A történelemben melyik frissen vásárolt sztárcsapatnak sikerült nyernie rögtön az első évben Bajnokok Ligáját? Ezzel a kérdéssel indítjuk elemzésünket, amiben arra keressük a választ, mennyi esélye van a BL-győzelemre 2022-ben a PSG-nek?

Mindenkit leigazolnak

Menjünk egy kis időutazásra kezdésnek, egészen 2009. május 14-ig, amikor Florentino Pérez visszatért a Real Madrid elnöki pozíciójába. Azért volt szükség az egykori elnökre, mert Joan Laporta megtalálta a tökéletes utódot Frank Rijkaard után: Pep Guardiola. Az első szezonjában (2008/09) mindent megnyert a Barcával, erre kellett a válasz! Florentino Pérez 2009 nyarán közel 260 millió eurót költött, akkoriban ez elképesztő összegnek számított - most sem túl gyakori - érkezett többek között Ronaldo és Kaká. 

Világsztárokkal telített keret azonban nem tudott rögtön Bajnokok Ligáját nyerni, pedig ez volt Pérez álma, ahogyan 2003-ban az ominózus galaktikusok csapattal is. Ha az alapokat vesszük, akkor 4-5 év kellett a madridiak számára, mire jöttek a sikerek a nemzetközi porondon (amihez nagyban hozzájárult Ancelotti érkezése). Ha visszább tekintünk, akkor a Sacchi-féle Milannak két év kellett és három klasszis horribilis áron való leigazolása, míg a '90-es évek elején OM-nek 4 év, hogy megnyerjék a BL-t. 

Ezekben a csapatokban az volt a közös, hogy már volt egy rendkívül alapos edzőjük, aki rendelkezett azzal a taktikával, ami a sikerhez kellett, csak a megfelelő játékosok kellettek hozzá. A PSG az elmúlt években rengeteg pénzt áldozott játékosokra, de egyetlen poszton nem találták a megoldást mindössze: az edző. Ki legyen a "világválogatott" edzője? Sokan próbálkoztak, de akinek igazán lett volna esélye, ott közbeszólt az ego és egy zseniális Bayern München (Thomas Tuchel). 

Mi sem bizonyítja jobban Tuchel alkalmasságát, hogy alig fél évvel távozása után, egy rosszabb kerettel rendelkező Chelsea kispadján elérte a BL-győzelmet. Véleményem szerint, nem Mauricio Pochettino a megfelelő ember a PSG kispadjára. A taktikát most fogja kidolgozni, hiszen hiába volt rá majd fél éve, nem sikerült semmit sem összehoznia, ráadásul még a bajnokságot is elbukták. Ezzel pedig el is érkeztünk a kardinális kérdéshez, amely nem az, hogy a PSG nyerhet-e BL-t, hanem, hogy Pochettinóval összejöhet-e? 

Kitekintés más sportágra

Az NBA-ben nagy felháborodást keltett pár éve, mikor a liga akkori legerősebb csapata (Golden State Warriors) leigazolta Kevin Durantet. Már nélküle is túl erősek voltak, vele együtt pedig verhetetlenek, zsinórban két bajnoki címet nyertek. A jelenlegi PSG és az akkori GSW között a különbség, hogy ott már egy működő csapat volt, megfelelő taktikával, míg a franciáknál ez nincs meg, ezért próbálták meg olyan játékosokkal pótolni a csapatkohézió hiányát, akik sikereket értek el korábbi klubjaikban:

  • Sergio Ramos: Real Madrid legenda, mindent megnyert, amit lehetett
  • Gianluigi Donnarumma: Európa-bajnok, óriási szerepe volt az olaszok sikerében
  • Achraf Hakimi: olasz bajnok, emellett BL-győztes, bár utóbbiban akkora szerepe nem volt
  • Georginio Wijnaldum: BL-győztes, angol bajnok 

Ebben a sorban nincs benne Messi, de jól látható, hogy megpróbálták a bajnoki mentalitást a klubhoz édesgetni, ha már tavaly nyáron elbukták a BL-finálét. Ami szintén észrevehető, hogy idén nyáron három kapitány is érkezett egy olyan kerethez, aminek nem volt igazi vezére, de voltak "hangos" játékosai. A probléma viszont nem ebből adódhat, hanem abból, hogy egykori "ellenségek" fognak most össze, de vajon mennyire lesz törékeny ez az összefogás?

