Az Orlando Magic (6–3) utoljára Vince Carter felépülésének örülhetett, aki júliusban igazolt át Stan Van Gundy csapatába, mai ellenfelüktől, az eddig győzelem nélküli New Jersey Netstől (0–8).
New Jersey-ben kevés a jó hír, rengeteg a sérült játékos: Yi Jianlian, D. Harris, Jarvis Hayes, K. Dooling, Tony Battie, Chris Douglas-Roberts és Courtney Lee. A két utóbbi játékos csütörtökön már edzhetett, Lee talán csak hétvégén lép majd pályára, míg az új típusú influenzából kigyógyúlt CD-R hamarabb is segítséget nyújthat a padról. Harrist, Rafer Alston helyettesíti az egyes poszton, múlt szezonban ezt a szerepet még az Orlandonál vállalta Jameer Nelson sérülésekor.
A Magic, bár sokkal jobban áll mai ellenfelénél, keresztúthoz érkezett Stan Van Gundy szerint. A hibákat a védekezésben látja, odaadóbb játékra szólította fel a két csapatkapitányt (Dwight Howard és Jameer Nelson) és úgy gondolja, hogy a rájátszásban most esélytelenek lennének a Boston, Cleveland vagy a Miami ellen. A meccsek sorsát a jó támadójátékra bízzák, míg védelemben gyengén teljesítenek. Howard, hét, vagy hétnél kevesebb lepattanót szerzett, négy játékban is; Nelson sem védekezett jobban: az utolsó három alkalommal az ellenfelek irányítói legkevesebb 17 pontot dobtak.
Olyan találkozó ez, mely majd előrevetítheti mindkét csapat ez évi sorsát.

Orlando Magic - New Jersey Nets   1.04 - 11.50

Fórum - NBA 2009/10

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés