Valószínűleg még az európai kosárlabda szerelmesei számára sem mond sokat ez az összecsapás, egyáltalán nincs szem előtt a lengyel bajnokság, pedig szép kis szorzókat el lehet kapni azoknak, akik folyamatosan figyelemmel követik az eseményeket. Mára a PBG - Wloclawek összecsapásban látok fantáziát, főleg ilyen kecsegtető oddson. Úgy gondolom semmivel nem esélyesebbek itt a vendégek, sőt én a fogadóirodákkal ellentétben a hazaiak sikere felé hajlok. A poznaniak személyében egy masszív középcsapatról beszélhetünk, akiknek a reális helye az 5.-6. hely körül van. Van 3 amerikai, 1 szerb, 1 nigériai és egy kanadai légiósa a gárdának, közülük Millert, Tricát és Hawkinst emelném ki, ők a meghatározói a poznani csapatnak. Rajtuk kívül a lengyel magot képviselő Wisniewski és Stelmach vállal még komoly szerepet az együttes teljesítményében. Hazai pályán 2-2 a mérlegük, a bajnokság 2. és 3. helyezettje nyert náluk szoros meccseken, még a 2 győzelmük a Wloclawekhez hasonló mérleggel rendelkező Kotwica Kolobrzeg és az Euroliga résztvevő Prokom Trefl ellen (80-64-re!! verték a bajnokság kirakatcsapatát) aratták.
A vendégek idegenben 1 győzelemmel és 2 vereséggel állnak, kikaptak az idénre nagyon meggyengülő Turownál és a Zastalnál, valamint győztek a Kotwicánál. A Wloclawek sem tartozik egyelőre az élcsapatok közé, bármennyire is oda igyekszik. Hasonló játékerőt képvisel, mint a mai vendéglátója. Van 4 amerikai, 1 szerb, 1 horvát és 1 szlovén légiósuk, közülük főként a gárda legeredményesebb játékosát, a szerb Jovanovicot emelném ki, rajta kívül még Miller, Thomas és a lengyel Pluta az a játékos, aki meghatározza a csapata teljesítményét. A gárda érdekelt az Eurocup küzdelmeiben is, ami komoly hatással is lehet a teljesítményükre, hiszen nincsenek hozzászokva a kettős terheléshez, a keret nem elég bő ehhez és ezt megérezhetik ma is. Egyébként az Alba Berlin és a Caserta is magabiztosan győzte le őket.
A mai meccstől nagy küzdelmet és szoros eredményt várok, ahol a frissebb és a hazai pálya előnyeit kihasználó poznaniak legyűrik a Wloclaweket.
Tipp: PBG Basket Poznan
Odds: 2.25
Iroda: Bet365
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!
18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org