Nagyon jól kezdte az idényt a Spurs, minden várakozást felülmúlva szinte uralta a mezőnyt. Ange Postecoglou olyan támadóirányt hozott a csapat életében, amire még egykori mentora, Puskás Ferenc is csettintett volna. De aztán több hónapnyi siker után jött egy komoly visszaesés, sok-sok vereséggel és visszaeséssel. Hiányzóból is sok van, meg kihagyott helyzetből is.

Talán visszatér a nyerő formája a Spursnek

Egy 5 mérkőzéses teljes blokkot követően legutóbb már visszatért a nyerő formája Postecoglou csapatának. Magabiztosan húzták be a Tottenham - Newcastle mérkőzést, vágtak 4 gólt az amúgy jól védekezni tudó Szarkáknak. Heung-Min Son kétszer előkészítő szerepben volt, egyszer eredményes tudott lenni, mellette pedig duplázott Richarlison. Utóbbi nagyon jó példa arra, hogy az új mester ért a játékosok nyelvén, ismeri a lelküket, képes a teljes szétszórt Richarlisonnál is elérni, hogy gólpasszt adjon, és eredményes legyen.

Azért továbbra is hatalmas gond a sérültek száma, James Maddison, Micky van de Ven és Rodrigo Bentancur többek között a maródiak listáján. Különösen fájó lehet Maddison, aki egyből berobbant a csapatba, irányított, nyerőember lett, szóval nagyon hiányzik a pályáról. Akkorát mentek egyébként a Newcastle ellen, hogy az xG mutató, tehát a várható gólok száma majdnem elérte a 4-est, ami azért ritkán fordul elő a Premier League mezőnyében.

Ange Postecoglou 003
Ange Postecoglou. Fotó: Mikolaj Barbanell/Shutterstock

Nottingham szerencséje a többi gyenge csapat

Azt gondolom nem jó csapat a Nottingham, viszont egy óriási szerencséje mindenképp van. Ez pedig néhány olyan klub, mely teljesen kilóg a Premier League mezőnyéből. Ilyen például a Sheffield vagy épp a Burnley, tehát ha épp nem történik hatalmas csoda ezekkel az együttesekkel, akkor bizony ők fogják benntartani a Nottinghamet és az összes többi gyengébb csapat válláról leveszik a kiesés gondját. Persze ilyen a foci, csak kíváncsi leszek, hogy mennyi pont lesz elég ebben az idényben a bennmaradáshoz.

Jelenleg egyébként 3-5-2-es felállással próbálkoznak, ami egy szuper középpályát is sejtethetne, de közel sincs erről szó. A mezőny végén vannak labdabirtoklásban, mert nincsenek meg azok a focisták középpályán, akik meg tudnák tartani a labdát. Így az a 3-5-2-ben az az 5-ös inkább a védelemhez csatlakozó még két szélső hátvédet jelent, akik nyilván támadáshoz is fellépnek. De ez a keret gyengécske ehhez a stílushoz.

Nottingham - Tottenham mérkőzés tippek

Szerintem folytatódik a Spurs feltámadása, amire az Unibet kínálatában 1.76-ért fogadhatunk. Egyedüli apró hibafolt talán a sok sérült lehet, de ha ezen aggódunk, akkor vegyünk másik irányt. Egy öreg tippmixes ezen nem akad fenn, hanem fogja magát és a pénzét a gólokra meg az overre teszi. Például a 2.5 gólnál többre 1.62-ért tehetjük a kis megtakarított pénzünket.

december 15., péntek

A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 december 13. 15:52 UTC.

  • Nottingham Forest - Tottenham tipp

    2.5 gólnál több lesz

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Ange Postecoglou. Fotó: daykung/Shutterstock