Milánóban nyert az Inter hazai pályán, de ez egy eléggé nehéz mérkőzés volt az olaszok számára, még örülhetnek is, hogy a Porto annyi helyzetet kihagyott. Mi várható a visszavágón? 

2023 márc 14. 21:00

A Porto még simán továbbjuthat

Az odavágón annak ellenére, hogy 1-0-ra nyert az Inter, nem feltétlenül volt ez megérdemelt siker. Az első félidő végéhez közeledve ugyanis a portugáloknak nagy helyzete volt, előbb Onana hárított bravúrral, majd utána a kipattanót nem tudta befejelni Galeno, míg a másik oldalon egy hatalmas bravúr kellett a Porto kapusától egy olasz pontrúgás után. A második félidőben mindkét kapusnak akadt dolga egy-egy egyéni villanás után, majd jöttek Onana percei, aki egy Porto lehetőségnél két óriásit védett, valószínűleg a nyolcaddöntők legnagyobb bravúrjait mutatta be. 

Porto Inter
Otavio Monteiro (Fotó: ph.FAB / Shutterstock.com)

A portugálok az odavágón eldönthették volna a továbbjutást, de a meccs végéhez érve fordult a kocka. Először Otávio kiállítása borzolta a kedélyeket, mivel a Porto játékosát második sárgával leküldték, tegyük hozzá, hogy egy alapjáraton sok szabálytalanságot hozó mérkőzésen. Az emberelőnyben az olaszok átvették a játék irányítását, végül a lesajnált Romelu Lukaku döntötte el a meccset. A remek fejese még ugyan kipattant a kapufáról, de épp a belga támadó elé, aki bevágta a labdát a kapuba. 

A BL-ben bizonyítana a portugál csapat

A Porto minden bizonnyal nem védi meg a bajnoki címét, hiszen a Benfica kényelmes előnyt épített ki, viszont a Bajnokok Ligájában újra negyeddöntőbe juthatnak. A csapat továbbra is masszív erőkből áll, igaz, hogy Otávio eltiltott, illetve Evanilson és Galeno hiányozhat sérülés miatt, de még mindig akadnak olyan játékosaik, akikkel el lehet dönteni a továbbjutást, igaz, most egy merőben más taktika kell Sérgio Conceição mestertől. Hátrányban vannak, így hazai pályán nekik kéne kontrollálni a meccset, de Otávio nélkül ez nehéz lesz, viszont veszélyesebbek is lehetnek, ha az olaszok elbízzák magukat, mert a Porto épp kontrából erős. 

Nem meggyőző az Inter

Valószínűleg azzal az Inter drukkerei is egyetértenek, hogy a csapatuk nincsen jó formában. A kapu előtti dekoncentráció okozza a formaingadozást, idegenben ráadásul kifejezetten pocsék Simone Inzaghi együttese. Elég megnézni, hogy a Serie A-ban hiába állnak a második helyen, idegenbeli mérleg alapján 8. helyezett a klub, náluk több gólt csak két csapat kapott az olasz bajnokságban. 

Simone Inzaghi a nemzetközi porondon: Az olasz szakember az egyenes kieséses szakaszban eddig két párharcot tudott megnyerni, azt is még az EL-ben: Dinamo Kijev és a Steaua ellen. Továbbá elbukott a Sevilla, Bayern München, Liverpool és a Salzburg csapataival szemben. Érdemes végiggondolni, hogy a Porto melyik csoportba tartozik. Mindössze két idegenbeli meccset tudott nyerni Inzaghi, ebből már egy téttel kevésbé bíró Liverpool, illetve egy nem túl acélos Dinamo Kijev ellenit. 

Pénteken a Spezia otthonában kaptak ki, Simone Inzaghi pedig teljes homály, ami az edzősködést illeti. Érdemes megnézni, hogy Inzaghival anno a Lazio nem tudott dobogón végezni, pedig négy és fél szezonon át irányította a csapatot. Maurizio Sarrival már másfél év után a 3. helyen állnak. Az sem mellékes, hogy Inzaghinak sikerült az Internél egy Antonio Conte által felépített bajnokcsapatot lerombolni egy év alatt. 

Mire vonatkoznak a szorzók?

Az ajánlat kiegyenlített, hasonló oddsok vannak a Porto és az Inter győzelmére is, míg a gólok piaca is kissé bizonytalanságot hordoz magában, senki sem tudja, hogy pontosan mit várjon a találkozótól. Ezek valószínűleg annak tudhatóak be, hogy a portugáloknál vannak sérüléssel bajlódó játékosok, míg az Inter gyenge formában van, de a kapusuk kiválóan védett az odavágón. Ha nem javulnak az olaszok a visszavágóra, akkor arra nem lehet alapozni, hogy Onana megint mindent ki fog védeni, így megint megyünk tovább a Portóval egy DNB fogadás keretein belül. 

Amennyiben fogadnál a Porto - Inter mérkőzésre, a Betfairnél 400 forintos ingyenes fogadásban részesülhetsz.

  • FC Porto - Inter tipp

    Porto DNB-vel
    Unibet
    1.91

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Toni Martínez (Fotó: Maciej Rogowski Photo/Shutterstock.com)