Nagy gondban az Inter, ha ez így folytatódik, könnyedén kieshetnek a BL-ből, de igaz a Real Madridra is.
1.91
Valamit ki kell találnia Conténak
Az lett volna alapötlet, hogy behúzzuk a Real Madrid - Inter meccset egy 2,5 gól alattiba, ahogyan a hétvégi Inter - Parma meccset is. Aztán jött Kolarov, akiben bízhatnak a riválisok, ha gyenge védekezésről van szó, de most hiába volt a kezdőben, nem ő tehetett a bekapott gólokról. Egyszerűen nem fér bele, hogy az Internél ennyi a hiányzó, akik visszatérnek, alig vannak edzésben, formán kívül a fél keret. Conte próbálja eltolni a támadófoci irányába a csapatot, de Eriksen lassú, Martínez nem jó, Lukaku meg egyedül kevés.
Két olyan edző meccse lesz ez, akik sokat nem tudnak változtatni a taktikájukon, ismeri őket az egész világ, valahogy mégis ott vannak a legjobbak között. Zidane az, aki elvétve tud megfelelően a meccsbe nyúlni, de Conte sem a váratlan megoldásairól híres. Azt gondolhatnánk, ez sima döntetlen lesz, ide orvosi papír nem kell, viszont jobb ezt kicsit átgondolni. Real Madrid, hazai pálya és győzelmi kényszer. Ez a hármas általában egyet jelenthet: három pontot Zidane csapatának.
Nem igazán értem az Interre kínált szorzókat, mert nem játszanak jól, ráadásul hiányzik Romelu Lukaku, akit gyakorlatilag csapágyasra hajtottak, mind a belga válogatottban, mind az Internél. Tőle várták a gólokat, rendre 90 perceket küzdött elől. Nélküle az Inter támadójátéka nulla. Eriksen súlytalan, pocsék formában, Lautaro Martínez szintén nincsen jó állapotban. Pozitívum lehet, hogy Milan Skriniar visszatérhet, de a Corriere dello Sport szerint, nem valószínű, hogy a hosszú kihagyás után kezdőbe jelöli Conte.
A kihagyás és rossz alapozás okozta rossz forma sokaknál meglátszik (például Hakimi), kérdés csak az, hogy mikor fut bele Conte csapata az első komolyabb vereségébe? Eddig megúszták, Real Madrid sem acélos, ugyanakkor valami elkezdődött a spanyoloknál. Hazard góllal tért vissza, Ramos bevethető, lesz vezére a védelemnek, így gyakorlatilag kötelező a hazai győzelem.
-
Real Madrid - Inter tipp
Real Madrid győzelembetfair
1.91
Fizess be 8000 Ft-ot s játssz 16000 Ft-tal!
A Betfair iroda új játékosait egy 100%-os bónusszal várja. Fizess be 8000 Ft-ot a Betfairhez és máris 16000 Ft-tal kezdheted a játékot.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Sergio Ramos (Fotó: AI_football / Shutterstock.com)
Hozzászólások 11
chabialonso
Real győzelmi kényszere győzelmet jelent , igen. Az ajándék büntetőrúgást is be lehet húzni a madridiaknál most sokadszorra.
grof19
Igen sok játékos sérült mindkettő csapatnál viszont a Real Madrid hazai pályán be gyűjti a győzelmet.
curpy82
Akkor majd remélem leverik a hazaiak oddsát a fogadók. Kontra rögtön!
HT
Azt gondoltuk erről a két csapatról, hogy kézen fogva masíroznak majd be a következő körbe, ám jelenleg az utolsó két helyen állnak úgy, hogy ketten együtt összesen három pontot szereztek a két-két mérkőzés alatt. Ettől persze még továbbjuthatnak, de ahhoz már nem szabad sokat hibázni. Hazai pályán pedig pláne nem. Én igazából akkor döntöttem el, hogy megteszem a Real győzelmét, amikor először hallottam, hogy Lukaku megsérült. Majd amikor szombaton a Parma ellen hazai pályán csak a hosszabbításban sikerült egyenlítenie az Internek, akkor még inkább megerősödött bennem ez a gondolat. Éppen ezért teljesen értetlenül állok az 1,9-es szorzó előtt. De ha már így alakult, nem hagyhatom ki.
csatarid
Na igen, most hogy a két könnyebb meccsükön egy pontot szereztek és többen ellenük pakolnak fix hogy megnyerik. Mint a bajnokságban is Cadiz/Barca...
LosGabos
Mindkét csapat szerez gólt, most még 1.50.
sunik29
nekem is tetszik a Real gyozelme.
oakland23
Militao pozitív tesztet produkált, így Ramos párja Varane lesz, a tizi mellett lehet pakolni az öngólt is :D
Hentesáru
Már egy Real győzelemnek ideje lenne már
Anyuci123
Az Inter meglepi a Realt.
csabax
A Hentes mutatja is a címlapi fotón, hogy legalább 2 gólt fognak szerezni.