Véget ért az első kör az NBA-rájátszásában. Voltak meglepetések, de végül a két első kiemelt továbbkerült. Ők kezdik meg a második kört is. Az Atlanta a fővárosi rivális Washingtont fogadja, míg a Golden Statehez a Memphis látogat.
Golden State Warriors - Memphis Grizzlies: Bajban a Grizzlies
Izgalmas csatának tűnt a rájátszás kezdetén a GSW-Memphis párharc, de ehhez először mindkét csapatnak tovább kellett jutnia. Ez is meg is történt, a vártnál simábban szerintem. Azonban a Macik részéről közbejött egy eléggé kellemetlen dolog. A csapat irányítója Conley többszörös arccsonttörést szenvedett. Mekkora is a Memphis vesztesége? Amint Conley kiesett a Portland elleni meccseknél, Lillard játéka egyből feljavult. Addig csak kereste önmagát a fiatal irányító, de utána szórta a pontokat. Tony Allen, Calathaes és Udrih nem tudott vele mit kezdeni. Az, hogy végül sikerült továbbjutniuk, az addigra kiharcolt 3-0-ás előnynek, és az ötödik meccsen a hazai pályának köszönhető. A palánk alatt ugyan Randolph és Gasol révén a liga egyik legjobb duója szerepel, de a periméter Conley nélkül nagyon sovány.
Mint említettem Udrih, és Calathaes nem képesek őt pótolni. A másik nagy hátránya a Grizzliesnek, a triplák hiánya. Ez már a Portland ellen is látszott, de a GSW ellen ez hatalmas hiány lesz. A Portland majd 50-el több trojkát emelt rá, akkor a GSW mennyivel többet fog? A Memphis a pontjaiknak többségét középtávolikból, vagy palánk körüli játékból szerzik, illetve büntetőkből. Ez a GSW ellen nem lesz egyszerű. Olyan védőkkel kell majd szembenézniük, mint a palánk alatt Bogut vagy a periméteren Igoudala. Ami szintén nem kedvez nekik, hogy a GSW otthon kezdi a sorozatot, ez által a pályaelőny is náluk van. Már pedig a Warriorst idén nagyon nehéz volt megverni otthon. A Memphisnek pedig nem igazán megy idegenben.
Marc Gasol (Memphis Grizzlies). Fotó: Mark Runyon/Flickr
Curry és Thompson lehet a mérleg nyelve
Ott lesz a legerősebb a Warriors, ahol most a leggyengébb a Memphis, a periméteren. A Splash Brothers eddig idén szinte minden védelmet megbontott, és szanaszét dobták őket. Mi fog történni a Memphis-szel, ha nincs ott a legjobban védekező játékosuk? Alázás. Curryt még egy csúcsformában lévő Chris Paul is nehezen állítja meg, sőt az se érdekli ha hárman vannak rajta, mert ő akkor is bedobja. Calathaes és Udrih csemege lesz neki. Hiába van ott Tony Allen a másik oldalon, neki Thompsonra kell figyelnie. Palánk alatt Daymond Greenben bízhat támadóoldalon a Warriors, míg Bogut a védekezésért felel majd. Hazai pálya, illetve Conley hiányzása miatt ez egy nagyon sima párharc lehet. Véleményem szerint öt, esetleg hat meccsből letudja a továbbjutást a Golden State. Egyedüli veszélyt Marc Gasol jelenthet rájuk, de ő nem képes egyedül megverni egy ilyen szintű csapatot. Az első meccseken szerintem magabiztos sikereket fog aratni a Warriors, és nem fog úgy megszenvedni, mint a Pelicans ellen. A negyedik meccsen várom az első Grizzlies sikert, mivel addigra elvileg visszatérhet Conley, és magabiztos előnye lesz már a Warriorsnak, és talán meglepetést tud otthon okozni a Memphis.
Steph Curry (Golden State Warriors, jobbra). Fotó: Keith Allison/Flickr
Atlanta Hawks - Washington Wizards: Újabb meglepetés
Nem értem, hogy miért írják le megint a Wizards csapatát. Az Atlanta megszenvedett a több sebből vérző, és idén formán kívüli Brooklyn ellen. Közel kerültek a kieséshez. Oké az utolsó két meccsen már magabiztosan játszottak, de ez kevés lesz a Wizards ellen. Brook Lopez révén a Brooklyn rátapintott az Atlanta gyengepontjára, a palánk alatti játékra. Horfordék képtelen tartani az ellenfelek centereit, és most újabb problémába ütközhetnek. Ugyan a végére formába lendült Lopez ellen, de ehhez több, mint öt meccs kellett. Azt hiszem ez eléggé sok. Most már az elejétől koncentrálni kell, a kiválóan játszó Gortat ellen. Mint említettem, jól festett a Hawks játéka az utóbbi két meccsén, de a Washington ellen több kell. D-Will hektikusan játszott, de még így is sokszor szenvedett ellene Teague.
Mi lesz vele Wall ellen? Másik nagy probléma, hogy a Brooklynnál nem volt stabilan jól játszó periméter, míg Wall, Beal és Pierce révén ez megvan a Wizardsnál. Nálam ez egyre inkább Wizards továbbjutást vetít elő. Már az első meccsen meglephetik szerintem az Atlantát. Palánk alatt Nené és Gortat révén szerintem erősebb a fővárosi csapat, míg Wall ha formában van ligaelit irányító. Pierce rutinja rengeteget jelenthet periméteren. Utóbbi tapasztalatára hatlamas szükség lehet, mivel látszott az Atlantán az első fordulóban, hogy sokszor elbizonytalanodnak, és képtelenek lezárni egy meccset. Cserék szempontjából is erősebb a Wizards, így szerintem érik az újabb Wizards meglepetés.
-
NBA tippek
Atlanta -Washington: Washington nyeri a párharcot -
1.mérkőzés: Atlanta -Washington (+6,5 pont) 2
100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig
Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Hozzászólások 6
Proxyi
A Raps ellen adtam a Wizardst, de itt nem. Az Atlanta döcögött, döcögött, de most elkapta a fonalat, ez pedig nagyon rosszat jelent a fővárosiaknak.
A Nets rendkívül rossz matchup volt nekik, főleg Lopez miatt. Gortat és közte zongorázni lehet a különbséget, tudásban, és kb 16 kg-ban. Sokkal könnyebb lesz ellene Horfordéknak, plusz nem kell duplázni sem. Pierce rutin ide vagy oda, az évek meg fognak látszódni rajta, de a legfontosabb:ha Wallt kiveszik a játékból, a Wizards teljesen meghalt.
Márpedig erre simán képes a Hawks.
Pozzato
Nekem teljesen más a véleményem. Lopez, helyett most egy Gortat-Nené duóval kell harcolnia Horfordéknak, és a padról még beszáll majd Gooden és Seraphin, akik lényegesebben jobbak, mint Plumlee. Wall sérüléssel bajlódik, de még így is jobb szerintem mint Teague. Ő hajlamos nagyon eltűnni a meccseken. Periméteren ott van még Beal, aki Wall-al jó védőpárost alkot. Korver sohasem volt elit védő, és most meg fog látszódni Sefolosha hiánya majd.
Az egy másik dolog, hogy nem kell duplázni Gortatot, de ott van mellette Nené, akitől bármikor kitelik egy jó teljesítmény. Nem egy leányálom Millsap számára. Plusz Wall rengetegszer tör be, és ennek levédését nem tudom, hogyan oldja meg a Hawks. Pierce és az évek..azt hiszem erről pedig beszélhetne a Toronto is.
Amúgy fogalmam sincs mitől lenne jobb matchup a Wizards a Hawksnak, mint a Brooklyn. Jobb a Wizards irányítója, van két jó magasuk, és periméteren is erősebbek, mint a Brooklyn. Reálisan nézve, ez a Wizards sima 4-0-al verte volna Brooklynt, mert hasonló szinten voltak, mint a Toronto.
Colonel Jessup
Így van, Pierce mismatch volt a Raptorsnak a Hawks-nál Carroll simán kifogja kapcsolni. Teague és Schroeder pedig felveszi a versenyt Wall-al gyorsaságban. Alapjáraton ha a Hawks elkapja a fonalat és beesnek nekik a 3-asok + Horford Millsap kettős hozza az elvártat akkor bármelyik keleti csapatot simán verik.
Proxyi
A Nets nagyon le volt becsülve, általam is, na persze kellett az Hawks impotens játéka is hozzá. Most másnak néz ki a szitu, felvették az üzemi hőfokot, szvsz, pont időben.
A matchupot miértjét leírtam, tartom magam hozzá, hogy a Washington nem lesz annyira jó a palánk alatti játékban, Nenével sem, hogy annyi problémát okozzanak, mint a Nets.
Wall egyértelműen jobb, mint Williams (bár utóbbi meccseken sikerült régi önmagát idéznie), de kollektíve nem lesz elég a csapat a Hawks ellen. Se támadásban, se védekezésben nem fognak annyi nehézséget okozni nekik, nmem fogják megoldhatatlan matchupokra kényszeríteni őket, mint a Nets.
A Raps söprését sem kell túlértékelni, elképesztően szar csapat, megkockáztatom, hogy a Nets magasabb minőséget képviselt a PO-ra.
Jhanee
én pozzato-val értek egyet, deron williams-at ne hasonlítgassuk wall-hoz, volt egy jó meccse.. ennyi, azonkívül egész évbe nem mutatott semmit, gortat meg egyértelmű-en komplexebb játékos mint lopez..
Proxyi
Gortat komplexebb, mint Lopez? Hááááát...
Megfejthetetlen ez az Atlanta, most mintha megint a Nets elleni első meccset láttuk volna, egy az egyben, csak épp az ellenfél magasabb színvonalat képvisel, és ki is használta a lehetőséget. Hogy mitől esett szét az Atlanta dobásokban a másodikra, rejtély. Na így már érdekes lesz a széria, még mindig a Hawksra tennék, és most már ilyen value mellett fogok is, de most már nekem is elképzelhető, hogy nem mennek tovább.