Vannak, akik nem örülnek Messi érkezésének

Az biztos, hogy a klikkesedés elkezdődött, hiszen míg Neymar, Di María, Paredes vagy Verratti rendkívüli módon örült Messi érkezésének, addig Kylian Mbappé már kevésbé, a nyár folyamán ráadásul többször felmerült a francia támadó távozásának lehetősége. A következő évben lejáró szerződését még mindig nem sikerült meghosszabbítani, könnyedén megtörténhet az, hogy Mbappé kivárásra játszik, akár következő év elejéig eltolja majd a döntést. 

Ezzel pedig egy olyan helyzet állhat fent, amely fokozza az eredménykényszert: a PSG-nek egy éve van ilyen formában Bajnokok Ligáját nyerni! Ángel Di María szerződése is 2022-ig tart - mondjuk a neje nyilatkozta, hogy akár szakácsként is, de maradjon a csapatnál, ha érkezik Messi -, szóval komoly nyomás alatt lesz a gárda. Ha ez nem lenne elég, akkor olyan vitákat is fel kell oldani, mint az Icardi - Lionel ellentét, illetve Sergio Ramosszal sem volt jó viszonyban az argentin vagy épp Neymar. 

Nem a francia ligával lesz a gond

Ha újból elköveti azt a hibát a párizsi sztárcsapat, mint tavaly, akkor senki se mossa le róluk, hogy vesztesek. A bajnokság abból a szempontból kézben van, hogy a riválisok gyengültek, komoly edzőkkel csak a kisebb csapatok rendelkeznek, szóval koncentrálhatnak a BL-re, ahol nekik az igazi kihívás az egyenes kieséses szakaszban kezdődik. Jelenleg a 2021/21-es kiírás legnagyobb esélyese a PSG (4.00), de nem ilyen egyszerű a történet. 

Gyakorlatilag 6-8 csapat pályázik reális eséllyel a BL-győzelemre, közülük én kivenném az Atlético Madridot és a Manchester Cityt, mert edzőik (Guardiola és Simeone) rendszerint leblokkolnak Messi ellen, vagy fontos meccseken. A Bayern München a sötét ló, nem lehet tudni, hogy Nagelsmann vezetése alatt mire lesznek képesek. A Real Madrid elkezdte az építkezést, lehetséges, hogy már az első évben versenyben lehetnek a győzelemért. 

A Liverpoolnál sok függ attól, mennyire tud ez a keret egészséges maradni. Ha elkerülik őket a sérülések, akkor szerintem a bajnoki címet elengedik, őket az újabb BL-győzelem érdekli. Pochettino mérlege rendkívül rossz Klopp ellen, ez sem a párizsiak malmára hajtja a vizet, ahogyan az sem, hogy a Chelsea csak erősödni fog nyáron, ha megvalósul a Lukaku-transzfer. A címvédő továbbra is egyben van, Tuchel összerakta a védekezést, ha Romelu elkapja ott is a fonalat, nehéz lesz megállítani őket. 

A véleményem az, hogy kevés dolog kedvez annak, hogy a párizsiak nyerjék a BL-t. Ha olyan fegyelmezett és taktikailag rendkívük alapos edzővel, mint Tuchel, nem sikerült, akkor óriásit kéne hibáznia a riválisoknak, hogy megvalósuljon a Pochettino-éra alatt Nasser Al-Khelaifi álma, azaz a Bajnokok Ligája siker. Valószínűleg ilyen kerettel a rúgjunk eggyel többet elv fog majd érvényesülni - illetve a folyamatos kontroll alatt tartott mérkőzések -, de láthattuk, hogy ez olyan csapat ellen, mint a Chelsea nem működik. 

A cikk elején feltett kérdésre, miszerint Pochettinóval összejöhet-e a BL-győzelem, nemmel válaszolnék. Az ok pedig: a mai modern labdarúgásban a védekezés kiemelten fontossá vált (illetve az abból indított kontrák). Amikor egy csapatban három klasszis van, akik nem hajlandóak védekezni, akkor az mínusz három embert jelent, ha az ellenfélnél van a labda. Azt pedig nem fogják elviselni ezek a játékosok, hogy helyettük Draxler lépjen pályára. 

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés