Különös csoport a D jelzésű, hiszen egyértelmű favorit volt a Tottenham, mögötte a Frankfurt, Marseille és a Sporting küzdhetett volna a második helyért. A rajt azonban megkavart mindenkit, olyannyira, hogy négy forduló után még mindenki szinte azonos esélyekkel indul a csoport első helyéért. 

A Sporting elizgulta

Kiválóan kezdtek a portugálok, két győzelemmel és magabiztos játékkal mutatták, hogy ők a csoport legerősebb csapata. Tudatosan felépített taktikát mutattak be, hiába volt fiatal edző (és csapat), okosan és rutinosan építkeztek. A sors fintora, hogy a keret legrutinosabb tagja miatt dőlt dugába a tervük. Antonio Adán a Real Madrid egykori reménysége óriási hibákat vétett a Marseille elleni első meccsen, gyakorlatilag miatta kapott ki 4-1-re a lisszaboni csapat úgy, hogy még az első 10 perc után 1-0-ra vezettek. Ez a meccs megtörte őket, visszavágón megint hibát hibára halmoztak.

Jobbára ők hozták vissza a vérkeringésbe a franciákat, hiszen az OM-nek nem sok köze volt a csoporthoz az első két játéknap után. Alexis Sánchez vezérletével új lendületet kapott a gárda és most érezhetően prioritás lett a BL-csoportból való továbbjutás. A francia bajnokikat is beáldozzák érte, mert az evidens, hogy ez a keret alkalmatlan a kettős terhelésre, nem eléggé mély a csapat. Két közvetlen rivális elleni rangadót buktak el egyaránt 1-0-ra (Lens és PSG), míg szerdán Frankfurtba látogatnak, ahol az EL-címvédő lesz az ellenfél, akik viszont a német bajnokságban mutattak jó formát, míg a BL-ben kipukkadtak. 

Richarlison (Fotó: Maciej Rogowski Photo/Shutterstock.com)

A Sporting eközben a Tottenham otthonába látogat, de az előjelek nem éppen kecsegtetőek számukra. A bajnokságban már most tetemes a hátrányuk, míg a BL-ben megint elölről kéne kezdeni az építkezést. Azt viszont tudjuk, hogy Antonio Conte csapatai igazán hazai környezetben erősek - még akkor is, ha épp a hétvégén szenvedték el első hazai vereségüket a Newcastle ellen -, így egyértelműen a londoniak a favoritok a szerdai összecsapáson.

Önmagában viszont abban, hogy nyernek az angolok, nincsen érték, mert 1.50 körüli szorzón fogadhatunk rá. Mi inkább egy másik aspektusra próbálunk rávilágítani: az elmúlt két fordulóban, ahogyan növekedett a tét, úgy nőtt az agresszió is a csoportban. Négy mérkőzésen, három kiállítás és temérdek sárga lap volt. Akadt olyan meccs, amely igazi darálásba ment át. Nem lennénk meglepve, ha megint valamelyik meccsen lenne kiállítás (Tottenham - Sporting: 3.85, míg a Frankfurt - Marseille: 4.00). Aki speciálisan csapatra akar fogadni, azoknak a Sporting lapjait ajánljuk (2,5 felett: 1.65), mert a portugálok nehezen viselik, ha hátrányban vannak. 

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés