Kis túlzással, de szinte minden esemény két csapat malmára hajtotta a vizet a főcsoportban, de erről mintha senki sem vett volna tudomást. Egyszerűen nem érdekli az irodákat és a fogadókat sem, hogy mi történt a színfalak mögött. 

Botrány botrány hátán

A szezon első előzetesében a keleti főcsoportot vizsgáljuk, illetve csak egyetlen csapatát. Ennek jó oka lesz, amit gyorsan összefoglalunk. A Boston Celtics került be a konferenciából tavaly a döntőbe, de náluk nyáron az edzőt egy eléggé komoly balhé miatt el kellett küldeni, szeptember végén még nem tudták, hogy pontosan milyen stábbal vágnak neki a szezonnak. A Milwaukee Bucks volt a másik nagy esélyes, ahol a legnagyobb sztár nyár végén az Európa-bajnokságon szerepelt. Előbb kellett magát formába hoznia, szinte alig tudott pihenni, ami sokat kivett belőle, ez pedig a szezon második felében visszaüthet, hiszen zsinórban két nyár volt, amikor nem tudott regenerálódni. 

A Brooklyn Nets szintén a favoritok között tartják számon, de nyáron pár hétig úgy volt, felbomlik a csapat. A primadonnák gyülekezete végül megbeszélte a dolgokat, így a "laposföldhívő Irving, Twitter-király" Durant és az "én nem dobok hármast, mert az a gyengék fegyvere" Simmons megint összeálltak, hogy majd pár hónap múlva darabokban legyenek. A Toronto, Atlanta és a Chicago nem biztos, hogy jó befektetés idén, a Philaldephipa lehet az egyik nagy nyertes, mert James "Slim" Harden végre lefogyott, komolyan gondolja ezt a szezont, míg a másik kettő a Miami és a Cleveland. 

Ebben az írásban a Cleveland Cavaliers kerül középpontba, mert ezt a csapatot nagyon leírják, annak ellenére, hogy mekkora potenciál rejlik bennük. A tavalyi szezon eredményéből felesleges kiindulni, mert fontos játékosok bajlódtak sérüléssel, illetve nyáron kissé megváltozott a keret összetétele, ugyanis egy potenciális szupersztárt igazoltak Donovan Mitchell személyében. Azért írjuk potenciálisnak, mert hiába All-Star már most a Utah egykori klasszisa, egyelőre még mindig nem helyezték őt a Doncic, Jokic és Curry-féle polcra, de erre idén rácáfolhat. 

Erős alapok

Szögezzünk le valamit: ahhoz, hogy valaki bajnok legyen, rendben kell lennie a védekezésnek. Ez tény és való, tehát pocsék defense mellett hiába jó az offense, nem nyersz bajnoki címet. Donovan Mitchell finoman szólva sem védekezési specialista, viszont ligaelit scorer, olyan játékos, aki bármikor képes 30-40 pontos mérkőzésre, párharcokat képes eldönteni, ha megfelelő segítők vannak mellette. Mi volt a gondja a tavalyi Clevelandnek? Az, hogy nem volt egy klasszis játékosa, aki képes döntő szituációkban elengedni a megfelelő dobást. 

Védekezésben top5-ös volt a csapat, kevés pontot kaptak, jól védték a perimétert (35%-kal tripláztak ellenük), palánk alatt kiszorították az ellenfelek játékosait, jól olvasták a passzsávokat, gyakorlatilag úgy voltak ligaelit védőcsapat, hogy az szinte senkinek sem tűnt fel, mert támadóoldalon sok maradt a gárdában. Ezt hozhatja ki Mitchell, aki a puzzle utolsó darabja. Azt is ki kell emelni, hogy a Cleveland azért nincs benne a látószögben, mert a fiatalok miatt a radar alatt mozognak. Nincsen Doncic, Antetokounmpo, Jokic, LeBron vagy Curry a keretben, tele van fiatal tehetséges játékossal, akik annyira nem hívják fel magukra a figyelmet, nem szupersztárok. 

Az ilyen kerettel szemben viszont mindig nagy a bizonytalanság, hogy mikor "robbannak"? Mikor esik szét az egész és akkor lehet mondani, hogy na én megmondtam, ezek fiatalok, idő kell nekik. A Cleveland viszont nem ilyen, tavaly annyit fejlődött a csapat - szimplán a statisztikai mutatókat figyelve -, mint a '99-es Spurs, a 2000-es évek végi Boston és a 2005-ös Phoenix Suns. Előbbi kettő bajnoki címet nyert, utóbbi döntős volt a konferenciájában. Ez volt a tavalyi javulás, mi lesz ebben a szezonban Mitchellel a fedélzeten? A kezdő tele van fiatal tehetséggel, míg a padon olyan rutinos rókák vannak, mint Kevin Love és Ricky Rubio. 

Utóbbi súlyos sérülésből tér vissza, de mikor újra pályára léphet, komoly lökést adhat ennek a csapatnak, elsősorban a periméter védekezést tekintve. Love pedig már tavaly bizonyította, hogy padról beszállva a liga egyik legjobbja. És akkor olyan rutinos rókákról, mint Robin Lopez vagy Raul Neto még nem is beszéltünk. Ennek a keretnek alapvető elvárás, hogy a rájátszásba kerülnek (1.36), Donovan Mitchell érkezésével pedig a tavalyi 44 győzelmet hozó szezont is meg kell dönteni (47,5 felett: 1.88). Azon se lepődnénk meg, ha Mitchell ilyen "személyzettel" a legtöbb pontot átlagolná a ligában (41.00), mi viszont nagyra törünk, bajnoki címet várunk Keleten a csapattól (17.00). Ennek az oka az, amiket fentebb fejtegettünk, miszerint az ellenfelek problémákkal küzdenek, míg ez a Cleveland most tényleg egy csapatra hasonlít, tele tehetséggel és rutinos rókával!

  • NBA tippek

    Cleveland Cavaliers 47,5 győzelem felett az alapszakaszban
  • Keleti főcsoport bajnoka: Cleveland Cavaliers

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés