Döntetlen Rómában, elbukott hétvégi milánói derbi, majd bemutatkozás Európa Liga-döntősként a BL-ben. Ez az Inter elmúlt pár hete, megfűszerezve sérültekkel és karanténban lévőkkel, sajnálatos módon. Ez utóbbi befolyással lehet a BL-re is!
1.75
Felforgatott védelem
Az olaszokról írtunk a milánói derbi kapcsán, akkor az Inter vereséget szenvedett. Kolarov megint hibázott, nyolc eddigi bekapott Inter gólból öt esetben a szerb volt a felelős. Ennél csak az a durvább, hogy Kolarov egy meccsen nem lépett pályára, akkor úszta meg két kapott gól alatt a milánói csapat. Antonio Conte helyzete nem egyszerű, ugyanis sok játékosa sérült, vannak páran karanténban is, így nincs sok választása a védelem összeállítása szempontjából.
Jelen helyzetben azon izgulhat, hogy nem sérül-e meg Handanovic vagy de Vrij a mérkőzés kezdetéig, mert akkor még rosszabb szituációba sodródhat az Inter. Kolarovnak valószínűleg most is kezdeni kell, számára kissé idegen Conte játékrendszere, ez a mozgásán is érződik. Skriniar, Young, Nainggolan és a többiek továbbra sem bevethetőek, szóval megint Lukakuékban kell bíznia az olasz mesternek, mert ez a védelem nem biztos, hogy kapott gól nélkül lehozza a meccset.
A németek részéről még a statisztikai mutatók is kedvezőek egy esetleges találathoz, hiszen négyből három Bundesliga meccsükön eljutottak eddig, azonban a Wolfsburg és a Dortmund ellen mindössze két-két kaput eltaláló lövésre és egy büntetőből elért gólra futotta. Azért az Inter nem egy Köln, szóval össze kéne magát kapnia Thuram vezette támadósornak.
Conte-átok
Sok kritika érte Antonio Conte nemzetközi kupás szereplését, azonban az Európa Ligában eljutott a fináléba az Interrel. A győzelem nem sikerült, azonban a Bajnokok Ligája nem egy EL, márpedig a BL-ben nem megy Conténak. Négy alkalommal próbálta meg eddig, negyeddöntő a legjobb teljesítménye, de sok esetben már a csoportkörben szenvedett. Eddig 22 csoportmeccset játszott a csapataival, mindössze 6 alkalommal nem kaptak gólt (27,27%).
A mérkőzések majd háromnegyedében, betalált az ellenfél Conte csapatainak, ami egy jobbára védekezésre/kontrákra építő edzőtől eléggé meghökkentő adat. A mindkét csapat gólt szerez opció kockázatos, hiába a jelenleg gyengébb milánói védelem, hiába Kolarov hibái, de a 'Gladbach támadóinak minimális Bajnokok Ligája tapasztalata van. Esetleg Stindl, Thuram vagy Embolo villanhat. Az adhat némi lökést a németeknek, hogy Conte csapatai ellen gólt szerzett a BL-ben a Slavia Prague és a Kobenhavn is.
-
Inter - Borussia Mönchengladbach tipp
Mindkét csapat gólt szerezBet365
1.75
Superbet üdvözlő bónusz
Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Arturo Vidal (Fotó: Marco Iacobucci Epp / Shutterstock.com)
Hozzászólások 8
grof19
Jó ez a tipp Bence én pedig még Inter győzelmet is várok.
sunik29
Lukaku egymaga lehozza az Inter győzelmet, en 2-0 tippelek
csabax
Sima hazai győzelem várható.
curpy82
Betalál a Gladbach ebben biztos vagyok. De az Inter is?
Anyuci123
Gladbach siker.
HT
8 gólt kapott az Inter a bajnokság első négy fordulójában, köztük hármat a Fiorentinától és kettőt a Beneventotól. Ezek után legalább egy gólt a Gladbachból is kinézek. Éppen ezért nekem is jónak tűnik Bence tippje.
chabialonso
Ilyen védelemmel és ennyi hiányzóval az Internél a Gladbach biztos rámegy a támadásokra. Akár két gólt is beküldhetnek.
LosGabos
A Lazio-t is temették, mégis simán alázta a Dortmund-ot. Az Inter-nek sem okoznak gondot a káposztazabálók.