Ahogyan azt korábban említettük, elérkezik Daniele De Rossi számára az edzői szakma nehéz időszaka, ugyanis a kettős terhelés miatt, nem lazíthatnak sem a bajnokságban, sem az Európa Ligában, megeshet az is, hogy mindkettő esetében lecsúsznak majd a hőn áhított sikerekről. Eközben a Napoli mondhatni tét nélkül játszik az utolsó fordulókban.

ápr 28. 18:00 Közvetítés: Unibet
Tipp: Roma vagy döntetlen
Unibet
1.85
Tipp: Napoli 1,5 gól alatt
Unibet
1.87

Napoli: Mennyire veszik ezt komolyan?

Miután kiderült, hogy több kulcsjátékos is távozik idén nyáron Nápolyból, lehetett sejteni, hogy ennek a szezonnak - ami nem volt címvédőhöz méltó - már lőttek. Fejben valószínűleg már Zielinski, Osimhen vagy Kvaratskhelia is teljesen máshol jár, ez pedig érződik a játékon is. Nem annyira motivált már a Napoli, hiába van ott karnyújtásnyira az európai kupaindulást érő pozíció (8. helyen állnak, mindössze 3 pontra a 7. helytől), mégis kikaptak legutóbb az Empolitól, míg a Frosinonét nem tudták hazai pályán sem legyőzni. Nem érezhető rajtuk a motiváció, de miért lennének azok? A többségük jövőre máshol folytatja, nekik nem érdekük, hogy a Napoli KL-ben szerepeljen. 

Roma: Megszivatták a fővárosiakat

Most megmutatkozik Daniele De Rossi tudása, hogyan képes irányítani két fronton is a csapatot úgy, hogy hétről hétre több fontos mérkőzés vár rájuk. Maga a szakvezető is elmondta, hogy ez bizony nehéz időszak, hiszen versenyben vannak a bajnokságban a top4-ért, de hiába indulhat az 5. helyezett is a Bajnokok Ligájában jövőre, mögöttünk szorosan ott van az Atalanta - akivel akár EL-döntőt is játszhatnak -, így a Serie A-ban is oda kell tenniük magukat, miközben az említett Európa Ligában már az elődöntőnél járnak, ahol az idén verhetetlen Bayer Leverkusen lesz az ellenfelük a döntőbe jutásért. 

Nem sok segítséget kaptunk az energiánk menedzselésében, de ez egy másik kérdés, és nincs értelme újra foglalkozni ezzel. Nem igazán a fizikai energiáról van szó, amikor csak 20 percet kell játszanod. Egy újabb trigoriai edzés valószínűleg fárasztóbb lenne. Inkább az utazás okozta mentális fáradtságról van szó, és arról, hogy két nap múlva újabb mérkőzésre kell készülnünk. Az nem lesz könnyű. Úgy teszünk majd, mintha ez egy Európa Liga-meccs lenne, amit mindig csütörtökön játszunk. [...] Még hosszú út áll előttünk a Serie A-ban és Európában. Még két csata választ el minket a döntőtől.

Miről beszélt az interjúban Daniele De Rossi? Arról, hogy az olasz szövetség úgy döntött, hogy nincsen tekintettel a Roma EL-küzdelmére, illetve a nehéz sorsolásukat sem veszi figyelembe, volt egy elmaradt mérkőzésük (Udinese - Roma, mely a 70. percben szakadt félbe), azt pótolniuk kell, mégpedig április 25-én. Miért gond ez a Roma számára? 

  • Április 18.: AC Milan (EL-visszavágó)
  • Április 22.: Bologna (Serie A, csata a top4-ért)
  • Április 25.: Udinese (Serie A, utazás idegenbe és pótlás)
  • Április 28.: Napoli (Serie A, idegenben)
  • Május 2.: Bayer Leverkusen (EL-elődöntő, odavágó)
  • Május 5.: Juventus (Serie A)
  • Május 9.: Bayer Leverkusen (EL-elődöntő, visszavágó)
  • Május 12: Atalanta (Serie A, csata az 5. helyért)

Elképesztően nehéz sorsolás, szinte alig akad közte könnyű mérkőzés, mindezt a 8 mérkőzés 25 nap alatt. Az már a Bologna ellen is látszott, hogy képes felpörögni a Roma, de áteshet a ló túloldalára és elfogy az energia. Nem tesz jót nekik az sem, hogy utazni kell Udinese otthonába 20 percét, majd utána Nápolyba, miközben már fejben mindenki az EL-re készül. Könnyedén lehet ebből a zűrös időszakból egy hatalmas siker, de akár egy hatalmas bukás is, ahol végül nem jut EL-döntőbe a csapat és lecsúsznak a 6-7. hely környékére. Megeshet, hogy lesznek olyan mérkőzések, amit el kell engedniük (Udinese vagy Napoli?).

Napoli - Roma tipp

Miközben a Napoli pihenget és várják a szezon végét, addig a Roma küzdött foggal-körömmel, Udinese otthonában a maradék 20 perc alatt gólt szereztek és megnyerték a mérkőzést, ezzel fontost lépést téve a 4-5. hely elérésére (megtartására). Mentalitásban jelentős a különbség a két klub között, míg a Roma nyugodtan x-re hozhatta volna ezt a hétközi pótlást, ők a meccs végéig küzdöttek. Ezért nem vennénk biztosra a hazai sikert, mert nem valószínű, hogy De Rossiék leadják a meccset (pedig logikus lenne). 

Napoli - Roma élő közvetítés

Hol nézhető a Napoli - Roma mérkőzés? Magyar kommentárral a Sport 1 felületén, illetve az Unibet oldalán hétfőn 20.45-től. 

  • Napoli - Roma tippek

    Roma vagy döntetlen
    Unibet
    1.85
  • Napoli 1,5 gól alatt
    Unibet
    1.87

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés