Elérkeztünk a döntőhöz, az év legjobban várt eseményéhez. Keletről a Lebron James vezette Cleveland Cavaliers jutott a fináléba, míg nyugatról a Golden State Warriors. Az NBA két legjobb játékosa csap majd össze a fináléban, a már említett Lebron James és Stephen Curry. Izgalmas hetek várnak még ránk!
Mi történt eddig?
A Clevelandnek jót tett a változás. Az alapszakaszt borzalmasan kezdték, majd érkezett Mozgov, Shumpert és J.R. Smith. Utóbbit komoly fenntartássokkal kezelték, de végül ő is hasznos tagja lett a csapatnak. Szép fokozatosan léptek felfelé a rangsorban, és a rájátszást már az egyik legnagyobb keleti favoritként kezdték meg. A Boston ugyan lelkesen küzdött ellenük, de ez kevés volt, így sima 4-0-al jutott tovább a gárda. A Chicago már egy komolyabb falatnak ígérkezett, pláne mert Kevin Love kidőlt a teljes szezonra, és Irving sem volt teljesen egészséges. Végül Lebron klasszisának hála (illetve a Bulls összeomlásának), viszonylag simán meneteltek tovább. Ez a siker mentálisan nagyon megerősítette a Cavst. A keleti alapszakasz első várt rájuk, de az Atlanta Korver és Carroll sérülései (és a gárda tapasztalatlansága) miatt, nem tudott méltó ellenfelei lenni a Cavsnek. Söpréssel végeztek az Atlantával, úgy hogy Irving sérülés miatt alig játszhatott.
Kyrie Irving (Cleveland Cavaliers). Fotó: Erik Drost/Flickr
A Golden State magabiztosan játszott az egész szezon során. Steve Kerr és az edzői stáb okosan irányította a csapatot. Simán megnyerték az alapszakaszt. Curry MVP-címet szerzett, és minden a legnagyobb rendben ment a gárdánál. A Pelicans azonban kicsit megtréfálta őket az első körben, de így is simán továbbmentek Curryék. Utána jött az egyik legnehezebb párharc számukra. A Memphis személyében olyan csapattal nézett szembe a Warriors, akik képesek voltak megfogni őket támadásban. Ez két meccs erejéig sikerült is, és a párharc első szakaszában már mindenki kezdte temetni a GSW-t. Ekkor azonban jött Kerr zsenialítása, és a Warriors továbbjutott. A Houston már csak egy könnyed ujjgyakorlat volt számukra.
James vs Curry, avagy mi várható a játékosoktól
Ezt a döntőt mindenhol úgy harangozzák be, mint Stephen Curry és Lebron James csatáját. Ebben van is valami, hiszen korunk két legjobb játékosa csap össze a fináléban, de ne feledkezzünk meg a többi játékosról sem. Periméteren véleményem szerint kiegyenlített harc lehet a két csapat között, ha Irving egészséges. Rögtön el is érkeztünk a döntőt egyik legjobban befolyásoló kérdéséhez: Kyrie Irving mennyire egészséges, és mennyire tud felnőni Lebron James mellé? Egyértelműen hatalmas szüksége van a Cavs játékának egy jó Irvingre. Képes lehet limitálni Curry-t (még ha csak minimális időre is), és jól tudja szervezni a Cavs játékát (ezzel tehermentesítve Jamest), ugyanakkor képes megoldani clutch szituációkat, és meccseket is el tud dönteni. Ha ő nem teljesen egészséges, vagy csak limitáltan tud játszani, akkor a Cavs győzelmi álmai tovaszállhatnak. James hiába jó, egyedül képtelen megverni a GSW-t. Szóval a legfontosabb tényező a Cavs játékában véleményem szerint Irving lehet. Vele fel tudja venni a versenyt a Cavs perimétere a Warriorséval.
Steph Curry (Golden State Warriors). Fotó: Wikipedia
Palánk alatt már érdekesebb a helyzet. Szerintem itt az adott napi forma dönthet majd. Green és Boguut jó védők, de ugyanez elmondható Mozgovékról is. Ha netalán James négyest játszana, akkor Thompson a padról érkezne, ami még nagyobb lökést adna a csapatnak. Számomra egyértelmű, hogy a támadópattanók területén a Cavs fog jobban érvényesülni, és ez akár meccseket is eldönthet. A cserék szempontjából, a Warriors padja jóval komplexebb, viszont az edzők között már nincs ekkora eltérés. Mindkét edző újonc, viszont jól oldották meg a feladatukat. Ha a tapasztaltságot kell nézni, akkor Blatt a jobb, viszont ha az NBA ismeretét, akkor pedig Kerr.
Konklúzió
A Cleveland nagyon összekapta magát, viszont nagyon hiányozhat Kevin Love játéka a döntőről. Ha Irving nincs 100%-os formában, akkor a Cavs esélyei minimálisra csökkennek a döntőt illetően. A Warriors csapatként jobb, de a Cavst sem szabad leírni. Az egyik kulcsfontosságú dolog, hogyan tudja védekezésben limitálni a Cavs a Splash Brotherst. Hazai pályán mindkét gárda nagyon erős, de a GSW ebben is talán egy picivel jobb, mint a Cavs. A hazai pálya tehát kulcsfontosságú, és mivel a Warriorsé a pályaelőny, így ebből a szempontból is előnyben vannak. Összességében nagyon sok minden szól a Warriors mellett, viszont én nem írnék le egy olyan csapatot, ahol Lebron James és Kyrie Irving játszik. Nem várok egy tavalyihoz hasonló hétmeccses drámát, de egy 6 mérkőzéses, jó döntőre szerintem reális kilátás van.
Irving, James és Love. Fotó: Basket Streaming/Flickr
Fogadásokról, és pár ínyenc tipp
A fent említett 6 meccses párharcot én jónak érzem, mint fogadási opciót. Ezen kívül a döntő MVP-jére is fogadhatunk. Itt először azt kell megtippelnünk, hogy ki lesz a bajnok. Jó eséllyel négy játékos között kell döntenünk a finálé előtt: Curry, Thompson, James és Irving. Más játékos nagy befolyása a döntőre nagy meglepetés lenne. Véleményem szerint, ha a Cavs nyer, akkor abban hatalmas szerepe lesz egy egészséges Ivringnek, így benne látok értéket, másik oldalról meg nekem egyértelműnek tűnik Curry, ha a Warriors nyerne. Még arra is fogadhatunk, hogy ki szedi a legtöbb lepattanót a rájátszásban. Aki akar egy kis izgalamt, az Draymond Greenre fogad, ugyanis 52 pattanó a hátránya, Howarddal szemben. A houstoni már nem játszik többet, viszont Greenre még legalább négy meccs vár. Eddig 10 feletti átlagot tudott hozni ezen a téren, és ha több mint 5 meccsbe torkollana a döntő, akkor jó esély van egy Green sikerére.
NBA Döntő - Tippjáték NBA Döntő - Játék
-
NBA tippek
A döntőn több mint 5,5 meccs lesz -
Draymond Green szedi a rájátszásban a legtöbb lepattanót
100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés
Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Irving, James és Love. Fotó: Basket Streaming/Flickr
Hozzászólások 2
r.smyth
Szerintem sima golden siker várható. Nem hiszem, hogy 2 meccsnél több lenne Irvingben az meg kevés lesz. Meg ne hogy már első nekifutásra behúzza a cavs ebben nem is jó james :-) Eddig 2-0 első nekifutásra. 2007,2011
Szotyori
Gsw 4-2 vel vagy 4-3 al! :)