Bet365
    2.35

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Kosárlabda fogadás (Fotó: Aleksandr Khmeliov/shutterstock.com)