Három hét alatt három Milan - Napoli mérkőzést is rendeznek, ezek közül valószínűleg a BL-negyeddöntője az, amely mindkét gárdának kiemelt, míg a Serie A derbi inkább csak egy felmérő lesz. Az olasz bajnoki cím már eldőlt, jóformán csak a Milan számára fontos a találkozó.
1.87
A Napoli taktikázik
A nápolyi csapat akkora előnnyel vezeti az olasz bajnokságot, hogy megteheti a trükközést is a hétvégi mérkőzésen. Nem adnak bele maximumot, Spalletti mester kipróbál pár dolgot, felméri, hogy mire képes a Milan. Ez az előnye annak, ha egy csapat egész szezonban kiemelkedik, így egy-egy kulcsmeccsen nem kell teljes erőbedobással küzdeniük, gondolhatnak a későbbi találkozóikra is.
Főleg annak fényében, hogy a Napoli kezdőjéből szinte senki sem pihent. Ellentétben a katari világbajnoksággal, ahol Osimhen és Kvaratskhelia is pihent, most mindketten fontos tagjai a válogatottjuknak (Kvaratskhelia Norvégia ellen vezeti hazáját), pont a legnehezebb időszak előtt nincs idejük regenerálódni, ahogyan a keret többi tagjának sem. Hirving Lozano Mexikóba utazott, de Frank Anguissa és Min-jae Kim is hazautazott, hogy segítsék válogatottjukat.
Az sem lenne meglepő, ha Spalletti valami unortodox húzást csinálna, például a kezdő jelentős részét pihentetné, hiszen 19 pont az előnyük a Lazióval szemben, akik azért lássuk be, reálisan nézve nem veszélyesek rájuk, még akkor sem, ha mondjuk 13-16 pont környékére csökkentenék a hátrányukat. Ettől függetlenül egy kiütéses Napoli-siker is benne van, ahogyan a Juventust is kiütötték, ugyanis képesek kihasználni a gyors támadóik révén az ellenfél gyengeségét.
A Milannál nem biztos, hogy Ibrahimovic a jó megoldás
Amíg pár éve a svéd zseni még egy ilyen jellegű rangadót is el tudott dönteni, most már nem biztos, hogy tőle vagy a 36 éves Giroudtól kell várni a derbiken a megoldást. Becsülendő, hogy Stefano Pioli és a Milan megújult a válságstáb után, jó védekezéssel mérkőzéseket tudtak nyerni, kikerültek a gödörből, kiütötték a Tottenhamet is a BL-ből, ahonnét azóta már Antonio Conte is távozott.
A négy győzelmet azonban négy nehezebb találkozó követte, ahol nem sikerült nyernie a Milannak, legutóbb már az Udinese otthonában is kikaptak, pedig nem fért bele a botlás. Azért sem fért bele, mert túlságosan sűrű a top4-ért folytatott küzdelem a Serie A-ban. A Napoli első helye evidens, de utána a római és milánói klubok küzdenek három helyért, illetve még látótávolságon belül az Atalanta és a Juventus is, utóbbit a pontlevonás sem törte meg (fun fact: ha nincs a -15 pont, akkor jelenleg a Juventus állna a második helyen 56 ponttal, megelőzve 4 ponttal a Laziót, illetve 6 és 8 ponttal a két milánói klubot).
Pioliék már döntöttek?
A Milan elnöke, Paolo Scaroni elmondta, hogy Piolival elégedettek, céljaikat egyelőre teljesítették, hiszen harcban vannak a top4-ért és BL-ben továbbjutottak. Azt valószínűleg felmérték, hogy a Bajnokok Ligája végső győzelem nem realitás, viszont kis szerencsével a döntő meglehet. A jelenlegi keretnek már az is egy óriási siker lenne. A kettős terhelést viszont nem ennek a csapatnak találták ki.
Két dolog miatt nem adunk esélyt a Milannak (pedig kéne), egyik, hogy Spallettivel szemben Pioli rendre rosszul teljesít (1 győzelem, 3 döntetlen és 9 vereség), másrészről, mert a Milan idén még nem nyert rangadót idegenben, Inter - Lazio - Chelsea trió ellen gólt sem szereztek, de ide lehet venni a Tottenham csapatát is. A támadójáték azóta se javult, így nem látjuk magunk előtt, hogy a Milan sziporkázna majd Nápolyban, viszont nem a gólokkal foglalkozunk, hanem a büntető lapokkal. Megfigyelhető, hogy összességében jól kezeli az idegenbeli vereségeket a milánói klub, nem kezdenek el feleslegesen aprítani, rendre kevés lapot kapnak.
-
Napoli - AC Milan tipp
Milan büntető lapjai 2,5 alattUnibet
1.87
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Fotó: cunaplus/Shutterstock