Másfél hónap szünetet követően ismét pályán láthatjuk a magyar élvonal csapatait! Az elmúlt szezont követően mindössze hat hét állt rendelkezésére a csapatoknak, hogy kipihenjék magukat, valamint felkészüljenek az új évadra! A mostani pontvadászat egyik legnagyobb kérdése, hogy idén vajon lesz-e olyan csapat, akik komolyan veszélyeztethetik a címvédő Ferencváros tavaly látott dominanciáját? Lássuk milyen meccsek várnak ránk az előttünk álló hétvégén!
Örökrangadó a nyitányon
Rögtön pénteken komoly tradíciókkal rendelkező párosítással nyitjuk az idei szezont! Az élvonal és a másodosztály között mostanság sűrűn liftező MTK a bajnok FTC-t fogadja a Hidegkúti stadionban! A kék-fehérek - akárcsak az élvonalban a Fradi - meggyőző dominanciával nyerték a tavalyi pontvadászatot, valamint a kupában egészen az elődöntőig meneteltek! Úgy vélem, ha a Michael Boris által vezetett, többnyire tehetséges fiatalokra épített MTK tanult két évvel ezelőtti hibáiból, akkor aligha lesznek kiesési gondjaik a kék-fehéreknek!
A Ferencváros ugyebár nagy erőkkel készül az idei BL-selejtezőkre, ahol Rebrov együttese a Djurgardent kapta az első körben! A csapat gerincét sikerült megtartani, sőt szerintem az új igazolásokkal - Uzuni, Baturina, Kovacevic - révén még erősödött is a zöld-fehér klub! Az MTK ellen az utóbbi időben pedig rendre jól szerepelnek. Remek találkozót hozhat ez a nyitómérkőzés, ahol akár rögtön gólgazdag csörtének lehetünk szemtanúi!
Szombaton kezd a Fehérvár
Az M4 Sport jóvoltából minden mérkőzést élőben tekinthetünk majd meg a TV képernyők előtt! A szombati nap talán legizgalmasabb párharcát a tavalyi ezüstérmes Fehérvár zalaegerszegi vendégjátéka adja! A találkozó pikantériája, hogy a Vidi kispadján az a Márton Gábor ül, akinek vezetése alatt a ZTE simán kivívta a bennmaradást! A Fehérvár soraiban komoly változások történtek: Juhász és Huszti visszavonult, illetve Tamás Krisztián is távozott a klubtól Milanovval egyetemben. Természetesen erősítések is történtek, ugyanis a Mezőkövesdtől elcsábították a gólvágó Budu Zivzivadzét, valamint a bal szélre a CSZKA Szofiától igazolt Evandro is új lendületet hozhat.
A ZTE csapatánál is akadtak komoly változások. Elsősorban nagy kérdés, hogy Márton Gábor távozása után a fiatal Boér Gábor mihez kezd karrierje első élvonalbeli csapatánál. Nem lesz könnyű dolga, hiszen a tavalyi gólkirály Radó, valamint Bobál Gergely eligazolása a támadószekcióból nagy érvágás lehet. Viszont az érkező rutinos Könyves Norberttől sokat várnak a zalai szurkolók. Mindenesetre nem rossz a ZTE idei kerete, s az utóbbi időben a Fehérvár ellen hazai környezetben meglepően eredményesen teljesítenek. Azt hiszem, akár itt még benne lehet a pakliban, hogy botlással kezdi a szezont az EL-selejtezőben érdekelt Fehérvár.
Vasárnap borsodi rangadó vár ránk
A hét utolsó napján DVTK-Mezőkövesd borsodi derbi borzolhatja a kedélyeket! A két csapat élén véleményem szerint két igen tehetséges magyar edző áll Feczkó Tamás és Kuttor Attila személyében! Mindkét tréner a támadófoci híve, ráadásul a szomszédvárak csatája rendre fordulatos, hajtós, s nem ritkán gólokban gazdag csörtéket hoz. Mindkét csapat háza táján történtek változások. A meccs érdekessége lehet, hogy a DVTK Kínából leigazolta a korábbi 'kövesdi csatárt, Stefan Drazicot, de a Kisvárdáról tavasszal viharosan távozó Gheorge Grozav is komoly erősítés lehet támadófronton. A Mezőkövesdnél pedig Cseri, Besirovic lehetnek nyerő emberek.
Hétfőn esti zárómeccs
Az előző szezontól eltérően idén hétfőn este is rendeznek mérkőzést! A nyitókör zárómeccse sokak szerint akár kiesési rangadónak is aposztrofálható rögtön, hiszen az a Budafok fogadja a Kisvárdát, akiket néhány vélemény alapján a tavalyi Kaposvárhoz hasonló játékerőt képviselő klubnak tartanak az élvonalban. Való igaz, hogy a Budafok feljutása komoly meglepetés volt, viszont Csizmadia Csaba legénysége okozhat jópár kellemetlen percet az ellenfeleknek. Érdekes lesz látni, hogy mennyire ragadja meg pl. a Puskás-díjas Zsóri Dániel, vagy a sokak által lesajnált, korábbi U-20-as válogatott hős, Mervó Bence a lehetőséget a bizonyításra.
A Kisvárda háza táján idén is nagy a mozgolódás, a csapat főként külföldi légiósokat igazolt a távozók helyére, s ahogy a korábbi években kissé sötét lónak számít a szabolcsi csapat, most is nagy fejtörés, hogy mit is várhatunk tőlük idén? A tavalyi szezon első felében nagyon ment a szekér Keleten, főleg hazai pályán volt oroszlánbarlang a Várkerti stadion. Tavaszra azonban elfogyott a lendület, s szezon végére megérintette a piros-fehéreket a kiesés szele. Mindenesetre az utolsó fordulóban Bódog Tamás vezetésével egymás után másodjára is biztosították helyüket a legjobbak között, így most nagy kérdés, hogy Supka Attila regnálása alatt melyik arcát mutatja majd a Várda? Jó kis derbi alakulhat ki ebből a párosításból is!
Amint látható, picit bő lére sikeredett ez az előzetes, holott az Újpest paksi, valamint a Honvéd felcsúti túrájáról még nem is ejtettem szót! Személy szerint nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki mit vár az idei szezontól? Ki lehetnek a potenciális kiesők, illetve szerintetek idén is simán megnyeri a bajnokságot a Fradi? Na és persze ki milyen fogadási potenciált lát a nyitókör meccseiben? Osszátok meg véleményeteket, megérzéseteket!
100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig
Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Borítókép: Gengeliczki Gergő (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)
Hozzászólások 8
grof19
Nagy mérkőzés lesz az biztos és mennyi gól az nagyban befolyásolja a Fradi kezdő csapata.
Tartalékolnak e a BL selejtező mérkőzésre.
Powell
Szerintem tuti tartalékolás megy majd a Fradinál a Bl-re,a Diósgyőr meccs meg egy jó kis döntetlen szagú találkozó.
csatarid
Egy ilyen meccset mindenképp nyerni kell a Fradinak, BL ide vagy oda.
HT
Érdekes, hogy Magyarországra mennyire jellemző az a Puskásnak tulajdonított szállóige, miszerint "kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci". Nálunk minél több pénze van egy csapatnak, annál előrébb végez a bajnokságban. Ezért várható megint Fradi-Videoton párharc az első helyért, és valószínűleg Puskás-Mezőkövesd csata a bronzért. Sajnos idehaza nagyon ritka az olyan, mint pl. most a Seria A-ban, hogy egy Atalanta megelőzzön egy Milánt, egy Laziót, egy Rómát vagy egy Napolit.
Powell
Kedvenc dumám elhangzott Rebrov nyilatkozatában ilyen körülmények között nehéz volt futballozni.:)Miért a másik csapat más körülmények között játszott, mint ők?:)
grof19
Kevés gól igazságos döntetlen.
LosGabos
Remélem ma a DVTK győz. Ezt a matyóföldi falusi csapatot ki kellene végre ejteni.
Powell
A Fradi jól járt,hogy a Vidi is pontokat hullajtott Zalaegerszegen bár szerintem megérdemelt volt minimum az x a zalaiaknak.A Diósgyőr meccsnek csak az első félidejét láttam,de egész jó meccs volt addig.