A hetet sorban nyerő Celtics (16–4) a Bucks (9–10) hatodik egymás utáni, idegenbeli vereségét okozhatja kedden. Boston utoljára Oklahoma City-ben nyert, 105-87 arányban. Egyetlen meccsre térnek haza, majd pakolhatnak újra, utazhatnak Washingtonba, Chicagoba, majd Memphisbe. Első három mérkőzésen, saját közönség előtt győzni tudtak, de a következő hétből háromszor alulmaradtak. Milwaukee ellen javíthatnak hazai mérlegükön. A Boston dobóhátvéde, Ray Allen, ritkán gyűjt sok pontot volt csapata elleni játékokban. Allen, aki karrierjét Milwaukeeban kezdte, idén csak 15,6-ot átlagol, aminél kevesebbet csak újoncként teljesített (13,4) 1996-97-ben. A Boston előnye, hogy többen is eredményes pontszerzők. Utolsó öt játékban 54,3%-os hatékonysággal dobtak. A Rondo-Jennings párharc is érdekes lesz, a Bucks fiatalja eddig a legjobb zöldfülű, statisztikájában 21,3 pont, 5,8 assziszt és 3,9 lepattanó szerepel, távoli dobásainak 44,8 százaléka sikeres. Legutóbb szerzett 24 pontja nem volt elég egy Cleveland elleni győzelemhez. A Milwaukee cserejátékosai közül Hakim Warrick és Luke Ridnour bizonyít jól idén. Michael Redd lesérült, eddig ötször hiányzott, és ma is kimaradhat, ami kevés jót hoz a Bucksnak.
Boston Celtics - Milwaukee Bucks 1.06 - 10.00
Fórum - NBA 2009/10
A hetet sorban nyerő Celtics (16–4) a Bucks (9–10) hatodik egymás utáni,
idegenbeli vereségét okozhatja kedden. Boston utoljára Oklahoma City-ben
nyert, 105-87 arányban. Egyetlen meccsre térnek haza, majd pakolhatnak újra,
utazhatnak Washingtonba, Chicagoba, majd Memphisbe. Első három mérkőzésen,
saját közönség előtt győzni tudtak, de a következő hétből háromszor
alulmaradtak. Milwaukee ellen javíthatnak hazai mérlegükön. A Boston
dobóhátvéde, Ray Allen, ritkán gyűjt sok pontot volt csapata elleni
játékokban. Allen, aki karrierjét Milwaukeeban kezdte, idén csak 15,6-ot
átlagol, aminél kevesebbet csak újoncként teljesített (13,4) 1996-97-ben. A
Boston előnye, hogy többen is eredményes pontszerzők. Utolsó öt játékban
54,3-as hatékonysággal dobtak. A Rondo-Jennings párharc is érdekes lesz, a
Bucks fiatalja eddig a legjobb zöldfülű, statisztikájában 21,3 pont, 5,8
assziszt és 3,9 lepattanó szerepel, távoli dobásainak 44,8 százaléka
sikeres. Legutóbb szerzett 24 pontja nem volt elég egy Cleveland elleni
győzelemhez. A Milwaukee cserejátékosai közül Hakim Warrick és Luke Ridnour
bizonyít jól idén. Michael Redd lesérült, eddig ötször hiányzott, és ma is
kimaradhat, ami kevés jót hoz a Bucksnak.A hetet sorban nyerő Celtics (16–4) a Bucks (9–10) hatodik egymás utáni, idegenbeli vereségét okozhatja kedden. Boston utoljára Oklahoma City-ben nyert, 105-87 arányban. Egyetlen meccsre térnek haza, majd pakolhatnak újra, utazhatnak Washingtonba, Chicagoba, majd Memphisbe. Első három mérkőzésen, saját közönség előtt győzni tudtak, de a következő hétből háromszor alulmaradtak. Milwaukee ellen javíthatnak hazai mérlegükön. A Boston dobóhátvéde, Ray Allen, ritkán gyűjt sok pontot volt csapata elleni játékokban. Allen, aki karrierjét Milwaukeeban kezdte, idén csak 15,6-ot átlagol, aminél kevesebbet csak újoncként teljesített (13,4) 1996-97-ben. A Boston előnye, hogy többen is eredményes pontszerzők. Utolsó öt játékban 54,3-as hatékonysággal dobtak. A Rondo-Jennings párharc is érdekes lesz, a Bucks fiatalja eddig a legjobb zöldfülű, statisztikájában 21,3 pont, 5,8 assziszt és 3,9 lepattanó szerepel, távoli dobásainak 44,8 százaléka sikeres. Legutóbb szerzett 24 pontja nem volt elég egy Cleveland elleni győzelemhez. A Milwaukee cserejátékosai közül Hakim Warrick és Luke Ridnour bizonyít jól idén. Michael Redd lesérült, eddig ötször hiányzott, és ma is kimaradhat, ami kevés jót hoz a Bucksnak.
100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig
Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org